Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

4. szám - Hozzászólások: dr. Kovács György: A regionális lefolyás szabályozás és a vízellátórendszerek kapcsolata c., a Hidrológiai Közlöny 1979. 12. számában megjelent tanulmányához

Hozzászólások dr. Kovács Gy. tanulmányához Hidrológiai Közlöny 1980. 4. sz. 187 A Fővárosi Vízműnél pl. az 1970—71—72-es években az 50—55%-ot is elérte a kifogásoltság a tárolómedencék mintáiban. Egyáltalában nem vitatható az az elv, hogv ahogyan az indikátor mikroszervezetek bejutnak a rendszerbe, úgy a pathogen szervezetek is bejuthatnak, így a gyakori pozitivitás nem megnyugtató, és mindenképpen műszaki oldalról kell megfogni; nem lehet a veszély elhárítását a Mórra és a véletlenre bízni. Az országban ezideig csak egy-egy települést ellátó rendszerek útján alakult ki vízjárvány, (Nagvbátony, Esztergom stb.) így is több száz, illetőleg Esztergomban kétezernél több betegséget idézett elő. Regionális rendszernél ilyen esetnek nem szabad előfordulnia, tehát a mikrobiológiai biztonságot tovább kell fokozni. Az agresszív vizek vezetékbe jutása higiénés szempontból azt a veszélyt rejti magában, hogy a vezeték korróziója miatt másodlagos szennyeződés, fertőződés alakulhat ki; ezért nagy jelentőségű ilyen szempontból is az optimális keverési arányok kialakítása; az agresszivitás megszüntetése. A szerves anyagok bomlása során keletkező nitráttartalom nagyon jelentős tényező. A hazai vizsgálatok alapján megállapítható, hogy évenként 150—190 olyan megbetegedés fordul elő a nitrátos víztől, amelyet kórházba kell küldeni . A valóságos helyzet ennek a sokszorosát jelenti. Világirodalmi adatok szerint a halálozás gyakorisága a megbetegedettek 2,4—30%-a között változik. Ebből is azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy magas nitráttartalmú víz a hálózatba nem kerülhet. Sokszor fordul elő olyan szükséghelyzet, hogy nagy mennyiségű nitrátos víz áll rendelkezésre, a kifogástalan minőségű víz pedig nem elégséges a szükséglet kielégítésére. Higiénés elv, hogy ne kerüljön a regionális rendszerbe a szabványnál magasabb nitráttartalmú víz. Szükséghelyzetben — átmeneti megoldásként, de soha sem véglegesíthető formában elképzelhető, hogy a mikrobiológiailag kifogástalan, ammóniát és nitritet nem tartalmazó, „Stabilizált nitrátos víz" nitrátmentes vízzel szabványszintűre hígítható. A hígított nitrátos víz sem tartalmazhat 40 mgr/liternél nagyobb arányban nitrátot. A víz „véletlen" mérgezései elsősorban a regionális rendszerek felszíni vízellátási oldaláról jelenthetnek. Ennek elkerülésére minden felszíni vízkivételi helyen folyamatos, biológiai monitorrendszerek jelenthetnek védelmet. Cél, hogy toxikus anyag ne kerülhessen a regionális rendszerbe. A tudatos mérgezések elleni védekezés lehetőségét növeli a minél kevesebb „nyitott" rész, az őrzés és a minél több helyen végzett folyamatos, lehetőleg toxikológiai, monitorjellegű ellenőrzés. Arra a kérdésre, hogy a regionális vízellátórendszer vízbázisait hol kell és lehet tisztítani, higiénés szempontból egyértelműen kimondható, liogv minden egyes vízféleséget mikrobiológiai szempontból külön-külön kell szabványos szintre tisztítani, még a keveredés előtt. Ilyen szempontból hígítás nem jöhet szóba. A kémiai alkotók keveredési reakciói tekintetében a hálózat előtt kell a reakciókat lejátszatni, mert egyébként hálózati szennyezések jelentkezhetnek; de ennek előbb jelentkeznek a műszaki problémái, mint a közegészségügyiek, ezért n műszaki szempontok az irányadók. •Jelentős kérdés annak eldöntése, hogy talajvíz felhasználható-e a regionális rendszerekben. Elvként kimondható, hogy általában ne kerüljön talajvíz a regionális rendszerbe, de olyan esetben, amikor a szűrőréteg kellő védelmet nyújthat, egyedi elbírálás alapján talajvíz-felhasználás is lehetséges. Ugyancsak fontos annak eldöntése, hogy a felszíni vízkivételi művek esetében szükséges-e a tartaléktárolás, avagy bizonyos esetekben az elenged hető-e higiénés szempontból? Ezt a kérdést az dönti el, hogy egyéb forrásból átmenetileg lehetséges-e 5—6 napos minimális kompenzálás, vagy nem. Ha kompenzálási lehetőség nincs, akkor legalább egy hetes előtárolás feltétlenül indokolt. VALLÓ SÁNDOR (VÍZITERV): A vízátvezető rendszerek technológiai és gazdasági kérdései Dr. Kovács György akadémikus előadásából kiemelném azt az alapvető gondolatot, hogy a vízigények és a szolgáltatandó víz fajlagos költségének egyidejű növekedése miatti kétszeres gazdasági terhelés hatásának ellensúlyozása elengedhetetlenné teszi a vízkészletek mennyiségi és minőségi szabályozását a szolgáltatás oldaláról, valamint a fogyasztás szabályozását az igény oldaláról. E problémakör vizsgálata számos technológiai és gazdasági kérdést vet fel, amelyekhez néhány adatot és gondolatot szeretnék közölni. Településeink közműves ivóvízellátásához biztosított víztermelési kapacitás jelenleg megközelíti a 3,0 millió m

3/d értéket. Az ezredfordulóra azonban — a fajlagos vízigénynövekedésnek a telítettség közelében csökkenő tendenciáját is figyelembe véve — a szükséges víztermelési kapacitás az előzetes számítások szerint eléri a 6,7 millió m

3/d-t. A közműves ivóvízellátás keretében jelenleg országos átlagban a háztartások és közintézmények a szolgáltatott vízmennyiség mintegy 50—55%-át fogyasztják, 45—50% pedig az ipar (helyi ipar, ivóvízminőséget igénylő üzemek) és a veszteség együttes hányada. A következő évtizedekben az életszínvonal tervszerű emeléséből (lakásépítés, komfortszín vonal-növekedés a lakásokban, urbanizációs folyamat, háztartások gépesítése stb.), kifolyólag az ivóvízigény megoszlási tendenciája a háztartások és közintézmények nagyobb ivóvízigényhányadát (55—60%) indokolja az ivóvizet igénybevevő ipar és a csökkentendő vízveszteség rovására. Ezzel el is érkeztünk az ipari vízigény témájához. Nagyságrendileg az ipar frissvíz igénye az ezredfordulóra a jelenleginek 4—5-szörösére emelkedik, várhatóan mintegy 32—35 millió m

3/d értékre be-