Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

10. szám - Almássy Endre–Deák Béláné: A közműves vízellátás bázisául szolgáló vízkészletek mennyiségi és minőségi alakulása

Almássy E.—Deák B.-né A közműves vízellátás Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. 451 Az élelmiszeripar szennyvizei közül a nitráttartalom szempontjából legjelentősebb a konzerv-, a cukor-, a szesz- és keményítő-, a hús- és a tejipar szennyvize. A kibocsátott szennyvíz 35°/

0-a (63 ezer m

3/d)| tisztítatlanul, 55%-a (98,6 ezer m

3/d) részleges tisztítással jut a befogadókba, illetve a talajvízbe, valamint az egyéb felszínközeli vizekbe. A kedvező megoldást itt is a mezőgazdasági elhelyezés jelenti. A nagyüzemi állattartásból származó mintegy 50 ezer m?\d mennyiségű hígtrágya a mezőgazdasági tevékenység melléktermékeként fogható fel, kijuttatása a termőterületre energia- és tápanyaggazdálkodási szempontból előnyös, élővízbe kerülés pedig jelentős károkat okoz. Jelenleg mindössze 20°/

o-át hasznosítják, 80°/

o-a valamilyen mértékű — de vízvédelmi szempontból elégtelen — kezelést kap és a felszíni vizeket terheli. A településeken keletkező, nagyrészt szerves eredetű, hulladék mennyisége 1975-ben 10 millió m

3 volt. Felmérések szerint a hulladék lerakóhelyek 08%-a 500 m-nél közelebb van a különböző vízelvezető rendszerekhez, ill. befogadókhoz, 31%ánál a talajvíz 1 m-nél közelebb van a terepfelszínhez, 20%-a pedig mélyen fekvő területre került. Az eddig említett veszélyeztető tényezők a felszíni és felszín alatti vizeket egyaránt fenyegetik. Kifejezetten a felszín alatti vizet veszélyezteti pl. a csatornázatlan települések szennyvize. 1980-ban a lakosság 43%-a él közcsatornával ellátott területen, 57%-ának szennyvize a felszín alá kerül, s ugyanez a helyzet az intézmények szennyvizével is. Ennek a szennyezésnek a jellemzője, hogy hatása főként e településen belül, illetve a talajvíz áramlási iránya szerint a település alatt mutatható ki. Következményük a talajvízre, vagy az ezzel közvetlen kapcsolatban lévő más felszín alatti vízre telepített kutak használhatatlanná válása. A vízügyi szervezet és az OKI több éve folyó vizsgálatai szerint az ország 800 települése tekinthető közegészségügyileg veszélyeztetettnek, mert az ivóvízellátást biztosító köz- és mangánkutak vizének nitráttartalma meghaladja a 40 mg/l értéket. Pontszerű szennyeződésekből a felszín alá kerülő szervetlen nitrogén (ammónium és nitrát) mennyisége a következő: Eredet 1000 t/év ipar 1100 mezőgazdaság 115 települési szennyvíz 1860 egyéb 20 összesen 3095 A nem pontszerű szennyezések közül: a műtrágyafelhasználás 1950-ben 6 kg/ha volt; 1960-ban 29 kg/ha, 1978-ig 277 kg/ha-ra emelkedett. Boldis Ottó (MÉM—NAK) szerint az 1960—77 évek között 9,5-szörösóre növekvő műtrágyafelhasználás mellett 1,5-szeres termésnövekedés volt elérhető, ami arra utal, hogy a mezőgazdaságtól nem várható a műtrágyahasználatban korlátozás. Folyékony települési hulladékkal 37—40 t/év nitrogén jut a talajba. Elősegíti a felszíni szennyezőanyagoknak a lejutását a felszín alatti vízbe, hogy a belterületi és az üzemen belüli vízrendezés elmaradásával lelassul a szennyezőanyagokat tartalmazó víz levonulása és megnövekszik a beszivárgás. A legtöbb, felszínközeli vízre települt vízbázis hatásterülete is rendezetlen ilyen szempontból: sok helyen van a felszínen megbontva, gyakran fordulnak elő pangó vizek is. További veszélyeztetés, hogy sok tekintetben rendezetlen a külszíni bányászati tevékenység felügyelete a felszín alatti vizek védelme szempontjából és ugyanígy azok rekultivációja is. Nagyszámú, rendezetlen bányató maradt vissza az egykori kavics- és homokbányák helyén; környezetük betelepül csatornázatlan épületekkel, ha pedig nem tó maradt vissza a bánya helyén, úgy hulladékelhelyezésre használják a bányaudvart. Ez előfordul karsztos területek egykori kőbányáinak helyén is. A fenntartás nélküli felhagyott fúrt kutak sokszor több víztartó képződményt kötnek össze a felszínnel. A korrodáló csőrakatok mentén lehetővé válik az elszennyeződött felszínközeli vizek lejutása az egyébként védett képződményekbe. Az ilyen kutak száma legalább 5 ezerre tehető. Gyakran fordul elő, hogy az ilyen kutakba szennyvizet vezetnek a csatornázatlan településeken. Az ilyen esetek felderítése alig lehetséges. Nem ritka az olyan, felszínközeli vízre kiépített vízbázis, melynek hatásterületén 10—20 különböző veszélyeztető forrás van: csatornázatlan település, nagyüzomi állattartó telep, hulladéklerakóhely, műtrágyaraktár, de előfordul még szennyvíziszap elhelyezés is. A csak vázlatosan felsorolt veszélyeztető tényezők hatása már ma is kimutatható a felszín alatti vizekben; főként a felszínközeli víztípusokban, ezek közül sok esetben parti szűrésű vízben, nem tirkán pedig már az ilyen vizekre kiépített vízbázisok termelt vizében is. Az 1979-ben végzett széles körű vizsgálat eredményei szerint a mintegy 1100 számbavett közüzemi vízműtelep közül 71 telep üzemeltetése veszélyeztetett, mert az ott előforduló víz nitráttartalma meghaladja az ivóvízben még elfogadható 20—40 mg/l értéket, a következő megoszlásban: 30—40 mg/l között 17 vízmű esetében 40—50 mg/l között 15 vízmű esetében 50 mg/l fölött 39 vízmű esetében A nitritszennyezéssel terhelt vízműtelepek száma 8. A szabványban foglalt értéket (0,05— 0,1 mg/l) meghaladó ammóniumtartalommal üzemel 15 vízműtelep. A határértéket meghaladó mennyiségű károsító anyagot tartalmazó vizet termelő vízművek teljes kapacitása 230 ezer m

3/d, a közüzemi vízművek teljes kiépített kapacitásának 7,7%-a. A határérték feletti mértékben kedvezőtlen minőségű parti szűrésű vizek a felszín alól termelt összes víz mennyiségének 6%-át teszik ki. Eszerint