Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

9. szám - Varga Miklós: A vízellátás és csatornázás távlati kérdései

388 Hidrológiai Közlöny 1983. 9. sz. Varga M

S: A vízellátás és csatornázás agrotechnikáról; továbbá az építésügyi ágazattal a védőterületek a későbbi években is garantált biztonságáról. Már napjainkban is sürgető feladat az ivóvíz minőségi normáinak felülvizsgálataazoknak a nemzetközi gyakorlattal való összehasonlítása és a hazai adottságokhoz való alkalmazása. A termelt és szolgáltatott víz minőségének ellenőrzését a szolgáltató vállalatoknak biztosítaniuk kell, ehhez a megfelelő ellenőrző szervezetet és felszerelést meg kell teremteni. A vízzel való takarékos bánásmód a víz termelésénél, a szállításánál és a felhasználásnál egyaránt szükséges. Ehhez alkalmas műszaki létesítmények, jó minőségű hálózat és szerelvények, továbbá hatékony szabályozók, és a mai vízhasználati szokásokat megváltoztató vízdíj bevezetése szükséges. A vízminőségi követelményeket a vízkezelés műszaki-technikai szintjének emelésével, a várhatóan növekvő kezelési igény kielégítésével kell garantálni. A vízkezelés költségei növekedési ütemének mérséklése a víznyerés és kezelés komplex szemléletének alkalmazását igényli. Megoldásra vár a partiszűrésű vízkészletből és az alföldi rétegvizekből nyert ivóvíz kezelése. Várhatóan a maihoz képest új technológiák alkalmazása is szükséges lesz mint pl. az ésszerűen alkalmazott törésponti klórozás, az ózonos oxidáció az aktívszén szűrés stb. Meg kell teremteni a technológiai berendezések gyártásának ipari hátterét a mainál gazdaságosabb és a feladathoz jobban alkalmazkodó berendezések kifejlesztésével, továbbá az irányítástechnikai berendezések kifejlesztését és gyártását. Megoldásra vár a kistelepülések ellátására alkalmas víznyerő rendszerek — szükség szerint vízkezelést is biztosító például nitrátmentesítésre alkalmas berendezések — kifejlesztése, iparszerű gyártása. Ugyancsak kidolgozásra vár ezen berendezések üzemeltetésének rendje, díjrendszere. A vízellátó művek rekonstrukcióját a jövőben elsőrendű feladatként kell kezelni. A rekonstrukciót tervszerűen, programozottan kell végrehajtani. Meg kell teremteni a rekonstrukciós munkák anyagi-műszaki hátterét, biztosítani kell az amortizációból képzett pénzforrásoknak az avulással arányos rekonstrukciós célú felhasználását. Az ipari vízhasználatban mutatkozó kedvező vízhasználati tendenciák stabilizálását a szabályozó rendszer tudatos fejlesztésével elő kell segíteni, s az ebből származó előnyöket a település és az ipar javára fordítani az ellátás biztonságának, vagy a rokon szakterület fejlesztésének biztosításával. A vízhiányos térségekben az ipar belső vízgazdálkodásának korszerűsítését, mint tartalék víznyerő kapacitást lehet értékelni, s a lekötött vízkészletsől való lemondás értékarányos részét az ipar rzámára meg kell téríteni. Az üzemeltető szervezet mai felépítésében a területi tagoltság feloldása és a műszaki megoldásokban várható jelentős változások hozhatnak további korszerűsödést, de várhatóan a szervezetre továbbra is jellemző lesz a területi hierarchiához való igazodás. Az üzemeltető vállalatok feladatai a jelenlegihez képest annyiban változnak hogy nagyobb felelőséggel tartoznak a szolgáltatás mennyiségi és minőségi előírásai garanciáinak vállalásáért. A vízellátási feladatok megfelelő nagyságú és biztonságosan rendelkezésre álló anyagi háttér mellett hajthatók végre. A fejlesztés távlatban is elsősorban a terület feladatát fogja képezni. A fejlesztés forrása várhatóan továbbra is a tanácsi és a tanácsi vállalati fejlesztési alap, az OVH regionális célcsoportos előirányzat, a regionális vállalatok fejlesztési alapja, a Vízügyi Alap mint a regionális és társulati fejlesztés megfelelő hányada, a társulati érdekeltek részesedése és az ipar hozzájárulása marad. A feladatok jellegétől, a nagyobb arányú regionális létesítmény szükségletből adódóan a jelenlegihez mérten növelni kell a regionális célcsoport arányát, és úgy látjuk, hogy a szennyvíztisztítás következetes megvalósítását jobban szolgálná, ha az nem csupán helyi feladat lenne. A közműves vízellátás és csatornaellátás megteremtésében a víz- és csatorna közműfejlesztési hozzájárulás a maihoz hasonló szerepét megőrzi, összegének alakulása azonban lépést kell tartson a közműfejlesztés több okra visszavezethető költségnövekedésével. A társulati beruházások szerepe ugyancsak megmarad, tartalma pedig a regionális vízellátás arányának növekedésével összefüggésben változhat. Az üzemeltetés anyagi feltételei tekintetében elvként rögzíthető, hogy — a szolgáltatást a lakosság ezután is az életszínvonal politikával összhangban, dotált áron vehesse igénybe, emellett — a díjak fokozatosan közelítsenek a tényleges költségekhez és egyben ösztönözzenek a takarékos vízhasználatra, — az ipar és az intézmények térítsék meg az üzemeltetés költségeit. A csatornázás és szennyvíztisztítás hosszútávú fejlesztését illetően a közműves vízellátással azonos mértékű ellátást nem tűzhetjük célul. Célunk lehet, hogy a városokban és a kiemelt településekben a csatornázás közelítsen a vízellátáshoz, másutt pedig nagyobb teret kell engedni a környezeti követelményeket kielégítő megoldásoknak, melyek hosszabb-rövidebb időszakon keresztül biztosítják a település közműves csatornázásával és a szennyvíz-tisztítással kapcsolatban fellépő igényeket. 2000-ben a közcsatornával elvezetett szennyvíz mennyisége napi 4,2 millió m

3-re becsülhető. Ennek döntő hányadát tisztítani kell, vagy tisztítás helyett a szennyvíz környezetvédelemmel összehangolt elhelyezését kell megoldani. A közüzemi csatornával ellátott lakosság aránya mintegy 80, a városokban 95%-ra becsülhető. A szennyvíztisztítás során keletkező 12—15 000 m

3/d iszap elhelyezéséről gondoskodni kell, célszerűen a hasznosítás módszerével. A lakásépítés igényeit — annak szerkezetéhez igazodva — a jelenleginél arányaiban kevesebb