Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

3. szám - Dr. Öllős Géza: Víz- és csatornaművek rekonstrukciója (Bevezető előadás)

Dr. öllős G.: Víz- és csatornaművek Hidrológiai Közlöny 1981. 3. sz. 123 A rekonstrukcióban önmagában is nagy lehetőségek rejlenek. Hiszen a rekonstrukció a víz- vagy csatornamű kapacitását, az általa elérhető vízmennyiség-, ill. vízminőségszabályozást, az üzemeltetés biztonságát stb. alapjaiban kedvezőbbé teheti, anélkül, hogy új művet kellene létesíteni. Szemléletünk akkor lehet csak pozitív, ha az a meglévő mű rekonstrukciójára, nem pedig szanálására irányul. Ha valamilyen ok miatt a szanálás mellett kell dönteni jelen időszakunkban, akkor eleve feltételezhető, hogy az egykori tervezés vagy a kivitelezés fogyatékos volt. Az ideális rekonstrukció olyan, amit megfelelő időpontban szinte úgy hajtunk végre, hogy alig vehető észre. A rekonstrukcióval kapcsolatban fontos követelmény, hogy a tervezők a rekonstrukciót előidéző okokat, a már rendelkezésre álló tapasztalatokat igényeljék. Csak ezek birtokában lehet a rendszerint nagy körültekintést igénylő rekonstrukciós tervezést végrehajtani. Az üzemelő a rekonstrukció tekintetében előbbutóbb kulcsszerepet kell hogy játszék. Hiszen ő a rekonstrukció alapját képező tapasztalatok közvetlen birtokosa, átéli a rekonstrukciót kiváltó okokat, legjobban érzékeli a szóbajöhető megoldásokat, tanácsai a tervező, beruházó felé döntőek lehetnek. Ahhoz azonban, hogy az üzemelés pozitív szerepe általános lehessen a rekonstrukcióval kapcsolatban, a megfelelő laboratóriumi, észlelési, adatgyűjtési lehetőségeket, a kívánt szintű továbbképzést, megfelelő érdekeltségi rendszert stb. számukra mindenkor biztosítani kell. A rekonstrukció megfelelő előkészítése a tervező-üzemelő szoros együttműködésére épül. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az előmunkálat egy része a meglévő mű vizsgálatára támaszkodik, de lehetővé válik a számításba vehető megoldás vagy elemeinek kipróbálása, valós körülmények közötti kísérletek fokozatos-lépcsős kiépítése. Ezek a rekonstrukció olyan adottságai, amelyekben rejlő lehetőségekre kell építeni, kiaknázását az eddiginél következetesebbé kell tenni. Szerencsésnek mondható, hogy Főhatóságunk ma már ezzel a szemlélettel rendelkezik, az üzemelő szakemberek szaktudásának, hozzáállásának, öntudatának kívánt szintre fejlesztését meszszemenően elősegíti. A rekonstrukció azonban nem az egyetlen, minden esetben, minden időpontban a leghelyesebb megoldás. Az eddigi tapasztalatok birtokában a. rekonstrukciót kiváltó okok megelőzését, a megelőzés lehetőségeit is szem előtt kell tartani. Mondhatjuk úgy is, hogy a tervezés és üzemeltetés ésszerűsítésével a megfelelő időpontban, az előírt technológia betartásával végzett TMK-val a rekonstrukciós igény időpontját tovább befolyásolhatjuk. A vízművek és szennyvíztisztítótelepek egyes részeinek rekonstrukciója mellett elengedhetetlen a korszerű üzemirányítás megvalósítása."Ez"biztosítja : — az információk áramlását az irányító központba, — a szükséges beavatkozás lehetőségét és — bármely időpontban teljes áttekintést nyújt a rendszerről. } Az^üzemiránvitást, annak fontossága miatt, tehátTa rekonstrukció első ütemében kell megvalósítani. A víz- és csatornaművek területén a rekonstrukciót illetően — bevezetésként, ill. példaként — a következő főbb gondolatokat emelem ki. 1. Azáltal, hogy a közvetett vízújrahasználat mértéke a legtöbb helyen nő, a nyersvíz minőségének alapvető befolyása a vízmű üzemében nő. Ha ezt a helyzetet a jövőben kedvezőbbé kívánjuk tenni, akkor a vízi környezet megvédését a természetben jelentkező spontán ,,rekonstrukciót" fokozottabban kell igényelnünk. Ma már a természet nyújtotta automatikus rekonstrukció azonban számos helyen szinte megszűnik. 2. A meglevő helyi és a várhatóan fokozatosan kiépülő regionális vízművek, azok kapcsolata sokféle, újszerű, gazdasági szempontból is alaposan mérlegelendő rekonstrukciós feladatot eredményez. Ezért a regionális vízművekkel (és csatornaművekkel) kapcsolatos műszaki-gazdasági nézetek szervezett megvitatása is inkább mai, mintsem holnapi feladat. 3. A vízszerzés terén a felszín alatti vizek jövőbeni felhasználásának mértéke és a különböző vízszerzési eljárások alkalmazása tekintetében a jelenlegi vízszerzési tapasztalatok birtokában már határozottabban kell állást foglalni, hiszen ez a kérdés a vízmű rekonstrukcióval is szorosan összefügg4. A víztisztító telepeknél a technológiai elavulás a legszembetűnőbb. Ez a helyzet elsősorban a felszíni vizek esetében áll elő. Oka az, hogy az utóbbi 1—2 évtizedben a felszíni vizek szennyezőanyagainak köre lényegesen bővült, az ipar, az eutrofizálódás okozta tisztítási igényt a telepek számos esetben csak rekonstrukció révén tudják kielégíteni. A technológia javítása a hagyományos műveletek módosítására (pl. újszerű ülepítők, cycloflok derítő, változó sebességű szűrő) és a víz utótisztítására is kiterjed. Az ilyen irányú fejlesztéshez azonban az eddiginél szervezettebb, a víztisztító rendszer üzemelési adatsoraira van szükség. (Erre jó példa a szemcsés közegen keresztüli szűrés nyomásveszteségeinek alakulása a szűrt víz mennyiség függvényében.) Örvendetes, hogy az ózon és aktívszén szerepének, megítélése, helyük a víztisztító rendszerben, ma már tisztázottnak tekinthető. De ez a tisztázottság az egyértelmű fejlesztéshez valóban elengedhetetlen is. Sajnos kedvezőtlen a helyzet a vegyszerekkel, azok szállítása, adagolása, szerepük megtervezése még sok vitát, kutatást igényel. A kedvezőtlen helyzet a fertőtlenítés tekintetében különösen szembetűnő (előklórozás, ózon-klór, ózon-aktívszén-klór kapcsolata, a behatási idő kielégítő biztosítása). Pedig ezek a kérdések alapvetőek, a vízelosztó hálózatbeli víz minőségének alakulása szempontjából, nem utolsósorban közegészségügyi szempontból. Erre a területre jelentősebb üzemelés közbeni kutatásokat kell beiktatni ahhoz, hogy a telei>ek fejlesztése hosszabb távra is megnyugtatóan legyen megvalósítható. El kell jut-