Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

4. szám - Molnár László: Vízgazdálkodási feladatok a debreceni területi szervezet körzetében

172 Hidrológiai Közlöny 1983. 4. sz. Molnár L.: iVízgazdálkodási feladatok amelyen a Tiszántúl vízviszonyai keresztül mentek. A vadvizek hatalmas kiterjedése, a folyók gyakori kiöntései századokon át nem okoztak gondot az itt élő embereknek. A gyér lakosság alkalmazkodott az adott körülményekhez, azoknak megfelelő életformát alakított ki. A folyók halbősége az élelmet, a hatalmas mocsárvilág pedig az ellenség elleni védelmet biztosította. Az ősi állapotok — a lakosság szaporodása és a fejlődő gazdasági élet folytán — a XVII. századtól kezdve mind tarthatatlanabbá váltak. A Tisza szabályozásáról szóló első törvény 1613-ból maradt ránk, amely kimondja, hogy „A Tisza kiöntései ellen . .. töltések emeltessenek". Az egyre ismétlődő árvízcsapások nyilvánvalóvá tették, hogy az ármentesítés ügye országos jelentőségű, és záloga a nemzet gazdasági és kulturális felemelkedésének. Ezen gondolatok szellemében munkálkodtak itt azok a mérnökök — közöttük Lányi Sámuel, Huszár Mátyás, Vásárhelyi Pál akik a Tisza-völgy térképezésével, a tervek elkészítésével előbbre juttatták a vízszabályozás "gyét. 1846-ban Széchenyi István kezdeményezésére megalakult ez érdekelteket tömörítő Tiszavölgyi Társulat, majd ugyanezen évben ezen a területen, Tiszadobon, az urkomi magaspartnál megkezdődött a töltések építése. E helyet ma is emlékművek őrzik (2. kép). Területünkön elsők között alakultak ármentesítő, majd később belvízlevezető tárulatok. 1845-ben Debrecen székhellyel az Alsószablocsi Tiszai Ármentesítő Társulat, 1853-ban Nagyvárad székhellyel a Berettyó, 1854-ben pedig a SebesKörös Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat jött létre. A vizek káros hatásainak elhárítására szolgáló árvízvédelmi, folyamszabályozási és lecsapolási művek egykori kiépítése után a századforduló időszakára tehető az iparosodás és urbanizáció hatásaként a vizek nagyobb arányú használatának intézményes megvalósítása. Ezt követte a mezőgazdaság fejlődésével összefüggő mezőgazdasági vízhasznosítás. 2. kép. A tiszabodi Vásárhelyi emlékmű, ahol a Tisza szabályozási munkálatai 1846-ban megkezdődtek Az 1960-as évek második felére olyan helyzet alakult ki a társadalmi-gazdasági fejlődés eredményeként, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló természetes vízkincs és a társadalmi-gazdasági fejlődés által jelentkező vízigények a vízkészletekkel való tervszerű gazdálkodás szükségességét követelték meg. Ma már a vízgazdálkodás bonyolult módon és széles területen kapcsolódik a különböző népgazdasági ágak tevékenységéhez, területi fejlesztéséhez, településpolitikához. Hatása nagy térségekre terjed ki (nemzetközi megállapodások alapján országhatáron túlra is) és szabályozott kapcsolatok rendjét hozza létre térségek és gazdálkodó egységek, települések vízgazdálkodása között. A vízgazdálkodás ma már ezen a területen is a népgazdaság feladatrendszerének szinte minden részterületén jelen van, részben mint termelőszolgáltató, részben mint infrastrukturális tevékenység. Területi vízgazdálkodási munkánk alapelve a társadalmi-gazdasági fejlődés szolgálata, a széleskörűen értelmezett vízigények lehető legcélszerűbb kielégítésével. A vízigények magukban foglalják a vízkárelhárítás, a vízhasznosítás és a vízi környezetfejlesztés terén jelentkező igényeket, amelyeket nem csak kiszolgálunk, de szabályozunk is az adott gazdasági és államigazgatási kereteken belül. Az igények kielégítése érdekében először a vízkárelhárítás, utána a lefolyásszabályozás, majd napjainkban a vízigény szabályozás és a környezetvédelem szerepe fokozódik. Ma már elengedhetetlen a térségi szemlélet alkalmazása, mely szerint a területi vízgazdálkodást mint egységes rendszert fejlesztjük, lényegében úgy, ahogyan azt már Széchenyi István megfogalmazta: ,,A Tisza völgyét és ennek orvoslását, mint én tartom, nem vidéki vagy éppen rokonszenvi, egy-egy határnak kedvező körülmények szerint kell felfogni, de országos és az egész roppant vízszerkezetnek a lehető legegyenlőbben kedvező szempontbul." Területi vízgazdálkodási munkánk tehát folyamatos egyensúly biztosítása a készletek és igények közt. Mivel az optimum viszont mindenkor a társadalmi-gazdasági fejlődés feltételeinek függvénye, nagy szükség van a különböző, köztük a tudományos szervezetek szoros együttműködésére. Ebben az együttműködésben úgy vélem hasznos összekötő kapocs volt és lesz a Magyar Hidrológiai Társaság és annak debreceni csoportja. Vízellátás-csatornázás-környezetvédelem 1059-ig csak Debrecen városban volt vezetékes vízellátás. Jelenleg Penészlek kivételével 91 település rendelkezik vezetékes vízellátással és a lakosság 83,1 %-a használ jó minőségű, közegészségügyileg ellenőrzött ivóvizet. A vízművesítési program során megépült 82 vízműtelep és 2000 km vízvezeték hálózat, több mint 70 %-ban társulati úton. Ezek a számok jól illusztrálják a gyakorlatilag 20 év alatt megvalósított építési munkát, mely csak igen jó tanácsi és vízügyi előkészítő munka után, a lakosság igénye és áldozatvállalása alapján