Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)

2. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Gyakorlati módszerek a nempermanens viszonyok közötti vízhozam meghatározására

106 Hidrológiai Közlöny 198S. S. st. Dr. Szigyártó Z.: Gyakorlati módszerek középértékeként értelmezik, s az így definiált kapcsolatot az adatok grafikus kiegyenlítése útján határozzák meg. Az I,,

0(H) függvény birtokában, második lépésként kerül sor a permanens vízhozamgörbe Q

0 = Qo(H) (16) függvényének a meghatározására. Ezt úgy végzik el, hogy az egyidejűleg mért Q vízhozamok,// vízállások és I

v esések ismeretében a — lényegében a (6.a) képletnek megfelelő — Q»=Q Iv kapcsolattal a Q vízhozamot az I

P

0(H) esésre redukálják, majd az így meghatározott (Q

0,H) értékpárok alapján, az azoknak megfelelő pontokra jól illeszkedő, s a (16) függvénykapcsolattal definiált permanens vízhozamgörbét megszerkesztik. A Q

0(H) és az I

p

n(H) függvény birtokában a vízhozamok gyakorlati meghatározása úgy történik, hogy — a fő- és segédmérce egyidejű leolvasásából meghatározzák az I

v esés értéket; — a főmérőére vonatkozó 11 vízállás felhasználásával a két rendelkezésre álló függvényből kiszámítják a Q

0=Q

0(H)éz a /„„ =/„„(//) függvényértéket; s végül — mindezeket a (7) összefüggésnek megfelelő Q=Q

0 ív /j/0 másik, ugyancsak rendszeresen észlelt-segédmérce leolvasási eredményeire támaszkodva számítja. Ez a megoldás az elméleti eredményekkel is összhangban van, hiszen — ha a két mérce közötti távolság nem túl nagy — az így számított — és a vízszállítás szempontjából mértékadó (de a kanyarokban kilendült vízfelszín miatt általában nem mérhető) esés között szoros kapcsolat kell legyen. — A gyakorlati vizsgálatok is rámutattak annak fontosságára, hogy a fő- és a segédmérce se túl közel, se túl távol ne legyen egymástól. Az első esetben a meghatározott esés érték az elkerülhetetlenül jelentkező véletlen-jellegű mérési hibák miatt válhat használhatatlanná. A második esetben megszűnik a vízhozam-nyilvántartási szelvény vízszállítására jellemző tényleges- és a mért esés között a szükséges állandó, szoros kapcsolat; ami különösen heves vízállásváltozások esetén hamisítja meg az eredményeket [2]. A mércepár szükséges távolságára azonban ez ideig csak ökölszabályok állnak rendelkezésre. — Lászlóffy, Szesztay és Szilágyi módszertani összefoglalója [8] rámutat arra, hogy — a legújabb elmélet eredményekkel [2] is összhangban — a nempermanens hatást a legegyszerűbb úgy kiküszöbölni, hogy a (6.b) összefüggés felhasználásával a vízhozamokat mind azonos vízszintkülönbségre, vonatkoztatjuk. A Kovács által felvetett gondolat [7] továbbfejlesztéseként erre a célra viszont legalkalmasabbnak az 1 m-es vízszintkülönbség látszik. Ebben az esetben ugyanis a számításokból kimarad az általában úgyis csak bizonyos önkényes séggel értelmezhető mércetávolság. Tehát a mért vízhozamok redukcióját a képletbe behelyettesítve kiszámítják a keresett Q vízhozamot. Az alkalmazott eljárás hidraulikai szempontból kifogástalan. Meg kell azonban jegyezni, hogy sokkal kevesebb munkával, elméletileg ugyancsak kifogástalan és legalább ilyen jó eredményeket lehet kapni akkor is, ha a vízállásokat nem a vízállástól függő és az időben is változó permanens esésekre, hanem egy meghatározott esés értékre, például Kovács javaslata szerint az I

v= 1 esésre [7] számítják át. Értékelés A hazai módszertani vizsgálatok eredményeit és a gyakorlatban is alkalmazott eljárások sajátosságait áttekintve a következő tapasztalatok szűrhetők le: — A nempermanens hatást valamennyi módszertani vizsgálat és gyakorlati eljárás a Bogdánjy által csaknem nyolcvan éve lefektetett [4], s a legfrissebb elméleti eredmények [2] által is igazolt utat követve, a mindenkori vízfelszín esés figyelembevételével küszöbölik ki. — Valamennyi alkalmazott gyakorlati módszer a vízfelszín esését a Puskás által kezdeményezett megoldást [6] követve két mérce, a vízhozamnyilvántartási szelvényben levő főméiee és egy Qe Qn V* (17) a vízhozamok számítását pedig a Q QAH)ViT (1«) képlet senítségével végezhetjük el; ahol teimészetesen Q

e{H) az 1 m-es szintkülönbségnek megfelelő egyszerű (kétváltozós) vízhozamgörbe függvényét jelöli, s mind a Q

e, mind pedig a Q

C(H) dimenziója m

2,

5/s. Ezt a lehetőséget a bemutatott gyakorlati eljárások még nem aknázták ki, s e módszer általános bevezetése — elméleti megalapozottsága mellett — éppen egyszerűsége miatt ítélhető igen hasznosnak. A íő- és a segédmérce szükséges távolsága A rendelkezésre álló elméleti- és metodikai vizsgálatok eredményei alapján arra a következtetésre kell jussunk, hogy a nempermanens viszonyok között alkalmazható, s rendszeres esésmérésen alapuló vízhozam-számítás elméleti alapjai tiszták, s van olyan gyakorlati eljárás, amely — elméleti megalapozottsága mellett — még rendkívüli egyszerűségével is kitűnik. A módszer gyakorlati alkalmazhatóságának a korlátai azonban, bizonyos méréstechnika kér-