Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)
6. szám - Karcagi Gábor: A kiskörei vízlépcső hatása a Tisza vízjárására
Hidrológiai Közlöny Í981. 6. sz. 269 A kiskörei vízlépcső hatása a Tisza vízjárására KARCAGI GÁBOR* A Tisza vízjárásában mintegy száz év óta jelentős változások következtek be, annak eredményeként, hogy a folyó életébe és környezetébe az ember átalakító tevékenységével beavatkozott. A Tisza vízjárását befolyásoló természeti tényezők valószínűleg ez alatt nem változtak jelentősen. Így a csapadékok nagysága, időbeni megoszlása, a hőmérséklet és az egyéb meteorológiai elemek előfordulásának jellege változatlan maradt. Bizonyos változás történhetett viszont az összegyülekezés, lefolyás viszonyaiban. A múlt század közepén kezdődött és a vége felé befejeződött szabályozási munkák következtében indult meg a vízjárás változása. Ebbe az időszakba esik az 1846—1867-ig terjedő építési szakasz, amikoris — kivéve az 1855. évi árvizes évet — az időjárás általában kedvező volt a munkák folytatására. Az 1863. évi nagy aszály után sokan a szabályozásban keresték a hibát. Az 1867—1888 közötti időszakot méltán nevezhették a megpróbáltatások korszakának, mert az elért eredményeket a sűrűsödő nagvvizek ismétlődően próbára tették. 1888 és 1919 között az ármentesítési és belvízrendezési munkák kiterjedt területi fejlesztése következett. Ezt követően rögzítették a Tisza kisvizi medrét. 1936-tól az öntözési vízhasználatok okoztak változást a folyó kisvizeiben. A vízgazdálkodással szemben támasztott követelmények emelkedése, a vízigények rohamos növekedése eredményezte a tiszalöki vízlépcsőnek, mint az első tiszai vízlépcsőnek 1954-ben történt üzembe léptetését. A nyárigátak fokozatos kiépítése kihatott a Tisza középső szakaszán a lefolyási viszonyokra. A folyamatos változásoknak ebbe a sorába lépett be a kiskörei vízlépcső első duzzasztási ütemével 1973 májusában, majd 1978 áprilisától a 89,00 mAf maximális és a 87,50 mAf minimális tenyészideji duzzasztást előállító második duzzasztási ütemével. A kiskörei vízlépcső második duzzasztási ütemének célkitűzései: — a Tisza hazai vízgyűjtő területén a vízkészlet növelése az ipari vízigények és a mezőgazdaság számára, illetőleg egyes külföldi vízelvonások pótlása, — az árvíz- és belvízvédelmi biztonság fokozása, — az energiatermelés növelése, — a hajózási feltételek javítása, — az üdülési lehetőségek megteremtése. A második duzzasztási ütem következménye a — felvízen — a kisvízi időszakok csökkenése, sőt megszűnése. A vízlépcső alatt — az öntözések csúcsüzemével egyidejű kisvízhozamok időszakában — a természetes kisvízhozamok erősen csökkennek és csak a minimális ún. élővízkészlet biztosítható. Az árvizek keletkezése a hidrometeorológiai körülményektől függ. A Tisza szolnoki vízmércé*Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, Szolnok. jén a nagvvízi időszakok rendszeresen ismétlődnek. Így pl. 1912—16, 1940—42, 1962—67, 1974—79 között nagvvízi időszakok voltak. Ezen kívül nagyobb árvizek 1919-ben, 1932-ben és 1970-ben voltak. A nagyvízi időszakok ismétlődése nincs kapcsolatban a folyami duzzasztók üzembe lépésével. A kiskörei vízlépcső az árvíz emésztésére mindenkor alkalmas. A jelenlegi üzemrend szerint a duzzasztómű 1100 m 3/sec vízhozamnál nagyobb vízhozamok esetén duzzasztást nem tart. Amenynyiben a vízhozam az 1800 m : i/sec-ot meghaladja, a hullámtéri duzzasztómű nyílásai is részt vesznek a vízlevezetésben, 3000 m 3/sec-tól kezdődően pedig a hajózsilip is bekapcsolódik a vízszállításba. 4000 m 3/sec felett az árvízi hozam emésztőnyílásait még az erőtelep is bővíti. Az eddigi tapasztalatok szerint a duzzasztómű önduzzasztása deciméteren belüli érték. A kiskörei vízlépcső második kiépítési ütemére készült ideiglenes üzemelési szabályzata meghatározza a duzzasztás jelenlegi rendjét. Eszerint a duzzasztási szint egyrészt a tározott víznek az öntözésre való felhasználása esetén, másrészt az érkező vízhozam változásával is változik. A vízhozam jellemzésére az alvízi vízmérce állása szolgál. A tenyészidőszakban a duzzasztási szint változtatását az üzemelési szabályzat a következők szerint határozza meg: A vízlépcsőhöz érkező napi átlagos vízhozam m 3/sec 0— 300 300— 500 500— 700 700— 900 900—1100 1100— duzzasztási szint mAf 89,00 89,00—88,50 88,50—88,00 88,00—87,50 87,50 nincs duzzasztás. Tenyészidőszakon kívül a 0—620 m 3/sec napi átlagos vízhozam-tartományban 88,20 mAf a duzzasztás, majd fokozatosan csökken 87,50 mAf magasságra. 1100 m 3/sec esetén a duzzasztás megszűnik. Az üzemrend további rendkívüli üzemmódokat is tartalmaz, amikoris 87,50 mAf a duzzasztás, és a vízhozam növekedésével 86,50 mAf magasságra csökkenhet. A duzzasztási szinteknek a különböző érkező vízhozamok függvényében történt megállapítása abból az igényből indult ki, hogy a kezdeti 2—3 éves időszakban a vízszint a 465 fkm szelvény felett ne haladja meg az első ütemben beállított duzzasztás szintjét. A vízhozam mérési adataink általában nem egyeznek az alvízi vízmérce állásából következtethető vízhozamokkal, ezért a duzzasztási szint meghatározásának módszere megkérdőjelezhető. A duzzasztómű tábláinak mozgatása, a vízerőmű
