Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)
2. szám - Dr. Szigyártó Zoltán: Gyakorlati módszerek a nempermanens viszonyok közötti vízhozam meghatározására
104 Hidrológiai Közlöny 198S. S. st. Dr. Szigyártó Z.: Gyakorlati módszerek K=K(h) (4) függvény határozható meg, amelyből — a mindenkori vízmélység (azaz vízállás), s az esés ismeretében — a vízhozam a Q=K(h)Yl p szorzattal állítható elő. (5) Ugyanerre az időszakra esik végül Lászlóffy, Szesztay és Szilágyi közös tanulmánya is [8], amelyben a vízhozamgörbe szerkesztésekor az esés hatását úgy küszöbölik ki, hogy a mért Q vízhozamot egy — elvileg tetszőlegesen felvehető I p„ — esésre számítjuk át, s a vízhozamgörbét az így kapott Q n értékek felhasználásával határozzák meg. Javasolt megoldásuk szerint a mert Qm vízhozamok átszámítását a (2) összefüggésből közvetlenül levezethető Qo=Qn, Ipi) 17' (6.a) vagy — az esésmérési alapvonal állandótága miatt — az abból adódó, s csupán a e v a és e p vízszint különbségekkel számoló Q n=Qn i'po (6.b) kifejezés felhasználásával kell elvégezni; míg a vízállás és az esés alapján számítható vízhozamot a illetve a Q=Q 0(H) Q=QM1) h IpQ (7.a) (7.b) Kiindulási alapként Bogdánfyhoz hasonlóan elfogadják. hogy nempermanens viszonyok között is a vízhozam a szelvény hidraulikai paraméterei és a meder érdessége mellett elsősorban a vízfelszín esésétől függ; s a Puskás által elsőként alkalmazott megoldással élve ennek értékét két-, egy fő- és egy segédmérce egyidejű vízállásaiból határozzák meg. Segédmérceként egy már meglevő, s rendszeresen észlelt vízmércét alkalmaznak; s nem vizsgálják, hogy a két mérce segítségével meghatárc zott esést milyen hibák terhelik, s hogy annak értéke mennyire lehet szoros kapcsolatban a főmérce szelvényének a vízszállítására jellemző tényleges esés értékkel. A középsebességet nem a (2) összefüggésnek megfelelő hanem a v t=C}Rl„, vi—a • l h v (8) kapcsolatból, az egyidejű vízhozam- és esés mérések eredményeinek a felhasználásával számítják. Ehhez a legkisebb négyzetek módszerét használják fel, s magát a kiegyenlítést a linearizált lg v k = lg a + b- lg l p (10) függvényalakkal végzik el. A vízhozam számításához még (táblázatos formában) meghatározzák a II vízállás és az A nedvesített terület közötti A = A(H) (11) kifejezés szolgáltatja, ahol Q„(Il) az átszámított Q 0 értékek alapján, az I P 0 esésre, vagy az e p o vízszintkülönbségre vonatkoztatott vízhozamgörbe függvényét jelöli. Következik mindebből természetesen az, hogy Kovács korábban említett eljárása a most ismertetett megoldásnak azon speciális esete, amelynél /„„= 1. A gyakorlatban használt módszerek A leglényegesebb jellemző vonásaik szempont jából fentiekben összefoglalt előzmények után indult meg tehát az 1970-es évek végefelé — elsősorban a Tisza vízgyűjtőterületének egyes szelvényeire — a vízhozamstatisztika készítése során a nempermanens hatások figyelembe vétele. Az alkalmazott eljárások közül a következőkben három, jellegzetesnek nevezhető megoldásra térünk ki. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Vízrajzi Csoportja alkalmazza a következő módszert [9]: függvénykapcsolatot. Az a és b paraméter, továbbá a vízállás-nedve sített terület közötti kapcsolat birtokában a vízhozamok gyakorlati meghatározása úgy történik, h«>gy — a fő- és a segédmérce egyidejű leolvasásából meghatározzák az esés értékét, — az esésből az a és b paraméter felhasználásával számítják a v/ r középsebességet, s végül — ezt beszorozzák a főmércén észlelt vízállásnak megfelelő nedvesített szelvényterülettel. Az eljárás ismertetése során a módszer egyik alapját képező (9) — pontosabban a linearizált (10) — összefüggés paramétereinek a meghatározásával kapcsolatban meglehetősen szoros, r = 0,9 ős korrelációs tényezővel jellemezhető illeszkedésről számolnak be. Ennek ellenére az eljárásnak mégis jelentős tehertétele az, hogy a középsebesség számításánál az elméleti alapokat szinte teljesen figyelmen kívül hagyják, s hogy a természetes mederközépsebesség-esés kapcsolatot a meder egyedi sajátosságaihoz csak nehezen igazodó parabolikus összefüggéssel közelítik. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Vízrajzi Csoportja alkalmazza a következő, Vajk által kidolgozott módszert [10., 5—6. o.]: