Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

9. szám - Vörös Lajos–Vizkelety Éva–Tóth Ferenc–Németh József: Trofitás vizsgálatok a Balaton keszthelyi medencéjében 1979-ben

Vörös L. és tsai: Trofitás vizsgálatok Hidrológiai Közlöny 1983. 9. sz. 39,3 •mj 1 10 12 O

t[mg/l] 8 10 12 Oi [mg/l] 10 12 14 [ml 110 12 14 9. ábra. Az oldott oxigén vertikális változása a balatnogyöröki kotrás területén Puc. 9. M3MeneHue pacrneopeiutoio nucnopoda no eyiyßune e Mecmax dnoiepnaHun eo3ne BaAamoHdépéKa Fig. 9. Vertical variation of dissolved oxygen in the dredging area off Balatongyörök A víz hőmérséklete is azonos volt, a fenti sorrendnek megfelelően 1973-ban 25 °C, ill. 22 °C, 1979ben 22 °C, ill. 24 °C volt a mért hőfok. Eredményeink ily módon összhangban állanak azokkal a megfigyelésekkel, amely szerint a biomassza növekedését csak egy bizonyos határig követi az elsődleges termelés növekedése, majd víztípusonként igen eltérő határértékek felett az alapterületre vetített produkció tovább nem nő, sőt csökken (MIHEJEV A 1970, SZENATSZKAJA 1977, LETANSZKAJA 1978). MIHEJEV A a maximális termelést kékalga-domonanciával jellemzett fitoplanktonnál 15—20 mg/l algabiomassza tartományban észlelte és e fölött annak csökkenését tapasztalta. Értékei közel állnak a balatoniakhoz, ahol a Keszthelyi-medence 1973-ban elérte termőképessége csúcsát a teoretikus maximum közelében 13 mg/l algabiomasszánál (HERODEK és TAMÁS 1976). A PlB hányados változása is mutatja a fitoplankton aktivitásának csökkenését. Ennek értéke 1973-ban az azonos időszak átlagában 3,23 volt (HERODEK és TAMÁS 1975). 1979-ben ez az érték 1,37. A P/B hányados és a biomassza közötti fordított arány, amelyet az 1979-es mérési periódus folyamán is megfigyeltünk (4. ábra) egyezik más tavakban tapasztalt eredményekkel (FINDEN EOG 1966, JON ÁSSON és KRISTIANSEN 1967, MIHEJEV A 1970, SZENATSZKAJA 1977, LETANSZKAJA 1978). A megnövekedett algasűrűség önárnyékoló hatása megnyilvánul a fotoszintézis vertikális profiljainak megváltozásában is. 1973-ban az 1 méter mélységben a maximális algasűrűségű időszakban a termelés a fele volt a felszínen mértnek (HERODEK és TAMÁS 1976), 1979-ben pedig mindössze 14—17 %-a. A változások tendenciája szerint a Keszthelyimedence az algásodás olyan stádiumában van, amikor már nem a tápanyagok, hanem az önárnyékolás miatt, a korlátozott mértékben rendelkezésre álló fény limitálja a fotoszintézist. A vízminősítés oldaláról közelítve a kérdéshez: látszólag paradox helyzet állt elő, a tó szűkebb értelemben vett trofitása (elsődleges termelése) nem nőtt, az ugyancsak trofitási mértékül szolgáló algasűrűség vagy a-klorofill alapján viszont a trofitás jelentős növekedéséről beszélhetünk. A fentiek alapján az itt lezajlott ellentétes tendenciájú változások törvényszerűen bekövetkező jelenségek. A vízminősítés hazai gyakorlatában azonban sürgetik a trofitási szemlélet, a trofitási skálák és a hozzájuk kapcsolódó fogalomrendszer felülvizsgálatát. Ehhez azonban további, hasonló jellegű vizsgálatok szükségesek a Balaton különböző mértékben algásodott területein, de az ország más vizein is. Az oxigénmódszer és az izotópos módszer eredményeinek egymásba való átszámítását megnehezíti a fotoszintetikus együttható időtől, helytől, külső és belső körülményektől függő változása. Laboratóriumi és terepkísérletek szerint rendszerint nagyobb, mint 1,0, értékét legtöbbször 1,2, ill. 1,25-nek veszik (FELFÖLDY 1974, FJODOROV 1979). Ezt a konvenciót erősítik tisztatenyésztekkel végzett kísérletek (BÖSZÖRMÉNYI et. al. 1962) és terepvizsgálatok is (FOTT 1972). Az átszámítást bizonytalanná teszi az a körülmény is, hogy a 1

4C-vel mért termelés rendszerint a bruttó és a nettó termelés között helyezkedik el, attól függően, hogy az expozíció alatt megkötött szén mekkora hányadát lélegezték el az algák (RHODE 1958, ROMANYENKO 1967, FJODOROV 1979). A módszer az általunk alkalmazott formájában nem méri az algák szervesanyag kiválasztását sem, amely esetenként elérheti az asszimilált szén mennyiségének 35—50 %-át is (FOGG et. al. 1965, BULJON 1977). Az általunk kapott 1,04-es fotoszintetikus együttható bizonyítja, hogy a rövid expozíciós idejű vizsgálatokban a 1

4Cmódszer a bruttó produkciót méri és jelzi, hogy az elsődleges produktumok szénhidrátok voltak, valamint nem volt jelentős szervesanyag exkréció sem a nagy algasűrűségnek megfelelően (WATT 1966, SAMUEL et. al. 1971, MAGUE et. al. 1980). Az együttható alacsonyabb termelési értéknél tapasztalt szórása (6. ábra) összefügg az 0

2módszer kisebb érzékenységével, a 1

4C-módszer kompenzációs pont közelébeni bizonytalanságával és minden bizonnyal az algák metabolizmusának változásaival is.