Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)
12. szám - Dr. Cziráky József: A balneotechnika időszerű kérdései
506 Hidrológiai Közlöny 1980. 12. sz. Dr. Cziráky J.: A balneotechnika A balneotechnika időszerű kérdései* Dr. CZIRÁKY J Ó Z S E F** Hazánk kedvező vízföldtani adottságai miatt gazdag ásvány- és gyógyvizekben, hévizekben. Ez tette lehetővé a fürdőkultúra korai, a rómaiak idejéig visszanyúló kialakulását. A fürdőtan tudományát, a balneológiát számos, nemzetközileg is elismert szakember művelte és fejlesztette Magyarországon. Az Országos Balneológiai Egyesületen kívül a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályába (1917), majd a Magyar Hidrológiai Társaságba (1949) tömörült szakemberek foglalkoztak az ásvány- és gyógyvizek feltárásával, kémiai és fizikai vizsgálatával, gyógyászati és egyéb célú felhasználásával [1]. A Magyar Hidrológiai Társaság keretében már 1949-ben megalakult a Gyógyvíz Bizottság dr. Papp Ferenc vezetésével, 1952-ben pedig a Balneológiai Szakosztály dr. Schulhof Ödön elnökletével. A Magyar Balneoklimatológiai Egyesület 1967. évi megalakulásakor a Balneológiai Szakosztály nevét Balneotechnikai Szakosztályra változtatta [2]. A balneotechnika a balneológiai gyógy tényezők (gyógyvíz, gvógviszap, gyógygáz) gyógyászati felhasználásának műszaki előfeltételeivel foglalkozik [3]. A Magyar Hidrológiai Társaság 1975-ben a szocialista vízügyi tudományos egyesületek közreműködésével konferenciát rendezett, melynek egyik témája a balneotechnika volt [4]. A Nemzetközi Gyógyvíztechnikai Társaság (Société Internationale de Technique Hydrothermale, SITH) a balneotechnikusok nemzetközi öszszefogására alakult 1969-ben Dr. Ing. Enrico Chiostri elnökletével Castellammare di Stabia gyógyfürdőhelyen Olaszországban. Hírrovatában erről lapunk is megemlékezett (H. K. 1970. 7. sz. 300. o.). A SITH Magyarországi Csoportja az MHT Balneotechnikai Szakosztálya keretében 1973 óta működik. A SITH X V. Kongresszusát Lengyelországban, a Lengyel Szudéták területén lévő Cieplice Slaskie gyógyfürdőhelyen tartotta 1979. október 4—8. között. Lengyelország (1. ábra) ásvány- gyógvvízföldtanilag három nagyobb tájegységre osztható: 1. A Lengyel Kárpátok területe Krvnica, Szczawnica nagyobb gyógyfürdőhelyekkel. 2. A Lengyel Szudéták vidéke, itt fekszik Kudowá, Polanica és Szczawno gyógyfürdőhély a kongresszus színhelyén kívül. 3. A Lengyel Alföld területén Busko, Ciechocinek, Inowroclaw, Polczvn és Kolobrzeg nagyobb gyógyfürdőhelyekkel [5]. A cieplicei SITH Kongresszuson 17 országból 267 fő vett részt. A 121 külföldi között hazánkat 2 fő képviselte. A SITH Végrehajtó Bizottsága ülésén az elnök külön megköszönte az MHT Magyar Nemzeti Bizottsága által kidolgozott tájékoztatót, mely szerint a SITH XVIII. Kongresszusát 1982. szeptember 15—20. * Beszámolóként elhangzott a MHT Balneotechnikai Szakosztálya és a Vízkémiai és Víztechnológiai Szakosztálya 1980. február 21-i közös rendezésű előadóülésén. ** Középduna völgyi Vízügyi Igazgatóság, Budapest. között Magyarországon, Balatonfüreden tartja. A kongresszus Cieplicében balneotechnikai kiállítással volt egybekötve, ahol több híres cég (Bieske, Dover, Castiglione) bemutatta fürdőberendezéseit. A kongresszus szakelőadásai A SITH XV. Kongresszusán az előre beküldött szakelőadások ,,Tudományos anyag" címmel francia és német nyelven jelentek meg egy kötetben, s mindegyikhez lengyel összefoglalás is készült. A tudományos anyaghoz Prof. Dr. Ing. Andrzej Madeyski, a kongresszus rendező bizottságának elnöke, a SITH főtitkára — akinek balneotechnikai szakkönyvei [6, 7] nemzetközi hírűek — ,,A technika feladatai a modern gyógyfürdőügy területén" címmel írt bevezetést. Megállapítja, hogy a gyógvfürdőügy s ezen belül a balneotechnika jelentősége töretlenül fokozódik. A gyógyfürdőhelyeknek fontos szerepük van a rehabilitációban, az ún. „harmadik kor" betegségeiben és a szociális ellátásban is. A gyógyfürdőhelyi kezelések iránti igény egyre nő, ezért fejleszteni szükséges mindenütt a gyógyfürdők kapacitását. Gyógyfürdőhelyeken fontos feladat a fürdők zavartalan gyógyvízellátása és az elhasznált — gyakran nagy sótartalmú és hőmérsékletű—fürdővizekhelyes elvezetése és elhelyezése. Végül hangsúlyozza a műszakiak és az orvosok szoros együttműködésének szükségességét a gyógyfürdőhelyi problémák leküzdésére. A szakelőadások a kongresszus négy ülésszaka keretében hangzottak el és a tudományos anyag csoportosítása is ehhez igazodott. A tanulmányok többsége a lengyelországi balneotechnikai kutatások eredményét tükrözi..Az ülésszakok témái: I. Gyógymedencék kialakításának balneotechnikai problémái. II. Gyógyfürdőkben előforduló korróziós jelenségek. ö KOLOBRZEG oPOLCZYN CIECHOCINEK CÍEPLICESLASKIE_o SZCUWNO o mÓWA^opoLWICA BUSKO 1. ribra. Lengyelország nagyobb gyógyfürdőhelyei Fig. I. Major medicinái bath resor/s in Poland