Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

8. szám - Dr. Lelkes János: Mozgó vízadagoló elemek által biztosított öntözésminőség műszaki kérdései

Dr. Lelkes J.: Mozgó vízadagoló elemek Hidrológiai Közlöny 1980. 8. sz. 375 lajállapottól és a növényborítottságtól függő veszteségek minimumánál jelölhető ki. Szintén ZADNEPROVSZKIJ (1971) ad összefüggést a mozgó szórófej cseppenergia-tartalma, a haladási sebesség és a talajfelszínen jelentkező szerkezetrombolás mértéke között. Véleménye szerint az esőztető berendezés gyorsabb mozgatásával csökken a felületegységre jutó cseppenergia. Hasonló eredményt adnak El-ANSARY (1978) mérései is, amelyek alapján megállapítható, hogy a szórófej haladási sebességének változtatásával a talajszerkezet-rombolás mértéke is szabályozható, és növénnyel fedetlen területen a szárnyvezeték legnagyobb sebességénél tartja célszerűnek az üzemeltetést. A folyamatos mozgás különböző technikai színvonalú szerkezetekkel valósítható meg, ezért az egyes géptípusok eltérő mértékben képesek áthidalni a terepviszonyok sebességre gyakorolt hatását. A haladási sebesség esetleges változásai nem csak egyetlen gép munkaminőségét szabják meg, hanem több gép kötött technológián belüli menetrendjét is felboríthatják. Ez utóbbi jelenségre hívja fel a figyelmet vizsgálataival BATAI (1979). Szerinte munkaszervezési szempontból a haladási sebesség a járvaüzemelő öntözőgépek legfontosabb paramétere. Ebből az következik, hogv előfordulhat olyan gyakorlati eset, am lyben a berendezést nem a legkedvezőbb öntözésminőséghez tartozó sebességen kell üzemeltetni, azonban ekkor is fontos a várható agrotechnikai következmények ismerete. összefoglalva a fenti irodalmi áttekintést, amely érzékeltetni igyekszik a mozgó vízadagoló elemekkel kapcsolatos jelenségkört, az alábbi fontosabb megállapítások tehetők: — a járvaüzemelő öntözéstechnika mozgás sebességének ós pályájának az öntözés egyes minőségi mutatóira gyakorolt hatása jelentős, — a kidolgozott összefüggések, vagv a mérésekből levont következtetések általában körforgó szórófejre vonatkoznak — tehát jelenlegi öntözéstechnikájának csak szűkebb körét érintik, — a vizsgálatok, azok módszerei és eredményei mind kimunkálásuk szintje, egységessége, mind szemléletesség vonatkozásában elmaradnak attól a mértéktől amit a hagyományos öntözés és az ott szinte kizárólagosan ható hidraulikai okok között ismerünk. Az öntözés vízadagolási modellje és tulajdonságai Egy körforgó esőztető szórófej esetében az öntözés folyamata a következő: A fúvókán kilépő víz cseppekre bomlik és a légtéren keresztül hullik szórási sugarának megfelelő hosszú és a vízsugár szélességének megfelelő szélességű területre. Ez, az adott időpillanatban beöntözött terület a vízsugár forgása következtében eltolódik és fokozatosan, több szórófej fordulat után a teljes körterület az i-R jelleggörbének megfelelő eloszlású vízborítást kap. Innen a modell körülményei közé akkor jutunk, ha az i-R jelleggörbét képzeletben az ,,i" tengelye körül megforgatjuk és a további vizsgálatainkhoz ezt a forgástestet vízadagolási modellként használjuk fel. Ebben az esetben az öntözés folyamatát a fúvóka és az alapkör közötti folyamatos vízcseppáramlásnak kell feltételezni. Ha a szórófej vízhozama nem változik és eltekintünk a meteorológiai elemek hatásától, akkor a forgástest az öntözőgéphez viszonyítva állandó méretű és alakú, azzal együtt mozog, szinte része a berendezésnek. A fúvókán kilépő vízhozam változása elősorban a forgástest méreteit változtatja meg, szimmetrikus marad, térfogata arányos a vízhozam számértékével. A szélhatás elsősorban asszimetriát okoz, tehát ha valamilyen elméleti esetben a forgástest egyenes körkúp, abból ellipszis alapú ferde kúp válik, és a torzulás nagysága, iránya a szélsebességtől és a széliránytól függ. A levegőben történő párolgás a fúvókán kilépő vízhozam csökkenéseként fogható fel. Egyetlen adagolóelem model Ijéből a szárny vezeték modellje úgy képezhető, hogy a szárnyvezetéket az adagolóelemek sorozatának, kombinációjának fogjuk fel. Ekkor a modelltestet a szárnyvezeték és az egyidejűleg öntözött talajfelszín közötti, vízsugarakkal kitöltött térrész határozza meg. A különböző célú vizsgálatok érdekében ezen térrész alkalmasan megválasztott szeletét is önálló modelltestnek tekinthetjük, de ekkor már nem forgástestről, hanem négyzet, vagy más síkidom alapterületű térbeli idomról van szó, amelv nem egyetlen kifolyónyílásból kapja vízutánpótlását. A fentiek szerint származtatott vízadagolási modellt tehát olya.n testnek kell elképzelni, amelynél alapterületén belül bármely pont feletti magasságot rövid időre vonatkoztatott intenzitásnak kell felfogni. Bármilyen irányú függőleges síkmetszet intenzitás jelleggörbét ad melyek közül az öntözés minősége szempontjából a szárnyvezeték irányú és az arra merőleges metszeteknek van különleges jelentősége. A modell alkalmazásának legfőbb előnye abban van, hogy az öntözés folyamatának vizsgálatát geometriai problémára vezeti vissza, amely a többváltozós függvények vizsgálati módszereivel elemezhető. A vizsgálat matematikai eszközei változatlanok akkor is, ha a modellnek különböző tartalmat adunk (pl. öntözővíz-, oldott műtrágyák vízveszteség, cseppenergia- stb- adagolás) és akkoris ha a vízadagoíó elem nem áll, hanem mozog. Az 1. ábra olvan modelltestet mutat, amelynél a kiinduló adagolóelem (szórófej) sugár menti intenzitás eloszlása állandó. Alakja egyenes körhenger, méreteit i

0; a = b értékekkel adtuk meg. Egyenesvonalú, x irányú v sebességű mozgás esetén az öntözés folyamata az öntözés 2b sávján belül akkor kezdődik amikor a modell az adott P pont fölé ér és addig tart, amíg el nem hagyja a vizsgált pontot. Az ábra alapján látható, hogy ez idő alatt a vízadagolás intenzitása állandó, az öntözés tényleges ideje a sebességtől és attól függ, hogy a modell milyen hosszúságú szakasza van a vizsgált pont fölött. Geometriai megközelítés alapján a vízadagolási modell valamely pont feletti mozgásirányú függőleges síkmetszetének te-