Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

2. szám - Dr. Lászlóffy Woldemár: A vízépítéstan első magyar nyelvű kézikönyvei

Dr. Lászlófíy W.: A vízépítéstan Hidrológiai Közlöny 1983. 2. sz. 61 nevezeten szavait: „Házad udvarából ..., határodból, vármegyédből, országodból használatlanul a vizet ki ne bocsássad, mert az ingyen az Isten becses ajándéka" (T., 185. o., II. 224. o.), hanem — a töltésezéssel szembeállítva — erősen hangsúlyozza a tárolás és a téli csapadékot hasznosító trágyázó öntözés előnyeit (I., 375—377). (Bár máinem olyan szélsőségesen heves, mint az öt évvel korábban, 25 éves fejjel írott ,,A vizekről" c. röpiratában.) Miután még a vízkészletek állítólagos, a szabályozásoknak tulajdonított csökkenését megcáfolja, a záró fejezetet a különféle rendeltetésű csatornáknak és a folyócsatornázásnak szenteli. A mezőgazdasági rész előszavában még egv harmadik rész tervét is említi K vas say, amelyben ,,a különféle népek, országok földjavításait és az azokkal kapcsolatos jogi és törvényhozási intézményeket" kívánta volna bemutatni. A kultúrmérnöki szolgálat teendőinek szinte robbanásszerű megszaporodása miatt a terv megvalósítása elmaradt. Azonban egyrészt az első két részben közölt számtalan külföldi példa, másrészt Kvassay nak a vízjogi törvény előkészítése terén kifejtett munkássága jórészt pótolta a hiányt. A mil eredetisége Az említett számtalan külföldi példa ellenére a Mezőgazdasági vízműtan önálló, és a pályázat kiírásának megfelelően Magyarország „sajátszerű viszonyait" minden részletében szem előtt tartó mű. Ezt egyrészt a hazánk természeti viszonyaira, a végrehajtott munkákra és eredményeikre, valamint a további lehetőségekre való utalások sokasága, másrészt a magyar szerzők írásainak idézése tanúsítja. Értesülünk pl. az első, 1864. évi talajvízszint-észlelésekről (II. 45. o.), vagy a Duna, a Lajta és a Béga vizére és iszapjára vonatkozó 1872—1876 közti vegyelemzések eredményeiről (I. 159—165), és a rizstermesztés hazai múltjáról (I. 224) stb. Teljesen önálló a szikes talajokkal foglalkozó rész (II. 18—25). (Nyilván ezért nevezhette magát Kvassay a Rétművelés címlapján a bécsi es. k. földtani intézet levelező tagjának.) Hasonlóan a Woltman-szárnyra vonatkozó elméleti fejtegetések (TT. 86), amelyeket 1877-ben érdemesített közlésre a párizsi Annales des Fonts et Chaussées. Figyelemre méltó megállapítás — hat évvel a Vízrajzi Osztály létesítése előtt —, hogy sokkal több víz folyik le ugyanazon magasságnál, tehát keresztszelvénynél az áradás növekedése, mint apadásaalatt (

11. 108). Élesen kikel Kvassay a vasútépítők ellen, mert költségkímélésből nein építenek ferde hidakat ott, ahol a pálya ferde szögben keresztezi a folyót vagy vízfolyást (II.] 74). (A bírálat egyes esetekben még ma is helytálló.) Hadd említsem meg még ezeket a jövőbe tekintő szavakat: ..hazai folyóink mintegy arra vannak teremtve, hogy vízi közlekedésünk hálózata legalább is megkétszereződjék. A Rába, a Tisza, a Körösök, a Maros, a Béga é. i. t. mind kiválólag alkalmasak ... a csatornázásra" (TT. 314). A hidraulikai fejezetben a vízsebesség számításával kapcsolatban ismerteti ugyan Kvassay a Darcy—-Bazin-féle érdességi tényezőket, valamint a Kutter- és a Ganguillet—

Kutter képletet, de részletesen kifejti, hogy Humphrey és Abbot mérési eredményei, amelyeket Ganguillet az (állttólag) nagv folyamokra is érvényes képlete felállításához felhasznált, „kevés bizalmat érdemelnek" (TT. 112). (Ez a Mississippin végzett fentemlített nevezetes mérések megbízhatatlanságának korai kimutatása.) Érdekes hogy Chézy nevét nem említi a szerző, amiből úgy látszik, hogy akkoriban a műegyetemi oktatásban a sebességi képletet — német hatásra -— még Eytelwein nevéhez kapcsolták. (A német szakirodalomban később is gyakran előfordult a „Chézy—Eytelwein képlet" megnevezés.) Mintha a hidrológia mai irányzatáról szólnának Kvassay következő szavai: „Ezen új tudomány ... a ferde irányban fejlődő vízi tudományokat, melyeket egészen matematikai alapokra akartak fektetni, visszaterelte tulajdonképpeni terére: a természettudományokhoz. Tgaz ugyan, hogy a matematikai felfogás igen sok zseniális eszmére vezetett, de azok legnagvobb része a gyakorlatban helyt nem állhatott" (II. 54). Továbbá: „Ami a mérleg a kereskedőnek, az a vízimérnöknek a észlelés, sőt még sokkal több, mert enélkül megközelítőleg sem képes megbízható tervet alkotni" (TT. 72). Kvassay szókincse A százesztendős munkában találunk nem egy, a mai szóhasználattól eltérő kifejezést. Tlvenek pl.: rézsút, pannal =rézsű (T. 60, TT. 246), sikér= a folyó sekélv helve, gázló. Barsban sólvó (TT. 78), telér—a folyó mély helye a kanyarulat tetőpont ián (u. ott), vízesés=eséscsökkentő bukó (I. 203), víztartó=tározó (T. 357, TT. 207), zúgó=túlfolvó, árapasztó bukó (T. 382, TI. 267). Sok szakszó idegen nevét is közli Kvassay. Ügy tűnik, hogy nem magyarázatképpen, hanem tanító szándékkal, hiszen a mérce, hordalékkúp, oldalcsatorna stb. szavakat bizonyára minden olvasója ismerte. A következő jó magyar szavak megérdemelnék, hogy használatukat felélesszük: fésűs gát -— a német Nadelwehr-bői fordított tűs gát helyett (TT. 311), kutatórúd — a francia szóból képzett szondarúd helyett (TT. 74), sankol — fel iszapol. Az Etimológiai szótár szerint ismeretlen eredetű. Kvassay említi, hogy Heves megyében a hegyoldalról lemosott iszap, sár,lötve neve sank, és használatos a sankos víz, felsankol is (T. 367), torda — a latin—francia eredetű torrene helyett. Kvassay szerint a Bakonyban torna. A vízmosást a torda korcs alakjának mondja (TT 33). Tde tartoznék még a francia éc.luse d sas mintájára alakított kamrászsilip szó is, mert jellemző a műtárgy kialakítására. Kár, hogy kiszorította előbb a németből fordított kamarazsilip, majd a hajózsilip.