Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

4. szám - Molnár László: Vízgazdálkodási feladatok a debreceni területi szervezet körzetében

173 Hidrológiai Közlöny 1983. 4. sz. Hozzászólás valósulhatott meg. Jellemző ma is, hogy a házi, illetve udvari bekötések iránti igényt alig lehet kielégíteni, számuk 78 000 db, azaz az összlakosság (5!) %-a telken belül kapja a vizet. A kezdetben „törpe vízműves", közkifolyó,s vízellátás rövid idő alatt „községi" vízmű jellegűvé alakult át (.3. kép), melyek 1981-ben átlagosan 103 000 m

3 vizet termeltek. A vízművek jellegének megváltozásával a fajlagos vízfogyasztás 70 1-ről 155 l/nap/fő mennyiségre emelkedett. Meg kell említenem, hogy a gyors vízigény növekedést a vízmű kapacitások fejlesztése nem követte megfelelő ütemben és 1978— 1980-ban több településben nyári időszakban vízhiányok következtek be, illetve korlátozó intézkedésekre került sor. Ebben az időszakban sokszor vádoltak bennünket, hogy a vízm

fivesítési program gyorsítása érdekében aláméretezett vízműveket hoztunk létre. A „vád" nem volt megalapozott, de kétségtelenül igekeztünk mellőzni a fölösleges beruházásokat. A vezetékes hálózatot, a tároló medencéket, a gépházat, tehát a fontosabb alapműveket, a távlati igényeknek megfelelően építettük ki. Nem furattunk viszont tartalék kutakat és a gépházakba kezdeti igényeknek megfelelő kapacitású gépi berendezést építettünk be, melyek cseréje bármikor megoldható. A szükséges kútkapacitás növelést — kis költséggel — úgy oldottuk meg, hogy jó állapotban lévő, használaton kívüli régi fúrt közkút vizét tápláltuk a vízvezetékbe. Más helyeken új kutak bekapcsolására került sor. Ezekkel az intézkedésekkel a vízhiány megszüntethető volt. Megítélésünk szerint helyesen jártunk el, amikor évekkel előre nem építettünk későbbi igényeket szolgáló létesítményeket. Az ipari üzemek napi vízhasználata 72 000 m

3, melyből 25 000 m

3-t a közüzemi vízművektől vásárolnak. Az ipar teljes vízforgalma 2,5-szerese a friss vízhasználatnak. Ennél lényegesen kedvezőbb a debreceni adat, ahol a szorzó eléri a 3,3-at. Ez az adat utal arra, hogy ahol a vízbeszerzés részben műszaki okai. részben gazdasági tényezői a fogyasztókat a víztakarékos technológiák keresésére készteti, ott az eredmény megmutatkozik. Debrecenben az utóbbi években nem volt vízhiány, mert az üzemeknél a vízgazdálkodási szemlélet formálása, a magas vízdíj és a túlfogyasztás szigorú büntetése kialakította az elfogadható ipari vízgazdálkodást. Az eredmény közel sem teljes. Az ipar a napi 25 000 m

3 közműtől vásárolt mennyiségből 15 ezer m célokra fordít, melyből jelentős 3-t technológiai mennyiség a lakosság javára felhasználható lenné, ha az ipari víz biztosítása felszíni, vagy felszín közeli rétegekből történne; — a belső technológiák felülvizsgálata mindenütt megtörténne és — az üzemek által befizetett kontingensek teljesen vagy részlegesen visszatérítésre kerülnének. Tudjuk, hogy napi 15 000 m

3 ivóvíz minőségű vizet technológiai célokra felhasználni vízgazdálkodási szempontból egyszerűen luxus. Tettünk már lépéseket, OVH kezdeményezés is van, de a belső tartalékok feltárására a Hidrológiai Társaság is sokat segíthet megfelelő rendezvényeken kifejtett szemlélet formálással, kezdeményezésekkel. Az iparban keletkező szennyvizek egy része közcsatornába, vagy befogadóba vezetés előtt kezelést igényel, melynek során különböző minőségű iszapok keletkeznek. Éppen a legutóbbi időben az OVH kezdeményezése alap jár) reprezentatív felmérést végeztünk 47 ipari üzemnél a keletkező iszapok mennyiségi, minőségi paramétereire és az elhelyezés módjára. Az eredmény, meglepő és súlyos. Meglepő, mert annak ellenére hogy területünk nem túl iparosított, évenként 340 000 m

3 ipari szennyvíziszap keletkezik, naponta csaknem 1000 m

3. Összetételét tekintve: toxikus organikus (szerves) olajos, zsíros inert (semleges) 23 000 m

3/év 7,0 % 208 000 m

3/év 01,0 % 12 000 m

3/év 3,5% 97 000 m

3/év 28,5 % 3. kép. Közkifolyón vízellátás Súlyos a helyzet az elhelyezés módja és a kialakult felelőtlen gyakorlat miatt: az iszap elszállítást saját eszközzel, vagy szolgáltató szerv útján végzik. Miután toxikus ürítő hely külön kijelölve nincs, az iszap minőségtől függetlenül, jobb esetben a tanács által kijelölt, ennek hiányában saját maguk által keresett ürítő helyre szállítják. Kedvezőtlen útviszonyok esetén gyakran az első hídnál, az élő vízfolyásba ürítenek, de találkozunk az ürítés nyomaival erdőben, legelőkön, útárokban, terepmélyedésekben, tavak partján és a legkülönbözőbb helyeken. Az elszállítást végzők nagy száma miatt tevékenységük ellenőrizhetetlen. Az iszapot elszállító üzemek szemléletére jellemző, hogy az összetételtől függetlenül, a szállítási díj kifizetésével elintézettnek tekintik az iszap elhelyezését. Sok településben nincs kijelölt ürítő hely, de toxikus anyagok részére elkülönítetten pld. még Debrecenben sem. Az előadottakból kitűnik, hogy az iszap elhelyezés területén számos jogi, szervezési, szakfelügyeleti és szemléletformáló feladat van. Vannak jó példáink is. általában ott, ahol az üzemben lelkiismeretes ügyintézők foglalkoznak a témával, vagy a jogszabályok kényszerítő hatására kerestek megoldást. Pl. a MÁV Járműjavító üzem egyszerű eszközökkel hatásos olajfogó