Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

12. szám - Dr. Kovács György: A tényleges evapotranszspiráció meghatározása

53-6 Hidrológiai Közlöny 1983. 12. sz. Dr. Kovács Gy.: A tényleges evapotranszspiráció A különböző országokban más-más fajtájú párolgásmérő kádat szabványosítottak (pl. Colorado Class A kád, GGI 3000 kád, kád vagy süllyesztett tartály 3 m

2, illetőleg 20 m

2 vízfelülettel). Nemcsak vízfelületük mérete lehet eltérő ezeknek, hanem vízmélységük, elhelyezésük (kiemelt vagy süllyesztett), sőt a kádak színe is. Nyilvánvaló, hogy a kád—tó együtthatót minden típusra önállóan kell meghatároznunk. A legjobban ismert eredmények azok, amelyeket a Class A kád vizsgálata során értek el (

KOHLER et al. 1955). Ezek szerint a mért és a kádban lévő víz hőmérsékletének figyelembevételével javított adat 0,7-del szorozva adja a tó-párolgás értékét. Ez a szorzótényező azonban csak átlagos adottságok esetében érvényes, szélsőséges feltételek hatására 0,6-tól 0,8-ig változhat (hűvös, nedves környezetben nagyobb szorzó alkalmazandó, az átlagnál kisebb érték meleg, száraz időjárás esetében érvényes). Hasonló együtthatókat vezettek le a GGI—3000 és a 20m

2-es kád jellemzésére a Valday-i kísérleti területen végrehajtott mérések alapján (GOLUBE Fetal. 1977). Az eltérő kádak összehasonlításával kapcsolatosan végrehajtott vizsgálatok egyik legfontosabb eredménye az a felismerés, hogy a káddal mért adat és a természetes vízfelszínről bekövetkező párolgás aránya nemcsak a kád méretétől és fajtájától függ, hanem a helyi és a pillanatnyi meteorológiai feltételektől is. Ezt a tényt világosan jelzi két különböző káddal mért havi párolgási adatok arányának évszakos ingadozása és az észlelési helytől függő eltérése. Ennek az állításnak a helyességét igazolja a 2. ábra, amely Class A káddal és 3 m

2-es káddal mért adatok (E

A : E

3) illetőleg GGI 3000 káddal és 3 m

3-es káddal meghatározott értékek (EQ : E

3) arányát mutatja két különböző mérőállomás észlelései alapján (SZESZTAY, 1965). A grafikonok azt jelzik, hogy a két arányszámnak nemcsak abszolút értéke eltérő, hanem más az évszakon belüli változásuk is, és ennek a változásnak a jellege a két vizsgált mérőhelyen sem hasonló. Ennek az elemzésnek végső következtetése az, hogy aligha határozható meg olyan állandó szorzótényező, amelynek segítségével a szabad vízfelszín párolgása a káddal mért adatok alapján számítható. Szükséges ezért, hogy tudomásul vegyük, a vízgazdálkodási vizsgálatainkban a szabad vízfelszín -párolgásának becsült értéke csak durva közelítés még abban az esetben is, ha értékét a kádpárolgási adatokból vezetjük le, amely eljárás pedig ennek a paraméternek a legmegbízhatóbb meghatározási módja. A kád-tó együttható minden esetben kisebb, mint az egység, mert a mért adat legnagyobb hibáját az advekciós energia hatása okozza. Amikor a kádat környező területen a talajnedvesség korlátozott volta miatt a sugárzással érkező energiát a párolgás nem teljesen használja fel, a fennmaradó energiát a horizontális mozgás a kád fölé szállítja. így a kád felület-egységéről elpárolgó víz mennyisége mindig több, mint a nagykiterjedésű vízfelületek párolgása. Ennek a száraz Pestlőrinc, 1961-63. 1——i—,—i 1 1 Máj. Jun. Jul. Aug. Szept. Okt. Motraszentlaszlo, 1961-63 1,70 1,10 1,00 m E.:£

3 M . % Pl J % \ —i— • —r —1— 1— \ —1 Máj. Jún. Jól. Aug.. Szept Okt. 2. ábra. A különböző káddal mért párolgási adatok változása a hely és az idő függvényében Fig. 2. Variations in the evaporation data observed with different types of pan, as a function of location and time felszínnel körülvett és megfelelő vízellátottságú területről jelentkező párolgástöbbletnek a kialakulását hívjuk oázis hatásnak. Ez a jelenség adja a magyarázatát annak is, hogy nedves, hűvös környezetben a kád—tóegyüttható nagyobb, mint a száraz, meleg időt jellemző paraméter. Az energia-advekció előzőekben kifejtett hatásának következménye, hogy a kádpárolgás mindig nagyobb, mint a tényleges referenciaérték. A valódi párolgás és a káddal mért érték közötti különbség — ugyanebből a folyamatból következően — nemcsak a kád vízszintes méretétől függ (ami meghatározza a közvetlen sugárzás és az advekció arányát), hanem a környező talaj nedvességtartalmától és a vízszintes energiaszállítást fenntartó szél sebességétől is. MUKAMIM AL és NEUMANN (1977) bevezetett egy a paramétert az advekció és a közvetlen sugárzással érkező energia arányának jellemzésére. Levezetésük alapja a PRIEST LE Y-T A YIJOR modell volt, amelynek segítségével a párolgás által ténylegesen felhasznált összes energiát viszonyították a kád felületét érő sugárzó energiához (az utóbbit az említett modell szerkezetéből adódó javító szorzóval vonták be számításaikba). Az így meghatározott a. érték valóban az energiaadvekció hatására bekövetkező többlet-párolgást jellemzi. A paraméter alapértéke (az advekciótól mentes helyzethez tartozó a érték) 1,08 és 1,34 között változik és középértéke 1,26. Ez a mennyiség növekszik a környező talaj nedvességtartalmának csökkenésével és a szélsebesség növekedésével.