Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

6. szám - Budavári Kurt: Kommunális szennyvizek és szennyvíziszapok mező- és erdőgazdasági területeken történő elhelyezésének problémái

Budavári K.: Kommunális szennyvizek Hidrológiai Közlöny 1981. 6. sz. 255 — a talajok fertőtlenítő képességét (ami a bennük állandóan folyó kémiai, biokémiai és biológiai folyamatok egyik eredménye), — a talajok raktározó képességét (ami — bizonyos mértékig — még a mérgező és fertőző anyagokra is vonatkozik), — a talajt érő napfény fertőtlenítő hatását, — a növények és a talajban élő mikroorganizmusok detoxikáló képességét (melynek során még mérgező és fertőző anyagokat is felvesznek és átalakítanak, így azok a növény betakarításakor, — illetve a fák kitermelésekor — el is távoznak a szennyvizet hasznosító területről), — azt a kedvező lehetőséget, hogy a szennyvizeknek a talajban való elhelyezése egyúttal lokalizálja is ezek veszélyeit és a környezeti problémákat (ellentétben a vízrendszerekben való elhelyezéssel, melynél az ártalmak — a víz gyors továbbfolyása következtében — országrészeket érinthetnek, sőt nemzetközi problémákat is okozhatnak). Ezekre utal az 1975. július 16—21. között az olaszországi Bellagióban megtartott nemzetközi konferencia záróközleménye is, mely szerint: ,,. . .Kedvező lehetőségek mutatkoznak arra, hogy a szennyvizeket inkább ökológiai rendszerekbe adagoljuk és inkább használjuk fel a mezőgazdaságban, vízkultúrákban és erdőtelepítésekben, semmint költséges technológiai folyamatokon keresztül kíséreljük meg a szennyvizek tisztítását és szennyvízjellegük megszűntetését..." (Hidrológiai Közlöny 9/1976. 429. oldal). A mezőgazdasági hasznosítás tehát egyszerűbbé — és így mind a beruházási, mind az üzemeltetési költségek vonatkozásában — olcsóbbá teszi a szennyvizek tisztítását, sőt még hasznot (mezőgazdasági terméktöbbletet) is eredményez a népgazdaság számára. Ezt számos külföldi példa is igazolja. Elég talán, ha Moszkva, Kiev, Párizs és Berlin szennyvizeinek öntözéssel történő elhelyezésére utalok. Berlinnél — például — éppen ebben az ötéves tervidőszakban építik ki azt a több tízezer hektáros öntözőrendszert, amely egész Berlin összes szennyvizének elhelyezését megoldja. Az NDK-ban egyébként az öntözött területnek több, mint a felén szennyvízöntözés folyik. Ez a tény — úgy gondolom — mindenki számára már önmagában is eléggé meggyőző lehet. C) A szennyvíziszapok elhelyezésének kérdésében abból az alaptételből kell kiindulni, hogy ezeket Magyarországon csak a mező- és erdőgazdasági területeken lehet elhelyezni, mivel nálunk terméketlen, lakatlan vidékek nincsenek. A szennyvíziszapok nem helyezhetők el továbbá — sem a felhagyott kavicsbányákban, vagy földalatti üregekben, — sem szigeteletlen vagy drénezés nélkül i depóniákban, mert mindezekből — a talajvíz, vagy a rétegvizek útján — a szennyezett víz viszonylag rövid idő alatt visszajuthatna a víz körforgásába és vagy közvetlenül kerülhetne az ivóvizekbe, vagy a folyókon át, ahol a már ismertetett környezeti ártalmakat idézné elő. Ezt megdöbbentő módon igazolja a bugaci arzén-mérgezéses eset is, ahol — néhány évvel ezelőtt — növényvédelmi szermaradványokat ásott el valamelyik mezőgazdasági nagyüzem; a mérgek a talajvízbe kerültek, melynek áramlása sok km-es körzetben megszennyezte az ásott kutak vizét, sőt belekerült a Dongéri csatornahálózatba is, melynek fenékiszapjában a mérgező anyagokat kimutatták; az arzén a környék kútjaiban és lakosainak a hajszálaiban is kimutatható volt. A szennyvíziszap mezőgazdasági elhelyezésére (sőt némi hasznosítására is) lehetőséget nyújt, hogy földjeinknek több, minta fele a téli félévben parlagon hever, a gabonaföldek nagy része pedig július elejétől októberig. Megfelelő vetésszerkezettel ezért el lehet érni (ahogy ezt dr. Ravasz Tibor — a gödöllői Agráregyetem professzora — kimutatta), hogy a szennyvíziszap egészen egyszerű vetésszerkezettel is az év valamennyi napján elhelyezhető a növénykultúrával éppen nem borított területeken. A minden időben történő elhelyezés lehetőségét az összterület 15—20%-át kitevő nyárfás ültetvény beiktatásával pedig mindenképpen biztosítani lehet (még télen is). Az előbbiekben leírtak alapján — úgy gondolom — nyilvánvaló, hogy már gyakorlatilag is megoldható a szennyvíziszapok mezőgazdasági fogadása. Ezt igazolja az is, hogy a magyar mezőgazdasági nagyüzemek egy része már évek óta ennél sokkal bonyolultabb feladatokat is jól old meg. Elegendő talán, ha a kecskeméti és a gyulai szenny vízöntözésre, vagy az iparszerű növénytermesztésre és állattenyésztésre utalok, amelyeknél sokkal pontosabb és szigorúbb technológiai fegyelmet kívánó és bonyolultabb munka szükséges, mint a szennyvíziszapnak a növénykultúrával éppen nem borított területeken 2—3 évenként egyszer sorrakerülő elhelyezése (a szennyvízöntözésnél évente 3—5-ször szükséges a növényeket a vegetációs idejükben megöntözni, az iparszerű termelési rendszerekben pedig rendkívül nagy szakértelmet igénylő gépeket és automatikus rendszereket kell — jó hatásfokkal — működtetni). 5. A szennyvíz és szennyvíziszap elhelyezésének módjai Az ezekkel a témákkal foglalkozó eddigi, különféle tanulmányok külön tárgyalták a szennyvíz és külön a szennyvíziszap kezelésének és elhelyezésének módjait. Ez ma már nem felel meg, hiszen az elhelyezés módja visszahat a tisztítási módokra és viszont. Például: — szenny vízöntözés és szennyvíziszap-elhelyezés esetén az a megfelelő, ha az elhelyezésre kerülő anyagok minél kevésbé stabilak, a bennük lévő tápanyagok minél előbb feltáródnak; ezzel szemben folyóba való elhelyezésük esetén a minél nagyobb mérvű stabilizálásra kell törekedni; a jelenlegi technológiák mind ez utóbbit célozzák, így kérdéses az is, hogy nem kellene-e az öntözéses elhelyezés esetére a tisztítási technológiákat és előírásokat némiképpen módosítani (ez milliárdos megtakarításokat eredményezhet);