Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

8. szám - Dr. Lelkes János: Mozgó vízadagoló elemek által biztosított öntözésminőség műszaki kérdései

374 Hidrológiai Közlöny 1980. 8. sz. Mozgó vízadagoló elemek által biztosított öntözésminőség műszaki kérdései DK. LELKES JÁNOS* Bevezetés Az öntözéstechnikában világszerte megfigyelhető a járvaüzemelő szárnyvezetékek terjedése. Ezek hazai és nemzetközi irodalmának rendszerezése alapján jól elkülöníthetők a sávos üzemű és a többtámaszú berendezések egyenesen haladó vagy körpályán mozgó változatai ' VINNIKO V A. (1970); SZABÓ (1975); KERESZTURSZKY, SZÍTÓ. SZŐKE MOLNÁR (1976); MOCK (1977); stb.]. A gépszerkesztők az automatizált üzemre való törekvés jegyében nagyon sokféle műszaki megoldást alakítottak ki, melyek mindegyikének megvan a maga előnyös és hátrányos üzemeltetési tulajdonsága. Közös jellemzőjük, hogy mozgó vízadagoló elemből vagy elemkombinációból kerül a talajra az öntözővíz. Az öntözés folyamata ezzel megváltozott, a hagyományos öntözést érintő korábbi hidraulikai, meteorológiai, talajtani, tereptani stb. vizsgálati eredmények lényegi érvényessége mellett új hatást, a mozgást kell figyelembe venni. Ezért a vízadagolás műszaki megoldása és a kapcsolódó öntözésminőségi jellemzők meghatározása dinamikus szemléletet, új szerkesztési elveket és az új helyzethez jobban igazodó vizsgálati módszereket követel meg. Munkánkban a mozgó vízadagoló elemből történő öntözési folyamat szemléltetésére alkalmas olyan modell megalkotására törekszünk, amely matematikai eszközökkel jól kezelhető, nem mond ellent a hagyományos öntözésnél elfogadott fogalmaknak, elveknek, egységes keretbe foglalja a járvaüzemelő öntözéssel kapcsolatos eddigi vizsgálati eredményeket és újabb vizsgálati lehetőségeket ad. A modell alapján néhány szerkesztési és vizsgálati módszert érintő következtetés is levonható. Tudományos előzmények MARJAI (1971) és mások megfogalmazása szerint jó minőségű öntözés akkor valósul meg ha a növény igénye szerinti vízmennyiség pontosan, egyenletesen elosztva, kis vízveszteséggel és minimális kártétellel kerül kiadagolásra. Járvaüzemelő öntözés esetén is változatlan érvényű ez a megállapítás, azonban nehezebb az érvényre juttatása, mert adott természeti körülmények között nem csak hidraulikai, meteorológiai okok, hanem a mozgást befolyásoló hatások is meghatározók. A járvaüzemelő esőszerű öntözésről valószínűleg WEISS (1933) közölte az első hazai megfigyeléseket a derekegyházi hajós öntözésnél lefolytatott mérései alapján. A berendezés 9200 l/p vízhozama 26,1 m hosszú ós 173,4 m széles területegységre *Ontözósi Kutató Intézet Műszaki Osztály, Szarvas. jutott. Megállapította a vízborítás és a hajósebesség közötti fordított arányosságot és azt tapasztalta, hogy 20 m/p-nél alacsonyabb hajósebességnél fellép a talajszerkezet romboló tócsásodás, míg nagyobb sebességnél a többször megismételt fordulók esetében sem áll meg a víz a földeken. A tócsásodás megjelenését azzal hozta kapcsolatba, hogy a talajfelszín bármely pontjának megöntözésére. illetve az adott vízmennyiség beszivárgására rövid az az idő, amely alatt az aránylag keskeny vízsugár a pont fölött elhalad. SOUREL (1978) szerint, ha eddig valamely esőszerű öntözési eljárást a munkaminőség szerint ítélünk meg, akkor esőztető berendezéseknél eddig ez a munkaszélesség, a vízeloszlás illetve a szélhatás vizsgálata alapján történt. Méréseivel is felhívja a figyelmet a nagy munkahosszúságú (sávos üzemű) berendezések esetében a vízadagoló elemek sebesség egyenetlenségeinek öntözésminőséggel való kapcsolatának jelentőségére. Vizsgálatai elsősorban a sebesség állandósága és a mozgást létrehozó szerkezeti elemek közötti összefüggéseket tárják fel. GUBER (1974) az egyszeri elhaladás utáni vízborítás és az intenzitással kapcsolatos vizsgálatai során úgy fogta fpl a járvaüzemelő öntözést, mint viszonylag nem nagy víznormával történő rövid ideig tartó álló üzemű (hagyományos) öntözést. HŰMMEL (1975) matematikai módszerekkel határozta meg a relatív vízborítás szárny vezeték menti eloszlását, három körforgó szórófej elméleti i-R jelleggörbéjének alakja és az egyenesvonalú haladási sebesség függvényében. Hivatkozik BITT1NGER és LONGENBAUGH (1962) munkájára akik ugyanezt meghatározták körpályán mozgó szórófej esetére is. MARJAI (1978) nyolc különböző állóhelvzetben felvett i-R jelleggörbéjű körfogó szórófej elhaladása után létrejövő szárnyvezeték menti intenzitás eloszlását modellezte. Az egymásnak megfelelő körülményekre vonatkozó esetek közül a területi tényező alapján választotta ki a mozgó üzemben legjobb intenzitáseloszlást adó körfogó illetve szektoros szórófejek fejlesztési irányát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sávok elején és végén a kétszeres sávszélességnek megfelelő hossz nem az állandósult, hanem ennél kisebb vízborítást kap, amely hossz a példa adataival jelentős, a teljes sávhossz 44%-a. ZADNEPROVSZK1J (1971) a vízveszteségek szempontjából optimális öntözőgép sebességet határozott meg. Vizsgálatai szerint a talajfelszínről és a levélfelületről elpárolgó vízmennyiség annál nagyobb és a tócsásodás következtében elfolyó vízveszteség annál kisebb, minél gyorsabban halad az öntözőgép. A legkedvezőbb sebességérték a ta-