Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

12. szám - Dr. Kovács György: A tényleges evapotranszspiráció meghatározása

Dr. Kovács Gy.: A tényleges evapotranszspiráció Hidrológiai Közlöny 1983. 12. sz. 537 • • •—•—n-i—' ' • i—i—i—•»!•

'•—i—i—i i i i i— 0,5 1,0 1,5 2,0 2,5 3,0 í/iztartalom a íuiméter 10 és 20 cm közötti rétegében [cm] 3. ábra. Az energia advekció párolgás-növelő hatása Fig. 3. Higher evaporation rates caused by energy advection ^ 3. ábra, amelyet .napi párolgásmérési adatokból szerkesztettek, világosan igazolja az említett változók közötti szoros kapcsolat létét. Az adatok látható szórása tovább volt csökkenthető, amikor a napi értékek helyett a havi párolgás mennyiségét használták az ábra szerkesztéséhez. Az evapotranszspirációt jellemző paraméterek számítása r ' Aterületi evapotranszspiráció meghatározása során jelentkező gondok a szabad víztükör párolgásával kapcsolatosan elemzett problémáktól lényegesen eltérőek. Ebben az esetben ugyanis a víz hiánya lehet az elpárolgó mennyiséget limitáló tényező, és ezért a rendszerben rendelkezésre álló energia ismerete nem elégséges a tényleges evapotranszspiráció értékének meghatározásához. Bára két folyamat — a szabad vízfelszín párolgása és a terepről létrejövő evapotranszspiráció—közötti alapvető különbség tudott és elismert, ismerünk olyan törekvéseket, amelyek a kádpár'Olgási adatokat használják fel az evapotranszspiráció jellemzésére. Ezek az eljárások általában az evapotranszspiráció és a tó-párolgás arányát adják meg a talaj nedvességtartalmának függvényében. MUSTONEN és McGUINESS (1968) négy ilyen módszert hasonlított össze saját javaslatával. A 4. ábrán bemutatott eredményeik jelzik azt a nagy bizonytalanságot, amely ennek a megközelítési módnak az alkalmazását hátráltatja. A tényleges evapotranszspiráció számítással történő becslésének másik útja a vízháztartási egyenlet explicit alakjának a használata. Az egyenlet általában a tápláló (a P csapadék, továbbá az Rí felszíni áramlás, az F

t pára fluxus, az M, talajnedvesség fluxus és a D» talajvíz áramlás érkező összetevője) és a megcsapoló (ETa tényleges evapotranszspiráció, valamint az előbb említett közel vízszintes transzport folyamatok kilépő összetevői R

3, F

3, M

3 és D

3) hatások különbségét teszi egyenlővé a vizsgált AT = T

2 —T

1 időszakban bekövetkező tározásváltozással. Az utóbbi jellemzőt legtöbbször három összetevőre bontjuk, külön vizsgálva a felszín feletti tározódást (ZhS'j. intercepció és felszíni vízvisszatartás) a talajnedvesség zónáját (AS

2) és a talajvíz teret (AS

3). Általában feltételezzük, hogy az egyenletben szereplő tagok "8 0,8 S3 § 0,6 £ OA | £ 0 0 20 40 60 80 100 (Hervadáspont) (Szántóföldi vizkapacitás) Rendelkezésre álló talajnedvesség [%] 1. dbra. A tényleges evapotranszspiráció és a tó-piírolgás kapcsolatának becslése a különböző vizsgálatok alapján Fig. I. Estimation of the relationship between actual evapotranspiration and lake evaporation, based on different investigations az evapotranszspiráció kivételével vagy mérhetőek (P. RI, R

0, DI, D

3, AS

V AS

2, AS

3), vagy elhanyagolhatóak (Ft, F

0, Mi, M

0). így az evapotranszspirációt ismert mennyiségek függvényeként fejezhetjük ki: T-i T2 J ET

A(t) dí- f [P(í)+i2i(í)+A(<)] dt— — f\R

0(t)+D

0(t)]át-(AS

L+AS^AS

3) (1) Tl Az ilyen módon számított paramétert azonban számos bizonytalanság terheli, mert a többi összetevő mérési hibája az evapotranszspiráció értékében összegzetten jelentkezik. Az a tény, hogy néhány tényezőt elhanyagoltunk, ugyancsak hibát okozhat, különösen, amikor rövid időszakot vizsgálunk. A felsorolt hibalehetőségek az eljárást megbízhatatlanná teszik, és ezért ez a módszer a tényleges evapotranszspiráció számítására nem javasolható. A vízháztartási egyenlet megoldásával kapcsolatosan felsorolt bizonytalanságok arra késztették a kutatókat, hogy más alapon levezetett összefüggéseket ajánljanak az evapotranszspiráció valószínű értékének számítására. Számos ilyen egyenletet találunk az irodalomban, amelyeknek legtöbbje a felhasználható energia mennyiségét használja kiindulási alapul. Ezt általában a sugárzás, a hőmérséklet, vagy a leyegő páratelítettségi hiánya alajában vonják be a számításba és figyelembe veszik a szélsebességet is. A leggyakrabban alkalmazott képleteket PENMAN (1948), illetőleg THORNTHWAITE (THORNTHWAITE és HOLZMAN, 1942) közölte.