Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)
3. szám - Könyvismertetés
112 Hidrológiai Közlöny 1980. 3. sz. Dr. Némedi L.—Dr. Hegedűs J.-né—Pietraskó G.: A természetes hígulás hígulást. A főváros napi szennyvízhozama átlagosan 1,3 millió m 3, a Duna átlagos napi vízhozama pedig 190 millió m 3. Figyelembe véve a csóvahatást és az egyéb módosító tényezőket valamint azt a körülményt, hogy a mi vizsgálataink az 50%-os pusztulásra vonatkozó hígulási viszonyokat jelzik (LC 5 0 hígítási igény) úgy tűnik, hogy a toxikus szennyező anyagok tekintetében is elérkeztünk a terhelhetőség határához. 6. A bakteriológiai és víztoxikológiai vizsgálatok eredményeinek együttes figyelembe vételével megállapítható, hogy a fővárosi Duna-szakasz terhelhetőség szempontjából eljutott a technológiai korszakba, amikor a folyam állapotát már nem a természeti viszonyok határozzák meg elsősorban, hanem az ember. IRODALOM [1] Csépai, F.: Budapesti Közegészségügy. 1975. 4. wz. 119. old. és 1976. 1. sz. 15. old. [2] Dávid, J. H. Phillips: Environmental Pollution. 1978. 16. 167. old. [3] Hunter, J, B.: Water Pollution Control. 1978. 384. old. [4] Koenig, L.: Federal Water Pollution Control Adininistration, Publ. No. WP-20-AWTR-17 1966. [5] Módszertani Útmutató a felszíni vizek higiénés bakteriológiai vizsgálatához. OKI Vízhigiénes Osztály, Budapest 1977. [6] Marlc, J., Hammer: Water and Waste-Water Technology. John Wiley and Sons, Inc. New York 1975. [7] Némedi L.—Hegedűs J-né—Pietraskó G.—Csatai L.—Szabó M.—Baranyai Z.: Budapesti Közegészségügy. 1978. 1. sz. 12. old. [8] Némedi L.—Hegedűs J-né: Budapesti Közegészségügy. 1973. 1. sz. 12. old. [9] Némedi L.: Budapesti Közegészségügy. 1979. 2. sz. 55. old. [10] Pietraskó G.: Budapesti Közegészségügy. 1979. 2. sz. 45. old. ri 1] Ollós G.: Hidrológiai Közlöny. 1978. 12. sz. 530. old. [12] Pásztó P.: Vízminőség-védelem—vízminőség-szabályozás. 1975. BME kézirat. [13] Schiefner K.—Takács S.: Egészségtudomány. 1974. 18. sz. 392. old. [14] Schiefner K.—Hegyessy L.: Egészségtudomány. 1971. 15. sz. 346. old. [15] Schiefner K.: A víztoxikológiai vizsgálatok közegészségügyi jelentősége. MHT. II. Nemzeti Kongresszus. [16] Szabó M.—Kuslits B.-né—Némedi L.—Tomka J.: Budapesti Közegészségügy. 1975. 1. sz. 1. old. [17] Víztoxikológiai vizsgálatok: MSZ 22902 (1—4) 76—77. [18] VITUKI Vízminőségi Évkönyv. 1972. Rolle der natürlichen Verdünnung aus Siclit der Belastbarkeit der liauptstadtisehen Donaustrerke Bakteriologische und wassertoxische Untersuchungen Dr. Némedi, L.—Frau Dr. Hegedűs, J.— Pietraskó, G. Untersucht wurde der Einfluss der massgebenden Verunreinigungsquellen mit Hilfe von bakteriologisehen und wassertoxikologischen Untersuchungen. Die Wassergüte des Rezipienten wurde aufgrund der aus dem Stromstrich und der Donaustrecke oberhalb der Abwassereinleitungen entnommenen Proben bestimmt. Auch die Rolle der Verdünnung wurde festgestellt: dass der Verlauf der bakteriologisehen Verunreinigung, durch die natürlicho Verdünnung an der untersuchten Strecke kaum beeinflusst wird, wáhrend die toxikologischen Verháltnisse vorláufig Funktionen der Verdünnung sind. Festgestellt wurde, dass der Einfluss der Abwasser der Hauptstadt die bakteriologische Wassergüte der Donau um eine Grössenordnung verschlechtert. Mit wassertoxikologischen Untersuchungen kann der Einfluss der toxischen Abwasser an der Donaustrecke unterhalb der Stadt Budapest kaum nachgewiesen werden, aber wegen der Schwingungswirkung können in dieser Beziehung lokale Katastrophen nicht ausgeschlossen sein. Aus hygienischem Gesichtspunkte bietet die Verdünnung keinen genügenden Schutz der Wassergüte der Donau. Heute ist die Selbstreinigung des Flusses und die natürliche Verdünnung nur eine Bedingung der Belastbarkeit bzw. der mittelbaren Wiederverwendung des Wassers. Die Verfasser betonen, dass hinsichtlich der Donau dringend auf den aktiven Wasserschutz übergegangen werden muss, was aus volkshygienischen Grundén unsere Pflicht ist und aus wirtschaftlicher Sicht eine Liquidierung des relativen Wassermangels ermöglieht. Könyvismertetés Hermann FRIEDRICH: NEMERTINI VEB Gustav Fischer Verlag, Jena 1979., 136 p., 49,— M Megjelent az állatok egyedfejlődésének morfológiájával és fiziológiájával foglalkozó sorozat, a „Morphogenese der Tiere" kézikönyv legújabb, harmadik kötete. Témája a Zsinórférgek, vagy Ormányüregesek (Nemertoidea) törzsébe tartozó állatok egyedfejlődésének leíró morfológiája, kiegészítve rendszertani, anatómiai és ökológiai adatokkal. A könyv nyolc fő fejezetből áll. Az első a csoport rendszertanának jelenlegi, még mindig ellentmondásos helyzetét vázolja. Ezután a kifejlett, aduit egyedek testfelépítésének és életmódjának rövid leírása következik. Hosszabb fejezet foglalkozik a fajok fejlődési ciklusaival, az ivaros és ivartalan szaporodási módokkal és az ivarsejtek képződésének folyamataival. Itt található két igen hasznos táblázat is, számos faj szaporodási időszakáról és embrionális fejlődésének típusáról. A negyedik fejezet a gyűjtési, tartási, szaporítási és nevelési módozatok ismertetésével a laboratóriumi kísérletek végzéséhez nyújt fontos ismereteket. A peterakás és ivadékgondozás bemutatása után az ivarsejtek részletes leírása, sok faj petesejtjének és spermiumainak alapos morfológiája következik. A megtermékenyítés folyamatának ismertetése zárja a fejezetet. A könyv első fele 13 faj egyedfejlődésének, a barázdálódás időbeli rendjének táblázatszerű összefoglalásával zárul. A legterjedelmesebb fejezet foglalkozik a zsinórférgek fejlődési periódusaival. A barázdálódás, a szervtelepek, szervek, szervrendszerek kialakulásának bemutatása széleskörű irodalmi feldolgozásra épül. E kutatási terület eredményeinek alapos szintézise. Kiegészítésként a szakkifejezések részletes magyarázatait egy szószedet foglalja össze. A könyvben foglaltak jobb megértését 30 összetett ábra és 9 táblázat segíti. Az értékes művet elsősorban az embriológiával, fejlődésfiziológiával foglalkozó szakembereknek ajánlhatjuk, de hasznos ismereteket tartalmaz zoológusok és hidrobiológusok részére is. Dr. Hortobágyi Tibor
