Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

10. szám - Almássy Endre–Deák Béláné: A közműves vízellátás bázisául szolgáló vízkészletek mennyiségi és minőségi alakulása

454 Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. Almássy E. .—Deák B.-né A közműves vízellátás goknak a felszínre, felszín alá juttatásával kapcsolatban. Mi a meghozható védelmi intézkedések reális távlata? Üzemelő vízbázisaink között több lesz, amelynek teljeskörű védelme nem biztosítható. Ezek közül néhánynál a víz már ma elszennyeződött, vagy elszennyeződik, mire a védelmi intézkedéseket kidolgozzák. Ez a hányad a már ismert 230 ezer m

3/d kapacitással jellemezhető, s várható, hogy a 400—500 ezer m

3/d értéket is eléri. Ezt figyelembe véve a következő mérlegelés tehető: a) Kockázatos a vízbeszerzés azokon a helyeken, ahol az üzemelő vízbázis termelt vizében, vagy a lehetséges vízbázis vizében a határértéket túllépő károsodás mutatható ki, ill. ahol a károsodás még nem lépte túl a határértéket, de a vízminőségromlás tendenciája efelé mutat. Ilyen a már említett 230 ezer m

3/d vízműkapacitással igénybe vett víz. Ez a gyengén védett víztípusokból származik és az azokra kiépített kapacitásnak mintegy 23%-a. Ha feltételezzük, hogy a ma ilyen szempontból kevéssé ismert, gyenge védettségű lehetséges vízbázisok vize ugyanilyen arányban károsodott, akkor kockázatosnak minősíthető a vízbeszerzés a 7,45 millió m

3/d gyengén védett körülmények között lévő vízelőfordulás 23%-án, vagyis mintegy 1,7 millió m

3jd mértékéig. Az ilyen üzemelő vízbázisokon szigorú ellenőrzés mellett szabad csak termelni a vizet és számolni kell azok belátható időn belüli kiváltásával. Ezen felül tudni kell, hogy — a jelen becslés helyességétől függő megbízhatósággal — mintegy 1,47 millió m

3jd vízmennyiség hasznosításáról le kell mondanunk a lehetséges vízbázisokon. b) Bizonytalan a vizbeszerzés azokon a helyeken, ahol — üzemelő vízbázis esetében —a károsodás még nem mutatható ki, a termelt vízben, de akár vízminőség-vizsgálatokból, akár a veszélyeztető források értékeléséből megalapozottan úgy ítélhető, hogy a hatásterületen lévő vizet már éri károsodás. Ide sorolandók az olyan lehetséges vízbázisok is, melyek becsült hatásterületén működő veszélyeztető források hatására a víz kisebb mórtékben károsodott, a károsodás mértéke még távol van a határértéktől és nem mutatható ki romlási tendencia. Mind az üzemelő, mind a lehetséges vízbázisok esetében távol vagyunk a megfigyeltségnek attól a szintjétől, hogy ez a kategória akár csak közelítő pontossággal is körülhatárolható legyen. Jobb adat hiányában azt fogadhatjuk el közelítésként, hogy ebbe a kategóriába tartozik a bizonytalanul számításba vehető felszín alatti vízkészletnek az a hányada, ami fennmarad a kockázatosnak ítélt vízmennyiség levonása után. Ez 2,35 millió m^jd. Ma több, mint 1 millió m

3/d kapacitás üzemel ilyen viszonyok között, tehát további, valamivel több, mint 1 millió m

3/d tartozik ide a lehetséges vízbázisok közül. Ezeken a helyeken szigorú védelmi intézkedéseket kell (és még lehet) hozni és szigorúan ellenőrizni kell a víztermelést, valamint a vízminőségi viszonyok alakulását a hatásterületen. A már említettek szerint nem várható megalapozottan, hogv valamennyi idetartozó vízbázis eredményesen védhető, ezért ennek a vízmennyiségnek egy része — eredménytelen védelem esetén a túlnyomó hányada — átkerülhet a kockázatos kategóriába. Ha semmit nem tudunk megvédeni ebből a kategóriábó 1, akkor visszajutunk az említett 4,05 millió m

3/d bizonytalanul számításba vehető hányadig, ami mind elvész, c) Biztonságos a vízbeszerzés azokon a helyeken, ahol a teljes természetes védettség, vagy a teljes körű védelemmel kiegészített gyenge védettség eredményeként nem várható megalapozottan semmiféle vízminőségi károsodás. Ennek legkisebb értéke a biztonságosan számításba vehető hányad 10,45 millió m

3/r/; felső határának látszik az a vízmennyiség, amit úgy kapunk, ha utóbbihoz hozzáadjuk a bizonytalan vízbeszerzési viszonyok közül származó vízmennyiséget; ez 2,35 millió m

3/d a hozzáadás feltételezi, hogy ezt mind eredményesen tudjuk védeni. A felső határérték tehát 12,8 millió m^\d-, ennek teljes realitását azonban már megkérdőjeleztük az előbb. Ezt a vízmennyiséget termelő vízbázisoknak azt a részét enyhe ellenőrzés mellett lehet üzemeltetni, amely védett természetes körülmények közül származik. Szigorú ellenőrzés szükséges annak a hányadnak az esetében, amit ezen felül védelmi intézkedésekkel tettünk biztonságos üzeművé. A lehetséges és indokolt védelem mértékét csak a vízbázisok egyedi felülvizsgálata alapján lehet majd megállapítani. Ma nincsenek olyan vizsgálati eredmények, amelyek megmondanák, hogy meddig érdemes védeni egy vízelőfordulást. Ehhez olyan vizsgálat kellene, hogy megadja a választ, hogy mi a viszonya a védelmi intézkedések ráfordításainak a vízkezelés költségeihez; milyen védelem és technológia együttese adja az optimumot. Az optimumkeresés azonban csak akkor reális, ha technológiai eszközökkel eltávolítható szennyeződések fordulnak elő. Figyelembe kell azonban venni a tágabb környezetet is: ennek ismeretében pedig azt, hogy mit ér a víz az adott helyen. Ekkor már a távolabb fekvő, de biztonságos vízbeszerzést nyújtó vízbázis kiépítését kell egybevetni a kedvezőbb helyen lévő, de kockázatos körülmények közötti vízbázis védelmének, ill. az ott alkalmazandó-technológiának a költségeivel; vagy meg kell vizsgálni a lehetséges felszíni vízbeszerzés feltételeit és azt is bevonni az összehasonlításba. 4. Következtetések a jövőre Ma a közműves ivóvízművek kapacitása mintegy 3,5 millió m

3ld. A termelt víz mintegy 90%-a a felszín alól származik. Ezen belül rétegvízből veszik ki a termelt vízmennyiség mintegy 40%-át, parti szűrésű vízből mintegy 39%-át; a fennmaradó 20% pedig a karsztvíz és a felszín közeli