Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)
5. szám - Dr. Vágás István: Az árhullámok levonulásának különleges törvényei a Tiszán
Dr. Kis s P .— dr. Tó th I. — d r . Fodré Zs.: Bakteriológiai és kémiai Hidrológiai Közlöny 1983. 5. sz. 203 Körös 16-a utáni apadása ezt a hatást még fokozta. A Szeged-Titel szakaszon viszont a Duna állandó áradása is erős hatást gyakorolt — bár a Tisza önálló és a Maros árhullámával megnövelt vízhozamai is segítették az áradást. A Duna hatása nélkül a titeli vízmércén a Tisza feltétlenül enyhébb ütemben és kisebb mértékben áradt volna (2. ábra). Március 21-ét követően jellegzetes, törés látszik a Csongrád-Szeged vízmércekapcsolatát kifejező vízjárástörténeti vonalon (3. ábra), de a SzegedTitel vonalon is (2. ábra). A Maros árhulláma ugyanis ekkor fejeződött be és ekkortól kezdett apadni —eleinte igen lassan, később gyorsabban a Maros a Szeged-Makó közötti szakaszon (6. ábra). Csongrádnál a felülről jövő vízmennyiségek növelték tovább a vízállásokat és pótolták a Maros visszaduzzasztásának csökkenéséből várható hiányokat. Bár, itt is, miként Szegeden, elsősorban a dunai vízállások további, meglehetősen rohamos emelkedése miatt nem tetőzhetett a vízállás a Maros árhullámának végén. Szegeden március 21-én 14 és 16 óra között 852 cm-es vízállás jelezte az előző napi makói tetőzés oda érkezését. 1 cm-es átmeneti apadás után, amely egybeesett egy jugoszláviai, határközeli nyárigát-megnyitás időpontjával is, az áradás a szegedi vízmércén tovább folytatódott. (Ugyanígy történt 1070. május 21-én éjjel, az akkori első marosi árhullám Szegedre érkeztetkor is.) Szegeden március 22-én 18 és 22 óra között 865 cm-es vízállással ismételt tetőzés volt, ami csak a szegedi vízmérce igen kis körzetében volt még észlelhető: a Maros torkolata alatti, és a jobbparti országhatárig terjedő vízmércéken egyaránt, viszont Mindszenten, vagy Zentán már nem. Ezt követően, végezetül március 24-én 22 órától 26-ári 2 óráig a szegedi vízmércénél a víz 873 cm-es tetőző értéken állott, amelynél magasabbat az 1981. évi tavaszi árvíznél már nem mutatott. Ez a tetőzés is csak a Maros torkolata alatt érvényesült és az országhatár túloldalán is csak legfeljebb 20 km-es folyószakaszon. Más helyeken egészen más időpontokban volt tetőzés. Szeged körzetének különleges viselkedése kapcsolatos lehet a Maros lassú apadásával, de azzal is, hogy a Duna visszaduzzasztása ezúttal különlegesen nagymértékű és tartós volt és alkalmas a Maros hatásának ellentételezésére. Március 2l-e és 27-e között a Tisza Szeged-Titel közötti szakasza is elvesztette hidrológiai önállóságát, hiszen a felülről érkező vízmennyiségek már aligha magyarázhatták volna a további áradást, viszont a Duna erőteljesen emelkedő irányzata a duzzasztottság állapotát fokozni tudta. A naponta 20—30 cm-t — az első két szegedi tetőzés időpont jában kereken 40 cm-t — emelkedő, Duna által befolyásolt titeli vízállás úgy hatott a Tiszára, mintha egy képzelt duzzasztómű átbukási szintjét folyamatosan magasították volna. Ez az állandó „magasítás" fenntartotta a Tiszában is a vízállások áradó irányzatát, képes volt felszámolni a Maros torkolatánál jelentkező ellentétes irányzatok következményeit, sőt visszahatásában elérte az eredeti, március 21-én estétől Tiszakeszinél tetőző árhullámot és annak előrehaladását visszatartva korlátozta sebességét. A tiszai árhullám második, Tiszakeszi és Tiszafüred között tapasztalt lefékeződésének okozóját tehát előbb a marosi, majd a dunai árhullám duzzasztó és duzzasztását fokozó hatásában kell keresnünk, amely a Tisza kis esése miatt hatalmas távolságokra képes volt visszahatni. Most körvonalazott feltételezésünket egyéként gépi duzzasztás-számítással még az árvíz időszakában sikerült igazolnunk. Március 25—26-án már várni lehetett a Duna tetőzését a Tisza torkolatának körzetében. Ugy számíthattuk, hogy ha a fokozódó duzzasztás megszűnik, a Tisza teljes, eddig még nem tetőzött hosszában rövid időn belül alulról-felfelé tetőzik le, mint ahogy arra sok példa volt már a Tisza árvizeinek történetében, leginkább a Maros, de néha a Duna árhullámának megszűnése miatt. Közbe jött azonban az árvíz harmadik rendkívüli eseménye: az alpári nyárigát védőképességének megszűnése. Az árvíz szempontjából ez az esemény volt a legdöntőbb. Az alpári nyárigátra mértékadó tiszaug i vízmércén március 26-án 24 órakor 796 cm-t, 27-én 2 órakor 795 cm-t, 4 órakor 784 vcm-t, 6 órakor pedig 768 cm-t mértek. A Tisza igen intenzív apadása tehát a 2 órát követő időszakban kezdődött meg. Tiszaug felett, a szolnoki vízmércén az áradás 27-én 4 órakor szűnt meg és az addig kialakult 885 cm-es tetőző vízállás 12 órakor kezdett apadásba átmenni. 27-cn 2 órakor a tiszabői vízmércén is megszűnt az áradás, majd a kialakult tetőzés 904 cm-es vízállás mellett 16 órakor fejeződött be. A felfelé hatoló apadási irányzat Kiskörén 27-én 4 órakor késztette befejezésre a még 26-án 22 órakor megkezdődött tetőzést. Ezzel az alpári nyárigáttól kiinduló apadás találkozott a Tisza-tetőzés addig kialakult helyével, így véget vetett Tiszaug felett a teljes árhullámnak. A nyárigát mögé ömlő víz azonban Tiszaug alatt is röviden befejezésre késztette az árhullámot, bár a Duna közelében ehhez rövidesen hozzájárult a Duna nem sokkal később bekövetkező apadása is. Csongrádon 27-én 4 órakor 854 cm-rel fejeződött be a tetőzés, Mindszenten 27-én 6 és 8 óra között 892 cm-rel. Szeged körzetében a Maros által kialakított helyzet miatt most nem volt tetőzés, viszont Zentán a 27-én 0 és 18 óra között észlelt 831 cm-es vízállás ismét tetőző volt. Ugyanígy tetőzés volt e nap folyamán Törökbecsén, 729 cmrel, végül Titelen már 27-én 0 órakor befejeződött tetőzés. Az alpári eseményeket követően tehát fél napon belül már Kisköre és a torkolat között sem maradt áradó folyószakasz. Az alpári tárolótár feltelése idején Tiszaug felett erőteljes vízszinsüllyesztési helyzet alakult ki. A süllyesztés fokozódása vízálláscsökkenést eredményez, ez pedig az árhullám tetőzését jelenti. Tiszaug alatt viszont a vízhozam csökkenése vezetett tetőzésre, hiszen a víz egy része az alpári öblözetbe folyt ki. A jugoszláv szakaszon a dunai
