Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

12. szám - Dr. Fáy Csaba: Biztonság a vízellátásban

520 Hidrológiai Közlöny 1980. 12. sz. Dr. Fáy Cs.: Biztonság a vízellátásban szerben külön-külön feltehetjük és a biztonság tényleges számértéke ezektől függ. 2. A biztonság csoportosítása A szolgáltatói rendszer biztonságát eleve szeretnénk 100%-os szinten tartani. Ez azonban rendkívül költséges és az egész rendszerben nem is lehet mindig elérni. Gondoljunk például arra, hogy a biztonságot az egyes elkülönülő ellátási övezetekben külön-külön kell értelmezni, s egy hegyvidéken elterülő övezetben az övezet felső részének biztonságát az övezet alsó részén kialakuló túlfogyasztás erősebben érinti, mint a saját környékét. Ezért övezeten belül lehetnek nagyobb és kisebb biztonságú sávok. A szolgáltatói rendszer nem érzékeli, hogy a fogyasztónál mekkora biztonságot igényelnek. Olyan esetekben, ahol a fogyasztói vízszolgáltatás megszűnése közvetlenül életveszéllyel vagy jelentős anyagi kárral jár, célszerű a helyi biztonságot 100%-osan létrehozni, s ha a szolgáltatói biztonság az adott helyen nem éri el ezt az értéket, ott a helyi tartalékokkal megteremteni ezt. Ennek következében a fogyasztói biztonság lehet magasabb is, mint a szolgáltatói. Ahol a 100%-os ellátási biztonságra törekszünk, ott azt is meg kell határozni, hogy mennyi lehet ennek az időtartama. Az egynapos felvétel itt rendkívül költséges tározók építését tenné szükségessé, de erre rendszerint nincs is szükség, mert a 100%-os fogyasztói biztonság tartalékát csak akkorára kell méretezni, ameddig a szolgáltató rendszer nyomásszintje tartósan lecsökkenhet. Ez nagyobb üzemzavarok esetében sem szokott 4 óránál több lenni, illetve ha ennél több, akkor is van idő a közvetlen veszélyek megelőzésére. Például ha egy kórház vízellátása kiesik és a műtőben ez a műtött személy életét veszélyezteti, akkor annyi ideig kell a helyi tartalékból vizet adni, amíg az a műtét be nem fejeződik s új műtétet nem szabad elkezdeni. A fentiek szerint az I. biztonsági csoport v. kategória az, ahol szükség van a 100%-os biztonságra. Lehetne ezek után azt mondani, hogy a másik kategória, ahol nincsen szükség erre. A vízellátás azonban nemcsak műszaki, hanem politikai kérdés is azáltal, hogy sok ember hangulatát befolyásolhatja, ha vízellátási zavarokat kell elviselnie. Ezért az egyes emberek valószínű türelmi határát napi negyedórára becsülve felállíthatjuk a II. kategóriát, ahol a 99%-os biztonság elérése a cél, ami még nem okoz jelentős nyugtalanságot, különösen ha bekövetkezéséről előre tájékoktatják a fogyasztókat, illetve ha az olyan rendszerességgel fordul elő, hogy a fogyasztó biztosan tudja, hogy a kiesés időtartama nem hosszabb. Erre példa a közkedvelt televízió műsorok vége utáni összehangolt egyidejű fogyasztás (WC-k lehúzása, kézmosás, stb), ami magasabb házak felső emeletein sokszor 5—10 perces kiesést okoz, de a fogyasztó azt tapasztalja, hogy ez soha nem hosszabb, így számít arra, hogy megszűnik és ezért nem nyugtalankodik. A vízmű nyilvánvalóan arra törekszikü, hogy minden fogyasztó legalább a II. kategóriába kerüljön. Mivel ennek elérése is rendkívüli költséget jelenthet, lesznek olyan fogyasztók, akik rosszabb ellátási körülményeket kénytelenek elviselni, ezeket soroljuk III. kategóriába (99%-os biztonság alatt). Mivel a biztonság valamilyen foka csak bei*uházási költség árán valósítható meg, célszerű azt vizsgálni, hogy azonos biztonsági szintet milyen legkisebb beruházással illetve esetleg milyen legkisebb üzemköltséggel lehet elérni. Ezt csak adott esetben, konkrét példán lehet megtenni. A következőkben ezt vizsgáljuk. 3. A biztonságot befolyásoló tényezők hatása Az 1. pontban felsoroltuk a biztonságot befolyásoló tényezőket, itt ezek részleteivel foglalkozunk. 3.1. A víztartalék kérdése A vízellátó rendszer biztonságának az alapja a víztartalék. Ha 100%-os biztonságra törekszünk, akkora térfogatot kell tartalékolnunk, amekkora ideig akarunk csak erre támaszkodni az ellátásban. Mivel a 24 órás fogyasztás érdekében igen nagy tartalékot kellene képezni, már fent is 4 órára vettük fel azt az időtartamot, ameddig a tartalékból kell megoldani az ellátást. Mivel napközben egyenlőtlen a vízfogyasztás, ki lehet választani azt a 4 szomszédos órát, amely alatt a 4 órás összfogyasztás értéke a legnagyobb. Ez a rendszerint esti csúcsidőben adódó fogyasztás a'napi fogyasztásnak mintegy 20%-át teszi ki. A víztartalék helye lehet az ellátási övezethez képest alatta (szívómedence), vagy felette (magas medence, ellennyomó medence vagy víztorony). A magasan elhelyezett medencének az a többlet haszna is van, hogy ott nemcsak vizet, hanem energiát is tárolunk. Mivel az energia tárolásának a költsége függ az építési módtól is, célszerű különválasztani a víz tartalékot és az energia tartalékot. Erre a továbbiakban visszatérünk. Ha magastározót tudunk alkalmazni, akkor az képes a napi fogyasztási egyenlőtlenségek kiegyenlítésére, vagyis elvben a szivattyúzással nem kell követni a fogyasztást, hanem az átlag körüli értéket kell az övezetbe betáplálni, a többit a medence egyenlíti ki. A napi fogyasztási ingadozás felvételére az övezet fogyasztásának kb 10%-át kell tartalékolni. Kérdéses, hogy a 10%-os egyenlőtlenséget felvevő tartalék lehet-e azonos a 20%nvi csúcsfogyasztási időszaki! energiakiesési tartalékkal. A 2. ábrából nyilvánvalóvá válik, hogy ha az energiakiesés akkor következik be, amikor a 4-órás csúcsfogyasztás kezdődik, akkor a napi egyenlőtlenségi tartaléknak még csak kb fele, vagyis 5% fogyott el a medencéből, tehát a 4 órás tartalékot és a kiegyenlítést együttesen megvalósító medencetérfogat magasmedencével a napi fogyasztás 25%-a, de ekkor a medence vízszint csak a teli medence és a 60%-ra töltött medence szintje között ingadozhat. Azt hiszem nincsen az országban olyan vízmű illetve olyan vízmű övezet, amelyben ekkora tartalék található, s ebből is kö-