Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

8. szám - Dr. Gergely István: Vízminőségi és víz-újrahasználati feladatok a vízgazdálkodásban

Dr. Gergely I.: Vízminőség és víz-újrahasználat Hidrológiai Közlöny 1980. 8. sz. 337 embereitől hogv ezt a mnnkát ne csak tudományon elismerések fémjelezzék, hanem a ma már többször említett hatékonyság, a gazdaságos módszerek tömeges felhasználása. Áttérve a vízigényszabályozás kérdésére, engedjék meg, hogy a következőkben csak az ipari vízgazdálkodással foglalkozzam néhány gondolat erejéig, hiszen az ipar igényli a népgazdaság összes frissvízhasználatának több mint 50%-át. Az ipar vízgazdálkodási tevékenysége hosszú időn át — kihasználva az extenzív fejlődés lehetőségeit — túlnyomórészt az igényeknek megfelelő készlet biztosításából és a keletkezett szennyvizek kibocsátásából, esetleg valamilyen kezeléséből állt. Az utóbbi időkben azonban már kedvezően változott a szemlélet. A vízben szegény iparvidékek új üzemtelepítései és a rekonstrukciók során sok esetben a fejlesztést a víz-újrahasználat technológiájának megvalósításával oldják meg. Ilyen például a Borsodi Vegyi Kombinát új műanyaggyára, a Lenin Kohászati Művek rekonstrukciója, ahol a termelés jelentős növelése ellenére gyakorlatilag nem igényeltek többlet frissvizet. A magyar ipar jelenlegi frissvízigénye mintegy 3 milliárd m

3 évente, az úgynevezett teljes vízforgalomnak 43%-a. Tehát minden csepp víz — öszszességében kétszer fordul meg az üzemeken belül. Ez az az út, amin járnunk kell, de a mai arány még nem mindenütt kielégítő. Ezért hagyta jóvá Kormányunk a közelmúltban az ipari vízgazdálkodás módjára, lehetőségeire, és a végrehajtás szereposztására vonatkozó rendelkezését. Az ebben foglalt feladatok a következőkkel összegezhetők: a víz-újrahasználatok alapját képező fejlett és gazdaságos víz- és szennyvíz-technológiák alkalmazása; az üzemi vízgazdálkodás, a gyártástechnológiák és a térségi vízgazdálkodási rendszerek összefüggéseinek rendszerszemléletű mérlegelése, optimális fejlesztési alternatívák választása; - a vízügyi műszaki-gazdasági lehetőségek figyelembevétele az ipartelepítés, fejlesztés és a gyártástechnológiák meghatározásakor; - a nagy állóeszközértékű ipari vízgazdálkodási rendszerek, létesítmények szakszerű üzemvitele; — az üzemek vízgazdálkodásának éves és középtávú tervezése; — a korszerű módszerek kialakítására szolgáló kutatások és műszaki fejlesztés koordinált végrehajtása; - végül, az üzemi vízgazdálkodás létesítésének és üzemeltetésének vízügyi felügyelete. Úgy vélem, hogv e feladatsor áttekintésekor rögtön kitetszik: előtérbe kerül az üzemek belső vízgazdálkodása, a gyártástechnológiához közvetlenül kapcsolódó vízhasználat kérdése. Eredményeként joggal várjuk, hogy az ipartelepítések a vízkészletben bővebb területek felé fognak orientálódni, csökken a frissvíz igény, csökken a kibocsátott szennyvizek mennyisége, sőt, visszanyerünk számos, eddig melléktermékként távozó ipari nyersanyagot. Erre int egyébként minket az MSZMP Politikai Bizottságának, majd az Állami Tervbizottságnak a határozata, amely az ipar frissvízigényének növekedését 3%-ot meg nem haladó ütemre korlátozza. Összességében jelentős mértékben nő az ipar felelőssége a vízügyekben. De — és ez a de számunkra rendkívüli fontosságú — még jobban nő a vízügy felelőssége az ipar irányában. Végtére is a víz áll a termelés szolgálatában és nem fordítva! Az elmúlt néhány évben heves elvi viták dúltak, hogy mely fő módszernek, a vízkészletek gyarapításának, vagy a vízigények befolyásolásának adjunk elsőbbséget? Határozott álláspontunk, hogy egyiket sem szabad egyedül üdvözítőnek kikiáltani. A vízgazdálkodás sajátosságait figyelembe vevő, az egész vízgyűjtő területre kiterjedő komplex, rendszerszemléletű, az infrastruktúra jellegének megfelelő nagy időtávlatú vizsgálatokkal kell esetileg, nagyszámú alternatívák alapján dönteni. Ugy ítélem, hogy ennek alapfeltételei adottak. Rendelkezésre áll gazdasági és közigazgatási körzetenként a népgazdaság nagy távlatú fejlesztési koncepciója, megvan ugyanez a vízgazdálkodásra, készül az új vízgazdálkodási keretterv is. A vizsgálatok közvetlen módszereihez pedig a rendszerelmélet, a döntéshozás új tudománya adja az alapot. Ennek az ezerszálú, egymásba fonódó műszakigazdasági problémakörnek van egv igen fontos humán vonatkozása. Nevezetesen, hogv a víz — tiszta víz —nélkül nem létezhet a közegészségügy. A napokban került a kezembe egy cikk amely az Egészségügyi Világszervezet egyik jelentésére támaszkodott. Megállapítása, hogy a fertőzött víz a hordozója azon betegségek jelentős részének, amelyek szinte megtizedelik a fejlődő országok lakosságát. A kutatások kimutatták, hogy ezek a betegségek — a gyomor- és bélhurut, a vérhas, a tífusz, a kolera, a métely és még sok más — a felére volnának csökkenthetők az egészséges ivóvíz és a tiszta vízre alapozó higiénés kultúra által. A milliókat pusztító malária elleni küzdelemnek is fontos lépése kellene legyen a rendezett vízállapotok kialakítása. Altalános emberi kötelességünk, hogv a tudomány fegyverével, erőnkhöz mérten pedig anyagiakkal is járuljunk hozzá százmilliók sorsának javításához. Látnunk kell, hogy ez nem holmi alamizsna, hanem az emberiség jövőjének egyik záloga. A fejlett szocializmus felé haladó hazánkban, amely a társadalmi jólétet, a dolgozó emberek boldogulását tűzte célul maga elé, ezeket a kérdéseket jelentős részben megoldottuk már. De áltatnánk magunkat azt híve, hogy a fejlett vagy közepesen fejlett országokban, így hazánkban is nincs tennivaló a közegészségügy vízügyi vonatkozásait illetően. Tudomásom szerint nincsen olvan ország a világban, ahol teljes körű lenne a vezetékes vízellátás. A csatornázásra az előzőekben említettem hazai adatot, hogy a lakosságunk több mint fele még csatornázatlan területen él, holott ez az otthon-kultúrának egyik jelentős tényezője. A kör-