Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)
12. szám - Domokos Miklós: Vízfolyások vízkészlet-igénybevételi ábrái
566 Hidrológiai Közlöny 1983. 12. sz. Domokos M.: Vízfolyások vízkészlet-igénybevételi II. csoport: Egyéb ipari üzemek; mederben hagyandó vízhozam (yn* = 5 %). III csoport: Mezőgazdasági vízhasználatok (yni* = 20 %). Amint már a 3.25 szakaszban említettem, a III. Kerettervben — a II. Kerettervtől eltérően — célszerű lenne mindhárom vízhasználó-csoportra a y* mutató részidőszakonkénti (havonkénti) értékeit közölni. Az is elképzelhető, hogy a y* értékek fejlesztési szintenként is változzanak. A vízhasználók csoportba-sorolása azért szükséges, hogy adott vízfolyásszelvényre, adott fejlesztési szintre és adott tárgyidőszakra (hónapra) a csoportok számának megfelelő számú, a prioritási sorrendet kifejelő mérleg-számítást lehessen végezni. A fenti 3 csoport esetében tehát ugyanazon vízfolyásszelvényre y értéke meghatározandó először az I. csoport, majd az I + II, csoport, végül az I + II + III. csoport összesített vízigényeinek a figyelembevételével (1. ábra). 3.27 A hasznosítható vízkészlet értelmezése. Hasznosítható vízkészletként a legújabb felfogás [15] szerint — a [3} tanulmány egyik javaslatával megegyezően — a természetes vízhozammal kell számolni (K = Q), amelyből tehát nem kell levonni pl. a mederben hagyandó vízhozamot, mivel azt a vízigények egyikeként kezeljük (1. a fenti 3.26 szakaszban). Ez esetben viszont nyitottak maradnak a következő fontos kérdések: (a) Hogyan számoljuk el a bányavízbevezetést? Adjuk hozzá a természetes vízhozamhoz, vagy vonjuk le a vízigényekből. Az utóbbi esetben könnyen negatív értékű vízigényekhez jutunk. (b) Hogyan számoljuk el a vízhasználók szennyes használtvízbevezetéseit, amelyek részben az adott vízfolyásból, részben viszont más forrásból (pl. a felszín alatti vízkészletből) kivett vízből térülnek vissza Ha a vízigényből vonjuk le azt a mennyiséget, ismét fennáll a negatív vízigény lehetősége. (c) Hogyan vegyük figyelembe a vízfolyáson lévő vagy létesítendő tározók vízkészletre gyakorolt hatását? Elvileg egyszerű a válasz [1]: valamilyen optimális [1] vagy reális üzemrendet feltételezve meg kell határozni az F(x) vízhozam-eloszlásfüggvények tározóműködés-torzította alakját; ez azonban rendkívül munkaigényes és bizonytalan vállalkozás. (b) A fentihez hasonló —• bár elvileg szintén könnyen: az F(x) eloszlás függvény x-irányú eltolásával megoldható — nehézséget okozhat a vízgyűjtők közötti mesterséges vízkészlet-átvezetés megoldása. (e) Végül a (belföldi vagy külföldi, a vizsgált szelvény fölötti vagy alatti) „idegen" terület részére fenntartandó (jogilag biztosított) víz;készlet-rész elszámolásának módjáról kell dönteni. Véleményem szerint a legoélszerűbb lenne I. csoportba sorolt vízigényként kezelni. Az (a) —(e) kérdésekben való — metodikailag meg nem kerülhető — döntések csakis önkényesek lehetnek. A „K = Q" elhatározás hívei nyilvánvalóan az eddigi gyakorlat vízkészlet- és vízigény-értelmezésének néhány vitathatatlanul önkényes vonását kívánták megszüntetni. Tudomásul kell azonban venni, hogy vízkészletgazdálkodási (akárcsak statikai vagy bármilyen mérnöki) méretezés nem lehetséges önkényes döntések nélkül, s ha ezek közül egyiket-másikat megszüntetjük, helyettük újak bevezetésére kényszerülünk. Nyilvánvaló azonban, hogy a régi önkényes döntéseket csak akkor célszerű újakkal helyettesítenünk, ha az utóbbiak közelebb visznek az elérni kívánt célhoz. 3.28 A vízkészlet-eloszlásfüggvények előállítása. Azokra a vízfolyásszelvényekre, amelyekben a 3.27 alatti döntések meghozatala után ismert a hasznosítható vízkészlet K(t), teT időfüggvénye (amely esetleg azonos a Q(í) természetes vízhozamidőfüggvénnyel), ebből egyértelműen előállítható az F n(x)=~ r J dt (11) K(t)<x teT tapasztalati eloszlásfüggvény, amely a matematikai statisztika Glivenko-féle alaptétele szerint —• bizonyos feltételek teljesülése esetén — jól helyettesíti a mindig is ismeretlen F(x) elméleti eloszlásfüggvényt. Nincs akadálya annak, hogy az — általában diszkrét adatokból előállított, s ezért lépcsős —- F n(x) függvényt a könnyebb kezelhetőség érdekében, valamilyen módon (pl. matematikai apparátussal) „kisimítsuk". A simuló eloszlásfüggvény természetesen csak akkor jó becslése az elmélegi eloszlásfüggvénynek, ha jól illeszkedik Fn(x)-hez [6]. Egyébként közömbös, hogy F(x)-et a tapasztalati eloszlásfüggvénnyel vagy annak simuló változatával helyettesítjük. A vízkészlet-igénybevételi ábrák szerkesztésével kapcsolatos problémát az okozza, hogy a kiválasztott 3.23 alatti vízfolyás-szelvények csak elenyésző hányadában van észlelt vízhozamidősor, s ebből előállított F(x) függvény. Az ábrák szerkesztéséhez viszont minden kijelölt vízfolyásszelvényben — országosan tehát többezer szelvényben — szükséges az F(x) függvény ismerete.* E feladat megoldása az egész országra — vagy legalábbis annak szabad összegyülekezésű lefolyású területeire — kiterjedő, nagytömegű adatfeldolgozással járó alkalmazott hidrológiai kutatást tesz szükségessé. A feladat megoldásának valószínűleg járható útja a simuló eloszlásfüggvények normált paramétereinek földrajzi általánosítása. Hangsúlyoznom kell még, hogy mivel a hasznosítható vízkészlet K(t) időfüggvényének, a 3.27 szakaszban mondottak szerint, egyes vizsgált vízfolyás-szelvényekben a Q(f) természetes vízhozamon kívül is minden bizonnyal lesz mesterséges összetevője a tározók és vízbevezetések *A II. Keretterv vízmérlegszerkesztési gyakorlata úgy kerülte meg ezt a problémát, hogy a (3) vízmérleg-formulát alkalmazta, amelyhez nem a teljes F(x) függvényt, hanem csak egy vagy néhány ordinátáját kell ismerni a mérlegszelvényekben; ezen ordináták regionális általánosítással, kézbesítéssel való becslése viszont viszonylag könnyebben megoldható feladat, mint többezer vízhozamészlelés nélküli szelvény F(x) függvényének előállítása.
