Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

1. szám - Dr. Egerszegi Gyula: Közigazgatási jogi felelősség a vízminőségvédelmi jogszabályok megszegéséért

Dr. Egerszegi Gy.: A közigazgatási jogi felelősség Hidrológiai Közlöny 1980. 1. sz. 43 számított összegének) befizetése ilyenkor is kötelező, hiszen az üzem ténylegesen szennyezi a befogadót, s ezért a felelősséget vállalnia kell. A jogszabály még egy további esetet szabályoz, amikor el lehet tekinteni a progresszív szorzó alkalmazásától. Ha ugyanis a progresszív bírság az üzem gazdasági alapját veszélyezteti, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke — egyedi elbírálás alapján — mellőzheti a fokozatosan emelkedő bírságrész megfizetésének érvényre juttatását. (A gyakorlatban előfordult olyan eset, amikor a többszörözött bírság összege meghaladta volna az üzem egész évi bruttó termelési értékét.) A bírság ily módon való csökkentésére azonban csupán egészen kivételes esetben kerül sor. A szennyvízbírságból származó bevétel a vízvédelem céljait szolgálja. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke ugyanis ebből az összegből támogatást nyújthat egyes üzemeknek, saját anyagi eszközeik kiegészítéseképpen, vízminőségvédelmi beruházásokhoz, több üzem közös szennyvíztisztító berendezésének megépítéséhez vagy települési szintű koordináció keretében megvalósuló vízminőségvédelmi beruházásokhoz. Uymódon a bírság — amellett, hogy elsődleges célja az adott üzem ösztökélése a káros szennyezés felszámolására — olyan centralizált anyagi alapot is teremt, amelynek racionális felhasználása az ország vízminőségi helyzetének javítása szempontjából legfontosabb feladatok elvégzéséhez nyújt kiegészítő jellegű pénzügyi bázist. 5) A csatornabírság célja: egyrészt a szennyvízelvezető közcsatornahálózat és a hozzá tartozó tisztítómű védelme a káros szennyezéssel szemben, illetőleg a csatornamű dolgozóinak egészségvédelme, másrészt — és ez a lényeges motívum — a befogadók (folyók, tavak, víztározók stb.) vízminőségének védelme a közcsatornába bocsátott, majd onnan a befogadóba kerülő szennyvizek káros hatásaival szemben. Az alapvető szabály az, hogy tilos a közcsatornába olyan szennyvizet bevezetni, amely az ott dolgozók életét, testi épségét vagy egészségét veszélyezteti, vagy a közcsatornahálózat állagára, berendezéseinek rendeltetésszerű működésére káros. Ennek megfelelően a közcsatornába —- a csatornamű vállalat írásbeli hozzájárulásával — csak olyan összetételű és mennyiségű ipari szennyvizet szabad bevezetni, amelynek tisztítására a közcsatorna tisztítóberendezése alkalmas vagy az ipari szennyvíz a házi szennyvizekkel való hígulása után a tisztítóberendezésre nem káros és a közcsatornát olyan állapotban hagyja el, hogy a befogadót károsan nem szennyezi. Csatornabírságot az az üzem tartozik fizetni, amelynek a közcsatornába bevezetett szennyvize a jogszabályban megállapított határértéket meghaladó mértékben tartalmaz szennyező anyagot. A jogszabály 10 szennyező és 17 mérgező anyagra nézve állapít meg határértéket. Ezek a határértékek általában lényegesen magasabbak, mint a szennyvízbírságnál irányadó maximális határértékek. így pl. amíg a szennyvízbírságnál a fenolok legmagasabb határértéke (a III—VI. kategóriában) 3 mg/l, addig a csatornabirságnál a határérték 80 mg/l. Az ANA detergens legmagasabb határértéke a szennyvízbírságnál (a III—VI. kategóriában) 5 mg/l, ugyanaz a csatornabírságnál 100 mg/l. Sajátos módon azonban kivételként előfordul ennek a fordítottja is. Az összes cianid határértéke a szennyvízbírságnál 2 mg/l (az I. kategóriában), illetőleg 10 mg/l (a többi kategóriában); ugyanakkor a csatornabírságnál a határérték 1 mg/l. Az az általános tendencia, hogy a csatornabírság határértékei magasabbak, mint a szennyvízbírság határértékei, azzal magyarázható: az előbbieknél a jogalkotó figyelembe vette a közcsatornahálózathoz csatlakozó tisztítóberendezést, amelynek hatásmechanizmusa a közcsatornába bocsátott szennyező anyagok jelentős részét ártalmatlanít ja. Ez azonban csupán jogalkotói vélemény, hiszen a gyakorlatban sok közcsatornahálózathoz egyáltalán nem kapcsolódik tisztítóberendezés, illetőleg annak hatásfoka vagy kapacitása nem megfelelő. Az egyes szennyező anyagok bírságtétele 0,50 Ft/kg és 5.000 Ft/kg szélső értékek közötti szóródást mutat. Mivel a csatornabírságra irányadó jogi szabályozás többnyire azonos a szennyvízbírsággal kapcsolatban ismertetett szabályozási móddal, csupán az eltérő vonásokat emeljük ki. A csatornabírság határérték-megállapításánál területi differenciálás nincs; a határértékek az ország egész területén azonosak. A csatornabírság esetében nincs lehetőség arra, hogy az előtisztító berendezés létesítésére kötelezett üzemtől csupán a bírság alapösszegét hajtsák be, míg a progresszív szorzó alkalmazása folytán keletkező bírság-részt — elkülönítetten kezelt, meghatározott rendeltetésű pénzalapként — az üzemnél hagyják. (Ezt a lehetőséget egyébként a szennyvízbírság tekintetében is csak az 1978. évi jogszabálymódosítás vezette be.) A csatornabírságot megalapozó ellenőrző méréseket nem a vízügyi igazgatóság, hanem a csatornamű vállalat végzi. Az első fokú hatóság az illetékes megyei, fővárosi tanács végrehajtó bizottsága vízügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve, másodfokon az Országos Vízügyi Hivatal jár el. Azon a címen, hogy a fizetendő csatornabírság az üzem gazdasági alapját veszélyezteti, a fővárosi, illetőleg megyei tanácselnök jogosult eltekinteni a progresszív szorzó alkalmazásától. A csatornabírságból eredő bevétel nem egy központi alapra folyik be és ebből a bírságbevételből nem lehet egyes üzemek számára támogatást folyósítani. A csatornabírságot az illetékes csatornaműhöz kell befizetni, amely ezt a bevételt elkülönített pénzalapként kezeli és kizárólag a jogszabályban meghatározott célokra — döntően a vizek minőségének megóvásával kapcsolatos költségeinek fedezetére — használhatja fel. 6) Korábban utaltunk már rá, hogy a környezetvédelmi bírság megfizetése nem jelent egyszersmind mentességet a környezetszennyezéshez kapcsolódó egyéb szankciók: a büntetőjogi vagy szabálysértési felelősségre vonás, illetőleg a polgári jogi kártérítés alól. Előfordulhat tehát, hogy a bíróság a vállalatot a környezetvédelmi bírság összegét többszörösen meghaladó kártérítésre kötelezi. (Arra is volt már precedens, hogy a bíróság olyankor is megállapította a vállalat kártérítési felelősségét, amikor környezetvédelmi bírság kiszabására nem volt lehetőség, mivel a szennyezés nem haladta meg a határértéket.) A kifejtettek ellenére magának a bírságnak is van bizonyos kártérítés jellege, ha nem is polgári jogi értelemben. A környezetszennyezés ugyanis nem csupán neve-