Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

4. szám - Hozzászólások: dr. Kovács György: A regionális lefolyás szabályozás és a vízellátórendszerek kapcsolata c., a Hidrológiai Közlöny 1979. 12. számában megjelent tanulmányához

Hozzászólások dr. Kovács Gy. tanulmányához Hidrológiai Közlöny 1980. 4. sz. 185 Végezetül szeretnék utalni a.vízkészletgazdálkodásnak az előadásban is elhangzott hármas feladatából, a fogyasztásszabályozásra, mint hazai vízgazdálkodásunk befolyásolásának egyik legfontosabb módszerére. Nem korlátozásra, d

e ésszerű szabályozásra gondolok. Ennek sokféle útja van, ebből csak kettőre utalok. — Ha az ipar vízhasználatából az ezredfordulón csak 1,0 millió m

3/nap vízmennyiséget sikerül tisztított és megfelelően kellősített vízzel helyettesíteni és — ha az öntözéshez szükséges vízhasználatot ugyanilyen nagyságrendben tisztított szennyvízzel helyettesítjük durva becslés szerint 17—20 milliárd Ft fejlesztési ráfordítás (a távlati ráfordítás 20— 25%-a) takarítható meg, értékes frissvízkészlet további megóvása mellett. Végezetül: vízellátásnál a legjobb fogyasztásszabályozó a biztonságosan működő, megfelelő kapacitású üzem. A legnagyobb tartalékot itt kell keresni. Az ezredfordulót követő regionális vízellátó és lefolyásszabályozó rendszerei pedig — megfelelően összekapcsolva — elvégzik a többit. Azért munkálkodunk, hogy így legyen. Dr. Dávid László (OVH): A lefolyásszabályozás indokoltsága, hatékonysága A vízkészlet-vízigény egyensúly létrehozásának, folyamatos fenntartásának alapvető eszközei, a lefolyás- és vízigényszabályozás. Mindkettőnél szabályoznunk kell a mennyiségi, a minőségi és az energetikai jellemzőket. így a lefolyásszabályozás keretében egyaránt beszélhetünk a lefolyó vízkészletek mennyiségi, minőségi és energetikai szabályozásáról. A lefoiyásszabályozás célja valamely vízgyűjtő egészére kiterjedően térben és időben, a fenti három jellemző szerint szabályozni a természetes, dinamikusan pótlódó felszíni és felszín alatti vízkészleteket a hasznosítható vízkészletek növelése érdekében. A lefolyásszabályozás tehát a vízgyűjtőfejlesztés folyamatában a vízkészlet-vízigény egyensúly szabályozásának eszköze készletoldalról. Módszerei két alapvető csoportba sorolhatók. A közvetlen módszerek a lefolyásnak a kívánatos szempontok (tér, idő, mennyiség, minőség, energetika) szerinti tényleges szabályozására és így a vízgyűjtőn eredő természetes vízkészletek hasznosítható hányadának növelésére alkalmasak és alapvetően többcélúak. A közvetett módszerek a vízgyűjtőn a lefolyás kialakulásának feltételeit megváltoztatva a lefolyás kialakulását befolyásolják, mielőtt a mozgó víz még elérné a vízfolyásokat és a folyókat, ahol a közvetlen lefolyásszabályozás megvalósítható. A legfontosabb közvetlen módszerek a következők: tározás, vízátvezetés (vízexport és vízimport), folyócsatornázás, töltésezés, szennyvízelvezetés. Az alapvető közvetett módszerek a komplex vízgyűjtőrendezés (pl. erózióvédelem, vízmosáskötés stb.), agrotechnikai módszerek, urbanizáció stb. A továbbiakban a lefolyásszabályozás közvetlen módszereinek szemelőtt tartásával elemzem az indokoltság és a hatékonyság kérdéseit . A lefolyásszabályozás fogai mából következik, hogy a műszaki tevékenység nem új eszköz a vízimérnökök eszköztárában. Hiszen a lefolyásszabályozást a vízgyűjtőfejlődés kezdete óta alkalmazzák. Hazánkban a nagyvízi lefolyásszabályozást már a múlt század kezdetétől figyelembe vették. Tározók is régóta épültek már. É lefolyásszabályozási tevékenységek azonban — összhangban a vízgyűjtőfejlődés korábbi követelményeivel — általában egycélúak, főleg helyi jellegűek voltak és a szabályozás mennyiségi oldalára terjedtek ki. A regionális jellegű lefolyásszabályozást alapvetően nem vízkészlet-vízigény egyensúly biztosítására alkalmazták, hanem elsősorban ármentesítés, vízkárelhárítás céljából. A vízgyűjtőfejlődés során azonban az elmúlt évtizedben a körülmények változásának vagyunk tanúi. E változások szükségessé teszik h lefolyásszabályozás alkalmazásának felülvizsgálatát, átértékelését a vízgyűjtő fejlődési folyamatában. A vízgyűjtőfejlődés során hazánkban arra a fejlődési szintre értünk, ahol a szabályozás nélkül közvetlenül hasznosítható helyi vízkészletek már kimerültek. Ugyanakkor a hazai és külföldi beavatkozások hatására fokozatosan romlik a vízkészletek minősége, nő a veszélyeztetettségük. A szomszédos országok vízgyűjtőfejlesztésének eredményeként fokozódik és egyre hosszabb időszakra terjed ki a külföldi vízelvonás. Erősen fejlődik a lefolyásszabályozás a vízgyűjtők külföldi, felső részein. Ugyanakkor a vízgyűjtők hazai területein, a IV. ötéves terv időszakától a fejlesztés alapvető stratégiája a vízszolgáltatás fokozására irányult, bizonyos mértékig háttérbe szorítva a készletek lefolyásának szabályozását. így a IV. ötéves terv időszakában a vízkészlet-vízigény egyensúly biztonsága országosan mintegy 10%-kal romlott. Ez a tendencia folytatódik az V. ötéves terv időszakában. Ugyanakkor a vízhasználatok érzékenysége fokozódik a mennyiségi és a minőségi vízhiányokkal szemben. A viszonylagosan nedves, vízbő esztendők hatására a vízkészlet-vízigény egyensúlyt a vízhiány ténylegesen nem zavarta, de nyilvánvaló, hogy a biztonság romlásának e tendenciája hosszabb távon nem tartható fenn. Túl nagy árat fizetne érte később a népgazdaság! A lefolyásszabályozás mértékének mérésére világszerte használt mutató a tározhatóság, amely a tényleges tározótérfogat és a sokéves átlagos évi lefolyás víztömegének arányát jelzi. E mutató hazánkban 8—9%, szemben a világátlag 12%-os értékével. A Szovjetunióban például a vízkészletek tározhatósága 20%. E számok másirányból is jelzik az előbb említett kedvezőtlen tendenciát. A vízgyűjtőfejlesztés elért szintjén a továbbfejlődés feltételei is új követelményeket támasztanak. Növekszik a vízgyűjtő egészét figyelembe vevő térségi szemlélet fontossága, több cél egyidejű szolgálatának igénye a vízgazdálkodási döntésekben. Fokozódik a vízgazdálkodás tevékenységeinek integ-