Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

11. szám - Rácz Tamás†–dr. Wisnovszky Iván: Szakoktatás és szakszerű üzem

Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. 508 Szakoktatás és szakszerű üzem IRÁCZ TAMÁS| —Dr. WISNOVSZKY IVÁN* A vízellátás-csatornázás üzemeltető egységeinek száma a fejlődés utolsó 20 évében jelentősen megnövekedett. A fejlődésre a legjellemzőbb mutatók — szakember struktúra elemzése szempontjából - a következők. Elsősorban kisvárosok ós községek önálló vízműegységeinek száma növekedett, másodsorban a nagyvárosok üzemegységei bővültek újabb munkahelyekkel. A vízellátási és csatornázási közüzemi üzemegységek közül elsősorban vízellátási üzemegységek száma bővült, lényegesen kevésbé a csatornázási, illetve fürdőket üzemeltető üzemegységeké. Az üzemegységek munkáját végző munkaerő struktúrája részben a felsorolt jellemzők függvényében bővült, részben pedig módosult a szervezeti változások függvényében. Ez alatt a szervezeti változások alatt elsősorban a tanácsi víz- és csatornamű vállalatok kialakulását és a regionális vízgazdálkodási vállalatok kialakulását, valamint a vízmű és csatornamű társulatok kialakulását értjük. A szakember struktúra változásának következő oka a vízellátás-csatornázás műszaki színvonalának fejlődése, végül a hazai vízellátási és csatornázási szakoktatás fokozatos fejlődése az elmúlt 20 év alatt. Mindezek együttesen a vízellátási és csatornázási közműveket üzemeltető szakember struktúrát mennyiségében és minőségében egyaránt jelentősen módosították. Nem kellene foglalkoznunk itt azzal a szakember csoporttal, akik az üzemeltető vállalatok keretében működnek, de tevékenységük építőipari jellegű. Ezek a dolgozók házilagos építőipari termelési feladatokat látnak el. Utóbbiak létszámát azonban korrekt módon nem lehet elválasztani a kifejezetten üzemeltetési munkát végzők létszámától. Az I. táblázatban közöljük a tanácsi víz- és csatornamű vállalatok, valamint a regionális vízgazdálkodási vállalatok (továbbiakban: település vízgazdálkodás) teljes létszámát, képesítés szerinti csoportosításban. Feltüntetjük emellett az általuk üzemeltetett állóeszközök értékét millió forintban. Tapasztalatunk szerint az üzemeltető létszám összehasonlításra alkalmas mutatója az 1 millió Ft-ra jutó üzemeltető létszám értéke. A továbbiakban ennek a fajlagos, szakember struktúrára jellemző értéknek vizsgáljuk az 1977. évi állapotát és becsüljük a jövőbeni változását. A mutatót munkaerőszükségleti mutatónak nevezzük. A munkaerő-sziikségleti mutató jelentősen eltér a nagyméretű vállalatok, valamint a kis- és közepes vállalatok esetében. Nyilvánvaló, hogy a nagyvállalatok fajlagos mutatói lényegesen kedvezőbbek, mint a kis- és * Országos Vízügyi Hivatal, Budapest. középnagyságú vállalatok mutatói. Ennek oka, hogy a nagyvállalatok — így a Fővárosi Vízművek és Csatornaművek — koncentráltan üzemeltetik nagyértékű állóeszközeiket, míg a kis- és középnagyságú vállalatok állóeszköz állományának értéke nem éri el általában az optimális állóeszköz értéket, másrészt állóeszközeik területi eloszlása lehetetlenné teszi olyan kedvező fajlagos mutatók kialakítását, amilyenek a fővárosi nagyméretű közüzemi szolgáltató) vállalatokra jellemzők. Az 1. táblázat alsó szélső értékét természetesen a fővárosi szakvállalatok adataiból kaptuk. A felső szélső értéket az egyik megyei szakvállalat mutatói adják. E tekintetben összehasonlíthatatlan tömböt alkotnak a víz- és csatornamű társulatok, mert átmeneti szervezetek és fajlagos mutatóik kényszerítő hatásokra alakulnak ki, nem pedig munkaerő struktúra optimálizációja alapján. Az elmúlt 20 év fejlődése a szakember struktúrában mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt igen jelentős. A szakember struktúra fejlődése nem volt párhuzamos az állóeszköz állomány alakulásával, hanem azt kismértékű késleltetéssel követte. Kétségtelen, hogy a létszámbeli fejlődés szükséges volt, és az is kétségtelen, hogy a késleltetésnek az oka nem a szakemberek helyzetfelismerésének hiánya volt, hanem a munkaerő-gazdálkodás! kényszerek torzították a szakember struktúra fejlődését. Minőségi szempontból a vízellátási- és csatornázási közüzemi szolgáltató szakember állomány fejlődése messze meghaladta a hagyományos vízgazdálkodási szakágazatokban dolgozó szakemberek állományának minőségi fejlődését. Erre jellemzők azok a százalékok, amelyek a felsőfokú, középfokú és szakmunkás képzettségű dolgozók létszámának növekedését jelzik. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a hazai fejlődés kezdetén a közmű üzemeltetési szakemberek képzettségi összetétele igen alacsony szintű volt. Kérdés, hogy a gyors minőségi fejlődés kellő összetételű volt-e, vagy a különféle kényszerítő hatásokra eltért-e a kedvező iránytól? Erre a kérdésre csak úgy adható) válasz, hogy röviden áttekintjük a szakemberképzés bázisainak fejlődését az elmúlt 20 évben. A vízellátási- és csatornázási felsőoktatást a 60-as évek elején a BME vízépítő mérnök képzése jelentette. Ebben a képzésben a vízellátás-csatornázás órakimérete rendkívül szűkös volt. Nem támaszkodott a szakmai képzés kellő kémiai és biológiai alapokra. Ez idő tájt a hazai vízminőségi jellemzés a kezdeti lépéseket tette csupán. Az egyetemi graduális képzés a 60-as évek második felében indult fejlődésnek ebben a szakágazatban. 1971-ben létesítette a vízépítőmérnök-képzésre hivatott Vízépítési ós Vízgazdálkodási Intézet a Vízellátási és Csatornázási Osztályát. Ezzel egy-