Hidrológiai Közlöny 1984 (64. évfolyam)

6. szám - Perecsi Ferenc: Települési szennyvizek és szennyvíziszapok népgazdasági hasznosításának helyzete és lehetőségei, különös tekintettel a mezőgazdaság területére

Hidrológiai Közlöny 1984. 5. sz. 368 elveket lehet érvényesíteni. Ha ugyanis jelenleg az ipar 1 m

3 ivóvízhasználatért összesen 9,0 Ft-ot fizet, akkor 1,0 millió m

3/mp vízhasználat 9 millió Ft-ba, egy éves vízhasználat 3,0 md Ft-ba kerül. Ha az önköltséget és a tisztességes hasznot számítjuk, 1,0 m

3 vízért legfeljebb 3,0 Ft-ot lehet számítani, az ipar megtakarítása napi 6,0 millió Ft évi 2,2 md Ft. Ez a mód Budapesten, az öt nagyvárosban és a megyeszékhelyeken vehető elsősorban figyelembe. 2. Hasonló elvek alapján érdemes megfontolni a mezőgazdaság területén történő szennyvízelhelyezés előnyeit. Mivel vannak az országnak olyan területei, ahol igény is van a vízre (kevés csapadék) és a talaj adottságok is kedvezőek célszerű figyelemmel lenni a következőkre: Tegyük fel, hogy kereken 1,0 millió m

3/d szennyvízmennyiséget csak mechanikailag tisztítunk meg és így bocsájtjuk a mezőgazdaság rendelkezésére. Ez esetben a vízgazdálkodási célú beruházás ráfordítás 10 000 Ft fajlagos költséget figyelembe véve 10,0 md Ft lesz, megtakarítás pedig 5,0 md Ft. Ha ez utóbbi összeget a mezőgazdasági hasznosítás létesítményeire (öntözőtelep, nyárfás elhelyezés) és berendezéseire fordítjuk, akkor — biztosítottuk a szennyvizek ártalommentes elhelyezését, egyben — megoldottuk egy fontos mezőgazdasági vízellátási (öntözési) feladatot. Tehát a népgazdaságnak tisztán 5,0 md Ft megtakarítása keletkezik. Ha az üzemeltetési költséget tekintjük jelenleg 1,0 m

3 szolgáltatott vízért átlagosan 0,5 Ft térítést lehet számításba venni. Ez napi 1,0 millió m

3 víz esetében 0,5 millió Ft-ot jelent. Ettől a mezőgazdaság mentesül. Ugyanakkor igényt tarthat arra az összegre, amely a biológiai tisztítás költsége. Ha ez az összeg 2 Ft/m

3, akkor ez további napi 2,0 millió Ft-ot, összesen 2,5 millió Ft-ot, egész évre számított 1,2 md Ft-ot jelent. 3. A szennyvíziszap elhelyezése, hasznosítása a szennyvíztisztítás különleges területe. Az iszap olyan hulladék, melyet kellő mértékű előkezelés (stabilizálás, víztelenítés) után el kell helyezni. Jelenleg összesen 2,2 millió m

3/év (5—6000 m

3/nap) szennyvíziszap keletkezik, távlatban pedig (2000ig) ez a mennyiség több, mint duplájára nő. Az elhelyezés módozatai ma még meglehetősen változatosak. A szeméttelepi elhelyezéstől az önálló lerakóhelyeken át a megbízható termikus komposztálásig szinte minden megoldás fellelhető, ide értve a különböző mértékű mezőgazdasági elhelyezési (kísérleti) módozatokat is. Általános elv: a vízgazdálkodás (ezen belül minden szennyvíz és szennyvíziszap kiboesájtó hovatartozásra való tekintet nélkül) olyan mértékben köteles gondoskodni a keletkezett szennyvíziszapoknak a szennyvíztelepi technológián belüli kezeléséről, amilyen mértékű kezelés szükséges a további használathoz, vagy elhelyezéshez. A szennyvíziszap befogadója (akár elhelyezésről, akár hasznosításról van szó) mindenképpen a talaj lesz. Ha a hasznosítás nem lehetséges, a deponálás jelentős területeket igényel (a depónia jó kialakítás mellett is koncentrált szennyezőforrás marad), míg hasznosítás esetén csak a hasznosítási technológia átmeneti depóniai (és terület) igényével kell számolni, s ez lényegesen kisebb, mint az előbbi. Ma a szennyvíziszap mezőgazdasági elhelyezése (hasznosítása) ellen sok érv van. Ilyen például a forráskontroll megbízhatatlansága, vagy hiánya. Kétségtelen ugyanis, hogy a települések vízhasználata sok olyan tevékenységgel kerül kapcsolatba, melyek során különböző káros szennyezőanyagok kerülnek (vagy kerülhetnek) a szennyvízbe és így a belőle kinyert szennyvíziszapba is. Ezek — a mezőgazdasági hasznosítás során — a növényekbe, ezen keresztül a táplálékláncba kerülve veszélyeztethetik, magát az embert is. Viták folynak a szennyvíziszap nehézfémtartalmáról, annak káros voltáról, mértékéről. Tény, hogy a hazai szennyvíziszapok még — néhány kirívó eset kivételével — nem rendelkeznek olyan mértékű nehézfémtartalommal, mely a mezőgazdasági használatot gátolná. A forráskontrollt azonban megbízhatóan meg kell oldani, illetve a nehézfémsókkal szennyezett vizeket — még származási helyükön -— el kell különíteni. A szennyvíziszap kezelésével kapcsolatosan a vízgazdálkodás ajánlott alternatívái: a következők: — az iszap manipulációt még a szennyvíztelepen termikus kezeléssel (szárítás, granulálás) vagy azon kívül a településtisztasági szolgáltatással közösen (a szeméttel együtt) komposztálva kell megoldani. Ez esetben termék keletkezik, viszonylag drága és energiaigényes termék, mely rendelkezik mind azokkal a tulajdonságokkal, melyek a mezőgazdaság részére vonzóvá tehetik (jelenlegi mezőgazdasági géppark felhasználásával kezelhető és minősége különböző kiegészítő műtrágyák adagolásával módosítható). Jellemzői is azonosak lehetnek a műtrágyákéval. Az így előállított termék a mezőgazdaságban felhasználható. Mindkét esetben tehát termék keletkezik, melynek ára van, s ez az ár a telepi iszapkezelés és depónia költségei, valamint a termikus kezelés költségei közötti különbségből-)-a tisztességes haszonból tevődik össze. — A keletkezett és a mezőgazdaság elhelyezési vagy hasznosítási szükségletei előkezelt iszapot a mezőgazdaság valamely üzeme fogadja és használja fel. Ez esetben = a kiboesájtó közüzemi vállalat (vagy a beruházó) vállalja az elhelyező vagy hasznosító telep költségeit, és téríti azt az üzemköltséget, amely a mezőgazdasági üzemnél felmerül (de legfeljebb olyan mértékig, amennyibe akkor kerülne, ha az ártalmatlanítást saját maga végezné); = a mezőgazdasági üzem tartósan vállalkozik az iszap fogadására, elhelyezésére, vagy hasznosítására. A vízgazdálkodás teljesíteni igyekszik azokat a követelményeket, amelyek a szennyvíz és szennyvíziszap kezelés, elhelyezés (vagy hasznosítás) területén a népgazdaság részéről rá hárulnak. A feladat megoldása annál sürgetőbb, mert