Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

6. szám - Budavári Kurt: Kommunális szennyvizek és szennyvíziszapok mező- és erdőgazdasági területeken történő elhelyezésének problémái

256 Hidrológiai Közlöny 1981. 6. sz. Budavári K.: Kommunális szennyvizek — a szennyvíz öntözéses hasznosítása esetén általában csak mechanikai tisztítást kell végezni; sem mesterséges biológiai, sem III. fokú tisztításra nincs szükség (ezek nagyon költséges berendezéseit tehát nem kell megépíteni); — a szennyvíz elöntözése esetén az iszapot mindenképpen a talajba való injektálással, vagy a csöves öntözési módszerekhez hasonló technológiával lehet célszerűen elhelyezni (mivel a felszín alatti mellékvezetékek ezekben az esetekben — felváltva — mindkettőhöz alkalmazhatók); vagyis elmaradhat a szennyvíziszap rendkívül költséges mesterséges kezelése (víztelenítése) is. Mivel ezek döntően hatnak vissza a tisztítási technológiára is, a következőkben a szennyvíz és iszapja elhelyezésének módjait mindegyik esetben együtt — komplexen — tárgyalva kísérlem meg röviden, rendszerbe foglalva ismertetni a következő 5 változatból kiindulva (természetesen más csoportosítás is lehetséges). 1. változat: A tisztított szennyvizet folyóba vezetjük, a szennyvíziszapot stabilizálással és víztelenítéssel depóniában helyezzük el, hasznosítás nélkül. Ebbe az alapesetbe tartozik, ha az iszapot — olyan depóniában helyezik el, ahonnan az iszapban lévő víz és a csapadékvíz sem tud eltávozni (pl. ha az altalajvíz áramlását természetes, vagy mesterséges felszín alatti gátak, résfalak, vagy vízzáró függönyök megakadályozzák), vagy pedig — olyan depóniába helyezik, amely alá dréncsőhálózatot építenek be, az átszivárgó vizet pedig visszaemelik a nyers szennyvízbe, vagy a depóniára, vagy pedig — elégetik, és a salakot és a hamut helyezik el — vízszennyezést nem okozó — depóniában. Olyan deponálás természetesen semmiképpen sem engedhető meg, melyből az iszapban lévő víz, vagy a depóniára hulló csapadékvíz (az iszapból kioldott szennyező és mérgező anyagokkal együtt!) valamilyen úton-módon felszín alatti vagy felszíni vízbe kerülhet. A deponálás egyetlen előnye az, hogy az iszap elhelyezése nincs mezőgazdasági üzemhez kötve. Hátránya viszont, hogy rendszerint nagyon költséges mind a beruházása, mind az üzemeltetése. Ezenkívül a szennyvízben és a szennyvíziszapban lévő növényi tápanyagforrások sem hasznosulnak. Márpedig a nyersanyagokban és energiában olyan szegény országban, mint Magyarország, ez súlyos hiba lenne (ha nem bűn). Az iszapégetésnek még további hátránya az is, hogy rendkívül energiaigényes és környezeti szennyeződéseket is okozhat. Ezért — véleményem szerint — az iszapégetést nem szabadna alkalmazni; a többi deponálási változatot is legfeljebb csak átmenetileg (amíg a többi alapesethez szükséges feltételek nem teremthetők meg). 2. változat: A tisztított szennyvizet folyóba vezetjük, az iszapot pedig víztelenítés vagy komposztálás után mezőgazdasági területen helyezzük el. Ez az alapeset lényegében csak abban különbözik az elsőtől, hogy a szennyvíziszap — átmeneti deponálás után — mezőgazdasági területre kerül és a benne lévő tápanyagok ott hasznosulnak. Két változata közül —- mezőgazdasági szempontból — a sűrítéses eljárás kevésbé megfelelő, mivel a sűrítéskor az oldott növényi tájianyagok a hígfázissal eltávoznak az iszapból. Ez környezetvédelmi szempontból is hátrányos, mivel ezek a gyorsan feltáródó növényi tápanyagok így a tisztított szennyvízzel a befogadóba kerülnek (ugyanis hiába vezetik vissza a hígfázist a tisztítási folyamat legelejére, e tápanyagforrások végül is csak a szennyvízzel távoznak el, mivel az oldott anyagok az iszapban nem rakódnak le). A sűrített szennyvíziszap tehát a mezőgazdaság szempontjából nem jelent nagy értéket, a mérgező és fertőző anyagai miatt viszont annál több gondot és kockázatot. Ezért azzal indokolt számolni, hogy a mezőgazdaságra legfeljebb az elhelyező területeri való szétterítés költségeit lehet ebben az esetben áthárítani. A sűrített szennyvíziszapnak az elhelyező telepig való szállításának költségeit többnyire a szennyvízkibocsátónak (vagy a társadalom egészének) kell viselnie. A komposztált szennyvíziszap már jóval értékesebb a mezőgazdaság számára (ha a komposztálást szakszerűen végezték). Komposzt többféle anyaggal (talaj, szalma stb.) készíthető. A nagyüzemi szempontból ezek közül legjelentősebb talajkomposzt készítéséhez szükséges kolloid tartalmú talaj beszerzése és szállítása azonban ma már nálunk is probléma (a föld mostani — nagy — értéke miatt). A leggazdaságosabbnak ezért az látszik, hogy a komposzt-telep ne a szennyvíztisztító-telepnél létesüljön, hanem az iszapelhelyező-telepen, ahová a szennyvíziszapot csővezetékkel gazdaságosan lehet eljuttatni. A komposzt készítéséhez szükséges talajt így az elhelyező területről lehet letermelni, 2—3 km-nél nem nagyobb távolságról szállítani, majd — néhány hét múlva — a kész komposztot visszaszállítani a hasznosítás helyére. Folytatva ezt a gondolatmenetet, ahhoz a kérdéshez jutunk, hogy miért szállítsuk a talajt a komposzt-telephez, majd — az iszappal együtt -— vissza, hiszen egyszerűbb lenne az iszapot csővezetéken egészen az iszap elhelyezéséül szolgáló táblára vezetni és ott — arra alkalmas berendezéssel — szétosztani. így el is jutottunk a 3. változathoz. 3. változat: A tisztított szennyvizet folyóba vezetjük, az iszapot pedig víztelenítés nélkül helyezzük el mező- vagy erdőgazdasági területen. Ezt a megoldást célszerű általában a nagy vízhozamú, nem csatornázott folyók közelében lévő városok szennyvizeinek esetében alkalmazni a következőképpen : a) A szennyvíziszap elhelyezésére szolgáló terület nagyságát tápanyagmérleg és nehézfém-fel halmozódási-mérleg alapján kell meghatározni. b) A vetés-szerkezet megállapításánál arra kell törekedni, hogy az iszap az év minden napján — vagyis hosszabb időtartamú tározás nélkül — elhelyezhető legyen. Ha ez nehézséget okozna, akkor a vetésszerkezetbe — az összes elhelyező terii