Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

6. szám - Perecsi Ferenc: Települési szennyvizek és szennyvíziszapok népgazdasági hasznosításának helyzete és lehetőségei, különös tekintettel a mezőgazdaság területére

Hidrológiai Közlöny 1984. 5. sz. 367 Települési szennyvizek és szennyvíziszapok népgazdasági hasznosításának helyzete és lehetőségei, különös tekintettel a mezőgazdaság területére* P E R E C S I F E R E N O*» A szakembereknek — hosszú idő óta — fontos feladata a szennyvizeknek és a szennyvíziszapoknak megfelelő színvonalú kezelése, ártalommentes elhelyezése, hasznosítása. Bár még sok vitatott — és esetenként tisztázatlan — kérdés van, a törekvés és a szándék nyilvánvaló: olyan feltételeket (műszaki és gazdasági feltételeket) kell teremteni, hogy a szennyvizek és szennyvíziszapok telepi kezelése biztosítható legyen és a mezőgazdasági területen történő hasznos elhelyezésnek — ma még megtalálható — akadályai elháruljanak. Senki sem vitatja, hogy a megfelelően előkezelt szennyvíz (mint öntözővíz) feltétlenül hasznos és a benne lévő szerves anyagok is hasznosulhatnak. A települési szennyvizek tartalmazhatnak olyan anyagokat is, melyek gátjai lehetnek a hasznos elhelyezésnek. Ebből a szempontból a vízgazdálkodási ágazat legfontosabb törekvése az, hogy forráskontrollal, precíz helyismerettel és a kritikus szennyvízkiboesájtások leválasztásával meggátolja a káros anyagok települési szennyvizekbe való kerülését. Települési szennyvizeink — kellő higiénés intézkedéseket feltételezve — ma még alkalmasak a mezőgazdaságban —• a talajon — való elhelyezésre, de nincs is más reális útja hosszabb távon a cselekvésnek, hiszen az ezredfordulót követően élővizeinkbe közvetlenül még tisztított szennyvizek bevezetése sem kívánatos. A hazai szennyvízelhelyezés jó példája — a Kecskeméti hasznosító — elhelyező létesítménycsoport, mely bizonyította, hogy lehetséges egyszerű ülepítés után települési szennyvizeket a mezőgazdaságban hasznosan elhelyezni. A megoldáshoz a kényszeren (nem volt más reális út), a megállapodásra kész mezőgazdasági partneron, e lelkes kutatócsoporton keresztül vezetett az út; — Cegléden megvalósulás előtt az előtisztított települési szennyvizek öntözése; — Gyulán nyárfáson való — vitathatatlanul hasznos —- szennyvízelhelyezőim! üzemel. Mindezek után tekintsük át a szennyvizek és szennyvíziszapok népgazdasági hasznosulásának helyzetét és lehetőségeit. 1. Településeink (kereken 3200 db), az ott települt lakosság (10,7 millió lakos), valamint az őket kiszolgáló iparok és intézmények üzeme egyre nagyobb mennyiségű ivóvizet igényel. Tegnap még (1060) alig 1,0 ma már (1980) 3,4 holnap (2000) * A javasolt megoldások nem tartalmazzák azokat az előzményeket, amelyek a szennyvízben és az iszapban lévő nitrogén és foszfor — mint növényi tápanyag, valamint a szervesanyagtartalom, mint talajjavító tényező hasznosulása jelent. A hasznosítási lehetőségeket két évtized kísérleti eredményei is alátámasztják. ** Országos Vízügyi Hivatal, Budapest. 7,0 millió.m

3 napi ivóvízmennyiség kell a növekvő szükségletek kielégítésére, melyből a közcsatornába 0,7 (1960), 2,4 (1980), illetve 5,0 (2000) millió m

3 napj szennyvízmennyiség jut. A szennyvizeket — környezetünk, s a befogadók (élővíz, talaj) védelme érdekében — a szükséges mértékben tisztítani kell. Míg 1960. év végén még alig mutatható ki kiépített szennyvíztisztító kapacitás a településeken, 1980-ig már napi 1,0 millió m

3 létesült, a távlati tervek pedig (2000) a környezetvédelem szigorú követelményeivel összhangban további 2,3, összesen 3,3 millió m

3 napi tisztítókapacitást határoznak meg. Ez jelentős áldozatot jelent, hiszen 1 m

3/d tisztítókapacitás létrehozása ma 15 ezer Ft-ért lehetséges, így az eddigi kiépített 1,0 millió m

3/d napi tisztítókapacitás kereken 15,0 ind Ft állóeszköz értéket képvisel, míg a távlati tervek szerinti — de környezetünk minőségének megóvása érdekében — 2000-ig mindenképpen szükséges 2,3 millió m

3/dm tisztítókapacitás létrehozása, s ez becslések szerint kereken 36 ind Ft-ot igényel, ötévenként tehát 9,0 ind Ft ráfordítást jelent, megtérülése pedig csak áttételesen — a környezet minőségének javulásában van, különösebben kimutatható gazdasági haszon nélkül. Ez esetben a keletkezett szennyvizek tisztítását olyan felad<itként fogtuk fel, melynek megoldása ugyan jelentős környezeti károk elhárítását célozza, de a munka eredménye (terméke) a tisztított szennyvíz és szennyvíziszap) tulajdonképpen nem hasznosul. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az üzemeltetési költségek teljes tisztítás esetén 5,0 Ft/m

3 körül mozognak (az iszap manipulációt is beleértve) jelenleg napi 5,0 millió Ft, evi 1,8 md Ft a távlatban napi 16,5 millió Ft, évi 6,0 md Ft-ot kell az üzemelésre fordítani a megtérülés feltételezése nélkül. Ha a szennyvizek tisztítását olyan feladatként fogjuk fel, melynél a tisztítás egy további felhasználás előkészítő fázisa, könnyű belátni a gazdasági hasznot is. Ha például az 1,0 millió m

3/d tisztítókapacitást az ipari célú használatra való alkalmassátétel műtárgyaival bővítjük s ennek a beruházási költsége további 5000 Ft/m

3, a többlet ráfordítás 5,0 md Ft lesz. Ha ezt a vízmennyiséget többlet vízműkapacitásként kellene előállítani, jelenlegi árakon számítva és 20 000 Ft/m

3 fajlagos költséget feltételezve kereken 20,0 md Ft-ot kellene beruházni. Ebből leszámítva azokat a költségeket, melyek ahhoz szükségesek, hogy további műszaki beavatkozásokkal a tisztított szennyvizeket újra hasznosít hatóvá tegyük (5,0 md Ft) még mindig 15,0 md Ft tiszta népgazdasági megtakarítás érhető el. Mitől lehet ez a megoldás az ipari vízhasználó számára vonzó? Attól, hogy a víz díjának megállapításánál más