Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

9. szám - Hozzászólások dr. Karácsonyi S.: A felszínalatti vízszerzés időszerű kérdései c. tanulmányához. I.

Hozzászólások dr. Karácsonyi S. tanulmányához I. Hidrológiai Közlöny 1981. 9. sz. 417 vízkészletet jelent. A másik következtetés pedig az, hogy ha a csapadék szemcsés, üledékes kőzetekben bizonyos mélységeken túl nem juthat le, úgy a rétegvízkészlet fogyasztás pl. az Alföld nagy térségeiben talajvízből nem pótlódhat, ha a talajvizet nagyon mélyre leszívjuk. Ez a téma, fontosságát tekintve megérdemelne egy gyakorlatban végrehajtott kísérletet. Vázolva az elméleti vízkészletek problémakörét, és nehézségeit, láthatjuk, hogy ugyancsak megszorításokkal válaszolhatunk arra a kérdésre, hogy mennyi tulajdonképpen a felszínalatti vízkészlet, és ennek is az utánpótlódó ún. dinamikus vízkészlet része. Ha mégis ennek ellenére nagyságrendileg becsülni akarnánk az elméleti vízkészleteket, azt mondhatjuk, hogy vízellátás szempontjából legnagyobb jelentősége partiszűrésű vízkészleteinknek van, amelyek messze nincsenek ma még kihasználva. Kivéve természetesen Budapest környékét. A Duna természetesen a legjelentősebb e szempontból, de majdnem teljesen kihasználatlan a Dráva, a Rába, sőt a Tisza is. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy adott esetben egy vastag homok többet ér vízbeszerzés szempontjából, mint egy vékony kavics.) Állandó utánpótlódó jellegénél fogva a vízellátásnál, különösen a távlati vízellátásnál, legnagyobb jelentősége a partiszűrésű víznek van, amelynek nagyságát minden bizonytalanság ellenére 5—8 millió m

3jnap állandó utánpótlódó vízkészletre becsülhetjük. Sajnálatos módon ezt a vízkészletet a felső dunai erőmű nagymértékben csökkenteni fogja. Sok probléma lesz e témában a nagymarosi erőmű létesítésénél is. Hasadékos kőzeteink, főleg a karsztvizünk dinamikus vízkészlete nagyságrendileg alacsonyabb, különböző módon jelenlegi tudásunk szerint kb. 450—860 000 m^jnapra tehetjük az állandóan utánpótlódó vízkészletet. Talajvizeink az elmondottak szerint még akkor is nagy vízmennyiséget jelentenek, ha csak 10 mm utánpótlódó vízkészlettel számolhatunk. Megnyerésük azonban igen problematikus, gyakorlatilag e vízkészletfajta töredékét tudnánk csak hasznosítani, eltekintve a vízminőségi kérdésektől. Ha az elméleti vízkészletekről áttérünk a hasznosítható vízkészletek számítási és becslési problémáira a kép még bonyolultabb. A feladat úgy jelentkezik, hogy egy adott vízigény kielégítésére milyen létesítményeket és hányat, egyszerűbb esetben pl. hány kutat kell létesítenünk. Egy ilyen adott létesítmény — vízkitermelő telep egyszerre termelhet különböző fajta vízkészleteket. Ez esetben felmerül az előbb vázolt elméleti kérdéseken felül konkrétan az adott vízigényre a víztermelő telep hidrogeológiai, hidraulikai méretezésének kérdése is. És e helyen szokott az elméleti és gyakorlati eljárások közötti különbség és vita élesen jelentkezni. Itt lép be az elmélet és gyakorlat sok esetben felmerülő ellentéte. Maga az ellentét természetesen kissé mesterkélt, mert hiszen nincs jobb gyakorlat mint egy jó elmélet, és nincs jobb elmélet, mint egy jó gyakorlat. Tudnunk kell ugyanis, hogy semmilyen experimentum nem állhatja meg a helyét megfelelő általánosítás nélkül, és semmiféle elmélet nem nélkülözheti a gyakorlat kontrollját. Amikor felszínalatti vizeket hasznosító vízkivételi műveket, pl. egy vízműtelepet kell megtervezni és megépíteni (rendszerint adott vízmennyiségre) akkor feltárásokat végzünk. Nincs olyan feltárás azonban, amely egy az egyben végső adatokat adna a szóban forgó vízműtelep teljesítményére, vízminőségére, általában üzemközbeni jellemző adataira. A feltárásokkal csak bizonyos alapadatokat tudunk megszerezni, amely alapadatokkal az elméletek segítségével következtetünk a távolabbi, üzemközbeni állapotokra. Magyarán szólva hidrológiai, hidraulikai, hidrogeológiai számításokat kell végeznünk a feltárások által nyert adatok alapján. Tulajdonképpen ez jelenti a létesítmény előmunkálatainak optimumát. A feltárások — a cél nagyságának megfelelően — bizonyos arányokat, mennyiséget nem haladhatnak meg, mert pénzügyileg és időben korlátozva vagyunk, és mert bizonyos határon túl nincsen értelmük. Ugyanezt a szemléletet szükséges betartanunk az elméleti számításoknál is. Minden szükséges alapadatot, fizikai paramétert eleve nem tudunk pontosan beszerezni, továbbá egyetlen elmélet sem írja le teljes exaktsággal még azt a matematikai modellt sem, amelyben levezették. Emiatt számítási eredményeinket kisebb vagy nagyobb pontosságú irányelvként kell hogy felfogjuk. Törekednünk kell ezen „irányelv" minél nagyobi) pontosságára, törekednünk kell feltárásaink minél célszerűbb elvégzésére, de be kell látnunk, hogy megismerési folyamatunk úgy egyéni, mint társadalmi méretekben logisztikus görbét, törvényszerűséget követ. Ez pedig azt jelenti, hogy a befektetésekkel — jelen esetben a kutatásokkal — azok bizonyos nagyságáig megismerésünk exponenciálisan nő, majd a kutatás mennyiségével a megszerzett ismeretanyag nem emelkedik számottevően, és főleg arányosan a befektetésekkel. Az előbb elmondottaknak számunkra nagyon szomorú gyakorlati példái vannak. Több nagyvárosunk vízellátási helyzete azért is került aggasztó állapotba, mert hol ezt kellett még megvizsgálni, hol azt kellett még vizsgálgatni, de a kielégítő végleges megoldásokat mindig félretették valamely okból. Es itt jön be a tudományos kérdésekhez a hatósági döntések szerepe, amelyeknek szintén van hatékonysági oldala. A mechanikus döntés veszélye ugyancsak nagy a védőterületek kijelölésénél. Itt különösen nagy a veszély pro és kontra is. A szabványok merev alkalmazásával sok esetben a kívánt célt nem érjük el, csak esetleg a költségek nőnek meg. Általában kívánatos annak elemzése, hogy egyébként szabványos alapokon nyugvó hatósági döntés javít e a helyzeten. Ha pl. egy 40 mg/liter nitrátot tartalmazó vízművet emiatt leállítunk, ez összhangban van az egészségügyi szabványokkal. Azonban ha a leállított vízmű helyett a lakosság 100 mg/liter nitráttartalmú, és ráadásul fertőzött vizet fog fogyasztani, nem biztos, hogy a döntésünk helyes volt. Itt kell megemlíteni, hogy a témánkban, ill. témánkhoz kapcsolatos szabványok több esetben sem a nép-