Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

6. szám - Dr. Vágás István: Adatok az 1876–1975 időszak tiszavölgyi árvizeiről. VI. A nagy tiszai árhullámok összefoglaló értékelése

262 Hidrológiai Közlöny 1980. 6. sz. Dr. Vágás I.: Adatok az 1876—1975 időszakról Az árhullámok különböző típusai — kis eltérésekkel —- elaprózottan megoszlóak és csaknem egyenlő gyakoriságúak. Kivétel a 001 eset, az egy ágból induló, szét nem szakadó, de az Alsó-Tiszán időben visszaforduló tetőzési vonal esete, amelynek jelentős előfordulási relatív többsége van. Másik kivétel a 010 eset, az egy ágból induló, visszahajlásmentes, de kettészakadó tetőzési vonal esete, amely eddig még nagyobb árhullámoknál nem fordult elő. Jellegzetes, hogy a „szabályos" 000 eset előfordulása mennyire ritka. A 35 vizsgált nagy árhullám közül száz (pontosabban: 102) év alatt csak 3 olyan volt, amelyre azt lehet mondani, hogy minden rendkívüliség nélkül vonult le, egy ágból indulva, szét nem szakadva és időbeli visszafordulás nélkül. Ilyen árhullám volt az 1940. áprilisi, az 1941. májusi és kis engedménynyel az 1964. áprilisi árhullám. További érdekes adatokat kapunk, ha az 1. táblázat összegezési részéből az azonos sorszámú kódszámjegyeket összeolvassuk. Az első kódszámjegyek alapján így megállapítható, hogy az árhullámok csaknem annyiszor indultak el egv ágból (16 esetben), mint két, vagy több ágból (19 esetben). A második kódszemjegyekből az látszik, hogy az árhullámoknak mintegy kérharmada (22 esetben) egyben maradt, kb. egyharmadának tetőzési vonala (13 esetben) viszont az Alsó-Tiszán két, vagy több részre szakadt. A harmadik kódszámjegyek szerinti viszgálat szerint az árhullámoknak csak kb. egyharmada (12 esetben) haladt előre folyamatosan, s jelentős többsége, mintegy kétharmada (23 esetben) az Alsó-Tiszán visszafordult, aminek az volt a következménye, hogy pl. Szegeden hamarább megvolt a tetőzés, mint Szolnokon. Adatainkból az következik, hogy amit kezdetben más folyókról szerzett tapasztalatokból, vagy elméleti következtetésekből ,,rendkívüliség"-nek vagy ,,rendellenesség"-nek neveztünk, az tulajdonképpen a tiszai árhullámoknak nagy valószínűséggel várható természetes sajátossága. Ennek a megállapításnak elsősorban az előrejelzéseknél van nagy fontossága, így a következőkben a tiszai előrejelzések lehetőségeit tanulmányozzuk. A tiszai árvízi előrejelzések nehézségei Az „előrejelzés" kifejezés használatában a nemzetközi hidrológiai szakirodalom nem egységes. Előrejelzésnek nevezik a folyó valamelyik vízmércéjén a jellemző vízállások, vagy vízhozamok meghatározását a felsőbb vízmércék, a mellékfolyók vízmércéi, esetleg a lehullott csapadékmennyiségek ide vonatkozó adatai alapján. Előrejelzés szóval szokták megjelölni azonban a vízfolyás hidrológiai statisztikai paramétereinek a meghatározását is, azzal a meggondolással, hogy a folyó vízjárása, általános viselkedése a jövőben is azonos jellegű lesz azzal, amit a múltban lehetett megállapítani. Ámbár a Tiszáról szóló eddigi tanulmányainkban több adalékkal járulhattunk hozzá a Tisza vízjárás statisztikai jellemzéséhez, a következőkben csak a konkrét vízállások előrejelzésének kérdéseit érintjük. Nem vonjuk be tehát jelen vizsgálatunkba a vízhozam-előrejelzést sem. A Tiszán ugyanis kevés a közvetlen vízhozammérési adat a száz év alatt, a vízhozamoknak a vízállásokból való számítása pedig — különösen árvízi méretekben — ellentmondásos eredményekre is vezetett már [6]. Az előrejelzések általános alapgondolata az, hogy a főfolyó, vagy mellékfolyók felső vízmércéin az árhullám levonulás kezdeti időszakában bekövetkezett jellemző vízállásoknak, mint okoknak okozataként szoktuk felfogni az alsó vízmércéken később bekövetkező, éppen ezért előre jelezhető vízállásokat. De nehézségek elé kerülünk akkor, ha, mint a Tiszán is: — ugyanaz az okozó tényező — itt: az árhullám felső vízmércéken bekövetkező tetőzése — különböző mértékben, rövid időközökben többször is megismétlődik, amellett, hogy az „okozat" egyedi marad, s nem lehet tudni, hogy az okozatra melyik ok milyen mértékben hat, — egy okozó tényező több okozatot eredményez — vagyis, amikor az egyedien indult, vagy közben egyesült árhullám tetőzése két, esetleg még több részre szakad, — a most már csak ,,látszólagos"-nak tekinthető ok az okozatot követően érvényesül — vagyis, amikor alsó vízmércék tetőzése időben megelőz egyes felsőkét. Jónéhány számítási és grafikus előrejelzési módszert kidolgoztak már a Tiszára, de nyíltan és erre a figyelmet felhívva még egyik sem vette számításba, hogy a felülről induló árhullámok tetőzései a Közép-Tiszán utóiérhetik egymást, hogy az egyedi, vagy az egyesült árhullámok az AlsóTiszán szétszakadhatnak és, hogy az Alsó-Tiszán tapasztalható tetőzési időpontok gyakran (és egyáltalában nem mindig) megelőzhetik a Középsőt néha a Felső-Tisza tetőzéseit. Pedig ezeknek a ,,rendellenességek"-nek az előfordulása — hol az egyiké, hol a másiké, hol egyszerre többé — mint láttuk, annyira általános, hogy mindegyiküknek az elmaradása megy kivétel számba (10% alatti gyakoriságával). Honnan tudhatjuk ezért, hogy a felső vízmércéken megismétlődő tetőzések közül melyik milyen mértékben okozója az alsó vízmércéken újra, de most már más okokból megismétlődő tetőzések valamelyikének, és ott is melyiknek? Az 1876—1977. időköz 102 éve alatt általunk — egyes kivételesebb esetekben talán önkényesen is — nagy árvíznek nyilvánított 35 árhullám statisztikai vizsgálatokhoz nem is túlzottan nagy tömegű. Dehát, nagy árvíz nem volt sok a Tiszán, és az árvizek számának kiterjesztési szándéka a kisebb áradások fokozottabb figyelembevételét jelentheti csupán. Ha már most típusonként próbáljuk értékelni az egyes árhullámokat, úgy az 1. táblázat összegező részéből láthatóan általában csak 3—6 megtörtént esetet vehetnénk egy-egy típusnál számításba. Ez bizonyosan elégtelen számú eset bármely statisztikai törvényszerűség megállapításához. A kisebb árhullámokkal való bővítést pedig azért tartjuk helytelennek, mert