Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

6. szám - Karcagi Gábor: A kiskörei vízlépcső hatása a Tisza vízjárására

270 Hidrológiai Közlöny 1981. 6. sz. Karcagi G.: A kiskörei vízlépcső hatása üzeme a vízlépcsőhöz érkező vízhozamoktól je­lentősen eltérő vízhozamokat eredményez az al­vízen. A nem permanens állapotban a változás időtartama hosszú. Ilyenkor a műtárgyak alvizére meghatározott vízhozamgörbék nem tekinthetők érvényesnek. Ennek az állapotnak ismeretében a vízkormányzás új üzemrendjére vonatkozó módszer kidolgozása szükséges. Az 1978. júniustól októberig terjedő időszak jó alkalmat adott a Tiszalök—Szolnok közötti vízmércéken észlelhető hat kisebb árhullám le­vonulásának tanulmányozására. A vízállásadatok­ból látható, hogy a levonulás viszonylag gyors, így például a tiszalöki tetőzés Szolnoknál már két napon belül jelentkezhet. A felülről érkező árhul­lám okozta vízállások a polgári vagy a tiszafüredi vízmércéken még emelkedhetnek amellett, hogy a kiskörei vízlépcső felvizét az üzemrendnek meg­felelően csökkentik. A kiskörei tározási szint magasságától függ a Jászsági és Nagykunsági főcsatornák vízelvéte­lezése. A főcsatornák, a tározó 88,30 mAf feletti vízszintjei mellett működnek gravitációsan. Abban az esetben, amennyiben az üzemrendnek megfele­lően a vízhozamnövekedés következtében a duz­zasztási szintet ez alá a szint alá csökkentjük, szivattyús üzemmel kell a Jászsági főcsatorna torkolatában, az NK-IV-1, NK-III/1, NK-III/2. vízkivételeinél az öntözővizet biztosítani. Az 1978. évi nedves évjáratban a gyakori vízszintváltozás folyományaként az összesen felhasznált, kereken 76' millió m 3 öntözővíznek 66,7%-át kellett szivattviísan kiemelni, míg 1979-ben a 79,5 millió m 3 öntözővíz-mennyiség 24%-ának átszivattyú­zása érdekében ugyanúgy helyszínen kellett tar­tani a szivattyúegységeket. Gyors vízszintválto­zásnál a szivattyús és gravitációs üzem váltása nem minden esetben lehetséges. A felvízi és alvízi vízjárási viszonyokat nagy­mértékben befolyásolja az erőtelep csúcsrajáratási üzeme. 154 és 540 m 3/sec közötti vízhozam-tar­tományban az erőtelep alapvetően csúcsrajára­tással üzemel. A csúcsidőben leadott nagyobb vízmennyiség és a csúcsidőn kívül folyamatosan szolgáltatott kisebb vízmennyiség összegének meg kell egyeznie a napi középvízhozamból számítható vízmennyiséggel. A csúcsüzemek közötti idő­szakban legalább 154 m 3/sec vízmennyiséget fo­lyamatosan tovább kell engedni az alvízre a hajózás érdekében. A csúcsvízhozam legfeljebb 200 m 3/sec-mal lehet nagyobb, mint az alap­vízhozam. A követelményeket a Tiszai Erőmű Vállalat — az erőmű üzemeltetője — a turbinák kagylódiagramjának segítségével kielégítő pon­tossággal tartani képes. Az első duzzasztási ütemnek megfelelő 87,50mAf duzzasztási szint környezetében a VIZITERV irányításával, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Intézetének közreműködésével csúcsrajáratási kísérletet folytattak. A kísérlet alatt maximálisan 1,15 m vízszint süllyedés volt a felvízben, 0,96 cm/perc sebességgel, míg az al­vízszintben 2,65 m volt a vízszintsüllyedés, mely­nek sebessége 0,55 cm/perc volt. A csúcsüzem keltette árhullámok fokozatosan ellapultak és a vízlépcsőtől 40 km körüli távolságban már je­lentős vízszintváltozás nem volt. 1979 júniusában tartósan kedvező csúcsra­járatási viszonyok voltak a 89,00 mAf duzzasz­tási szint környezetében. A vizsgált időszak vízszintváltozásaiból megállapítható, hogy a fel­vízben napi két csúcsüzem esetén a vízszintválto­zás 0,16 m volt, az alvízszint változása 0,92 m-t ért el maximálisan, s. az apadás sebessége 0,25 cm/perc volt. Napi egyszeri csúcsüzem esetén az alvízszint változása 1,5 m-t is elért, de a növeke­dés sebessége csak 0,13 cm/perc volt. Ugyan­akkor a felvízszint változása csak 0,2 m körül alakult. A csúcsüzemek jellemzője, hogy a vízlépcsőtől távolodva viszonylag gyors ütemben ellapul az általa keltett árhullám. A csúcsrajáratásnál kis vízhozamok idején a csúcsüzem árhulláma a hajózást elősegíti. A vízállások gyors változása vitathatatlanul hátrányos az alvízi partok állékonyságára. Dr. Nagy László vizsgálatai szerint a mederrézsű hajlása, az ürítési sebesség és a szelvény szemát­mérői között jól megfogalmazható összefüggés van. (Példaként említhető, hogy 1 : 3 rézsűhajlású meder 0,2 mm szemátmérő mellett 10 cm/perc ürítési sebesség esetén labilissá válik.) Az ürítési időket és a Tisza középső szakaszán a meder anyagát figyelembe véve megállapítható, hogy a csúcsrajáratás keltette hullám amplitúdója kicsi ós a folyó szabályozott szintjei között ját­szódik le, így káros hatása nem mutatkozik. A meder állékonyságát azok az árhullámok veszélyeztetik nagyobb mértékben, amelyek a teljes keresztszelvény területét érintik. Ebben az esetben a szivárgási nyomás nagy felületen kifejlődhet, s a partállékonyság megbomlik. Ez a bomlás az apadás gyorsítása esetén fokozottabb lehet. Befejezésül megállapítható, hogy a folyami duzzasztóművek elsősorban egyes vízállások tar­tósságára hatnak. Járulékosan a vízsebesség csök­kenése következtében a feliszapolódás növekedése is kimutatható. A vízszint tartós emelése hatással lehet a környezet talajvíz helyzetére. Kihatnak a duzzasztási viszonyok a biológiai életre, úgyszin­tén változtatják a jégviszonyok kialakulását. A duzzasztóművek az árvizek keletkezésének feltételeit nem befolyásolják, ennek következté­ben környezetükben az árvízi védőműveket éppen ixgy tovább kell fejleszteni, mint egyébként. Nagyvizek levonulása idején a meder alakító víz­hozamok működése sem csökken, így a meder biztosítását szolgáló folyamszabályozási tevé­kenység csatornázott folyókon is szükséges. A kiskörei vízlépcső tervezésénél ámbár alapos előkészítés után dolgozták ki az üzemi feltételeket, mégis szükséges, hogy az üzemi tapasztalatokkal kiegészítsük az elméleti feltételezések következte­téseit. Elsősorban a nem-permanens vízmozgások által előidézett hatások azok, amelyek fokozottabb tanulmányozást érdemelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents