Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

10. szám - Dr Erdélyi Mihály: A Balaton mélységi vízforgalma

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 63. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 420—476. oldal Budapest, 1983. október A Balaton mélységi vízforgalma DR. E R D fi L V I MIHÁLY A Balaton vízforgalmának összetevői: (a) a tóba hulló csapadék, (b) vizének párolgása, (c) a források vize a parton és a tó medrében, (d) folyóvizekkel bejutó víz, ennek egy része (e) pozitív rétegnyomású teriileteken regionálisan felszivárgó mélységi víz és (f) a tómedencébe mint pozitív rétegnyomású területre regionálisan felszivárgó mélységi víz. E tanulmány célja ezen vízmennyiség számítása. Előzőleg azonban ismertetni kell röviden a mélységi vízforgalomnak néhány bizonytalan tényezőjét. 1. A Keszthelyi hegység karsztos kőzetéből (főleg dolomit) vagy fedő kőzetéből fakadó források általában hideg vizűek. A partmenti források egy részének vize azonban kevéssel melegebb, mint ami várható. lírről többet nem tudunk a kevés és bizonytalan adat, a folyamatos hőmérséklet és hozammérés meg vízelemzós hiányában. Valószínű, hogy itt a hegység szegélyén melegebb víz száll fel. Lehetséges, hogy a tóban is vannak ilyen felszálló források. 2. A szigligeti tópart „heveseiről" írja Cholnoky [2: 100 old]: „A halászok is mindig csak a nádasokból, a víz széléről említettek heveseket s egyáltalán semmi tudomásuk sem volt a tó tükrén jelentkező hevesekről". Entz B. szerint a Badacsonyörs es Káptalanfüred közötti hevesekben a feltörő gáz csaknem tiszta szénsav, amelv jelentős részben oldódik a tó lúgos kémhatású (pH 8,2—8,4) vizében [7]. Bádai Ödön szóbeli közlése: A tófenéken végzett megfigyelései szerint a „heves" nein forrás, hanem széndioxid felszállás. Erre utalnak a tófenéken a vízalatti forrásokétól lényegesen eltérő feltörési kis formák és a tó vizéhez képest nem tapasztalható és nem mérhető hőmérsékletkülönbség. Az északi parton sok helyütt ismert savanyúvíz forrás ilyen széndioxid feltöréssel keveredett talajvíz. Mélyfúrásban a tó déli partján a Fonyód 13 fúrás tárt fel savanyúvizet [22]. A savanyúvíz források a paleozóos alaphegység törései mentén fakadnak s mindig e kőzetek területén, vagy azok közelében. 3. A Balatonfelvidék jellemző feltolódási vonalainak hidrogeológiai viszonyairól tudósít a szakirodalom. Ilyen feltolódási vonal halad a part közelében a tó medencéjében Szepezdtől Balatonfüredig [6]. Kérdés, hogy e szerkezeti vonal mentén juthat-e víz a tóba. Az északi part feltolódási vonalairól ismeretes, hogy az ott fakadó források a Balaton szintje felett vannak, néha jóval felette (pl. Balatonfüred, Sikse forrás). Ezek a források igazolják a feltolódási felületek vízzárását. Ez természetes, hiszen vastag vízzáró rétegek érintkeznek tektonikusán víztartó kőzetekkel. A kompressziós mozgási felületen a laza képlékeny vízzáró kőzetek nemcsak érintkeznek a triász vízvezető kőzeteivel, hanem a csúszási felületre rákenődtek. A tóinederben levő feltolódás is vízzárónak tekinthető. A feltolódási vonalakra merőleges törések is zártak, mert különben e pályák mentén mozgó víz nem fakadna a tó szintje felett. A feltolódási síkok bármely értelmezését fogadjuk is el, azok e felületek vízzárását bizonyítják [2, 11, 15, 1(1, 17, 20, 28]. 4. A balatoni tófenék kőzetei: a) vékony negyedidőszaki üledék, b) legnagyobbrészt vegyes kőzetanyagú, réteges-lencsés településű felső-pannóniai kőzetek, c) kevés helyen, valószínűleg kis területen felső miocén kőzetek, és d) esetleg Balatongyörök körül kis helyen a Keszthelyi hegység karsztosodott dolomitja. A felső-pannóniai üledéksor feküje: a) triász karszt a tó nyugati medencéjében (2. és 3. ábra), b) miocén üledékek és paleozoikum a tómedence középső részén (2, 4, 5, 6. és 7. ábra), és d) csak paleozoikus kőzetek a tó keleti végében (2. és 8. ábra). A felszálló mélységi víz tehát változatos kőzeteken át jut a tóba. A kőzettani vizsgálatok szerint a mélyfúrások szelvényében teljesen vízzáró kőzet nincs, csak úgynevezett „aquitard" rétegek, főleg a pliocén összlet alsóbb részében és a középső miocénben. 5. A pozitív rétegnyomású területek (a tómedence és a berkek) tápterületei: a) Nyugaton a Keszthelyi-hegység karsztja, meg Szigliget és Badacsony felső-pannóniai kőzetei (1. ábra), b) Badacsony őrstől Fűzfőig mélységi víz nem juthat a tó medencéjébe a feltolódási felületek vízzárása miatt. Az itteni sávban a haránttörések mentén csak felszíni víz juthat a tóba. A tómedence nagyobb részének (I. ábra D és E) tápterülete csakis a magas somogyi dombvidék és a Balatonfő lehet. Mindkettőt változatos pannóniai üledéksor építi fel, fedőjében legnagyobbrészt jó beszivárgást biztosító pleisztocén lösz és homok. A déli Balatonpart és a Balatonfő kőzeteinek vízvezető képességérői tájékoztatnak a 2. és 8. ábrák fúrási szelvényei, a rétegvíz nyomásviszonyairól pedig a 9. ábra. A somogyi vízhálózat a tóval párhuzamos hosszanti és ezekre merőleges „meridionális" törések hatására alakult ki [2, 15]. A vízhálózatot kialakító mozgások „fiatal" korára utal az is, hogy Külső-Somogyban igen sok a meredek lejtő, pedig a kőzet laza ós könnyen erodálódik, gyakran lejtőmozgásra is hajlamos. A szerző a Balatonnal párhuzamos vízhálózat és topográfia egy részét a balatoni csapásirányú, északra irányuló délre lejtő feltolódási felületek fiatal (felsőpleisztocén) megújulásaként először értelmezte [9:11 old.]. Ezeket és ezeknek a rájuk merőleges irányú vízszintes elmozdulásait ábrázolta légifénvképek értelmezése, saját és mások részletes földtani térképei segítségével [9 : 2 térkép és 7 8., 11. és 21. szelvény], A Balaton mélységi vízforgalmának vizsgálatát az tette lehetővé, hogy nagy a hidrológiai hasonlóság a békéscsabai vízművek [14 : 229 old.] és a Balaton medencéje között: 1. Békéscsabán a másfél m-nél vastagabb homokrétegek százalékos aránya 33, a Balatonpart felső-pannóniai üledéksorában a homokszázalék súlyozott átlaga 33,3. 2. A békéscsabai vízmű kútjainak átlagos fajlagos hozama 27,3 l/pere/m. A balatoni neogén víztartókból termelő kutak fajlagos hozamainak súlyozott átlaga 24,6 l/p/m. 3. Mindkét területen nagyjából azonos a vízadók mélysége és a rétegsor vastagsága.