Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

12. szám - Dr. Dávid László: A vízgazdálkodás és az energiagazdálkodás fejlesztésének fontosabb kapcsolatai

546 Hidrológiai Közlöny 1979. 12. sz. Dr. Dávid L.: A vízgazdálkodás és az energiagazdálkodás 3. Az energiagazdálkodás vízigényének és vízgazdálkodási hatásainak alakulása Az energiagazdálkodásnak a vízgazdálkodással szembeni elvárásai alapvetően egy felől a vízigényekkel, másfelől a használt vizek elhelyezésével összefüggésben jelentkeznek az energia és az energiahordozók termelése, valamint átalakításuk során. Az energiagazdálkodás frissvízigényeit a 4. táblázat tartalmazza. Az energiagazdálkodás frissvízigénye a népgazdaság ipari frissvízigényének 80%-át teszi ki. Látható, hogy ezen belül is a villamosenergia-ipar frissvízigénye a legjelentősebb, amely lényegében az erőművek hűtővízigénye. A hűtővízigény alapvető jellemzője vízgazdálkodási szemponthói a megkívánt igen magas fokú (95—99%-os) biztonság. A frissvízigény 80— 90%-a visszajut használat után a vízgazdálkodási rendszerbe. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vízgazdálkodási rendszerek fejlesztésénél a hűtővízigényt az elhasznált mennyiség szerint vehetjük figyelembe, mivel a víznek a használatra először rendelkezésre kell állnia, aztán lehet csak visszaadni. A vízgyűjtőfejlesztés alacsony fokán (Dávid, 1978) ez esetleg a bővizű folyók közvetlen környezetében még így tűnhet, de a vízgyűjtő egészét érintő lefolyás-szabályozás és vízhasznosítás előrehaladásával ez a helyzet gyökeresen változik magasabb vízgyűjtőfejlettségi szinten. A vízgazdálkodásnak biztosítania kell megfelelő lefolyásszabályozással, vízátvezetéssel a frissvízigény teljes mennyiségét. Jól követhető például ez a fejlődés a Tisza mellé telepített Leninvárosi Erőmű példáján, amelyet — amint az 1977-ben és 1978ban több esetben beigazolódott — ma már a Kiskörei Vízlépcső nélkül nem lehetne a Tiszából megfelelő biztonsággal ellátni hűtővízzel. Kisebb vízfolyások vagy tavak mellé települt erőműveinken méginkább ez a helyzet. Egy-két évtized múlva a Dunán is hasonló lesz a helyzet elsősorban a Duna hasznosítás következtében. A villamosenergia-ipar frissvízigényének nagysága ugyanakkor rendkívül szoros kapcsolatban van az alkalmazott hűtési technológiával. Legnagyobb a frissvízigény frissvízhűtés esetén, lényegesen kevesebb a nedves hűtőtornyos hűtés mellett és fajlagosan a frissvízhűtés ezredrésze száraz hűtőtorony alkalmazása esetén. A frissvízhűtés energetikai szempontból a legelőnyösebb, míg vízgazdálkodási szempontból a legkedvezőtlenebb. A kevésbé frissvízigényes hűtési technológiák viszont hőtechnikai szempontból a villamosenergia-iparnak okoznak jelentős hatásfokromlást, a villamosenergia-termelés termikus gazdaságossága romlik, komoly többletköltség lép fel. Környezetvédelmi szempontból pedig e megoldás a hulladékhőt nem a vízben, hanem egy másik környezeti elemben a levegőben helyezi el. E két ellentétes hatás miatt a lefolyásszabályozás nélkül felhasználható vízkészletek kimerülése folytán a további fejlesztéshez népgazdasági szintű elemzés szükséges. A hűtési technológiák különböző mértékű alkal4. táblázat Az energiagazdálkodás frissvízigényei Tabelle 4. Frischwasserbedarf der Energiewirtschaft Dr. Haszpra, 0., Doktor der technischen Wissenschaften Megnevezés 197

6 ^ 200

0 Nagytávlat Villamosenergia- 1,4 4,3 7,3—8,5 32,8—17,6 ipar —8,7 Gőz- és melegvíz- 0,02 0,03 0,1 0,2 szolgáltatás Bányászat 0,2 0,3 0,4 0,5 Hévíz 0,1 0,3 0,4 0,5 Összesen 1,72 4,93 8,4—9,4 34,0—18,7 —9,9 mazásával határozták meg a hűtővízigény alternatív lehetőségeit, amelyeket a 4. táblázat tartalmaz. Látható, hogy az ezredforduló környékéig még lényeges eltérés nem várható, mivel a fejlesztés addig lényegében elhatározott, azután azonban lényegesen eltérő változatok lehetségesek. Az első esetben (32,8 km

3/év frissvízigény) a 2000 utáni fejlesztés is lényegében frissvízhűtéssel folytatódik, míg a harmadik változatnál (8,7 km

3/év) száraz hűtőtornyos technológiával. A középsőnél zömében a nedves hűtőtornyos alkalmazását tételezték fel. A változatok hatásai a vízgazdálkodás fejlesztésére nyilvánvalóak és alapvetően befolyásolhatják a vízgazdálkodás fejlesztését, elsősorban a nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek kialakítását, kapacitásukat. A gőz- és meleg vízszolgáltatás frissvízigénye mennyiségileg nagyságrendekkel kisebb a hűtővízigényhez képest, azonban minőségi szempontból kritikusabb és területi elosztás folytán ez sem tekinthető automatikusan rendezettnek. A bányászat és a hévízhasznosítás frissvízigénye azt a vízmennyiséget jelenti, amelyet az elsődleges energiahordozók (szén, olaj, gáz, földhő) kitermelése során a felszín alatti vízkincsből kiveszünk. Mindkettő az érintett területeken területi vízgazdálkodási szempontból jelentős, mivel ezek általában a nagy folyóktól távolabb, gyér felszíni vizekkel rendelkező területeken jelentkeznek. A bányászat által igényelt és kitermelt felszín alatti víz egy része más célra (ipar, lakosság) hasznosítható. A közvetlen hasznosítást befolyásolja a víz minősége, az időbeli ingadozás a kitermeléssel összefüggő bizonytalanságok miatt. Mind a kettőnél alapvető vízgazdálkodási gondként a térségi hatások (pl. karsztvízszínsüllyedés, mikrokörnyezet) és elhelyezési gondok jelentkeznek. A villamosenergia-termelés hatásaként jelentkezik az erőművek felmelegített hűtővizeinek elhelyezése, a befogadó vízkészletek ezzel együttjáró hőterhelése és esetleges egyéb szennyező hatása. Nagy tömegű hűtővíz visszavezetés, sűrűn települt erőművek esetén, ma még nem ismeretes kellően a hőterhelés hidrobiológiái hatása a vízikörnyezetre. Ugyanakkor a nagyfolyók mentén pl. a jeges árvizek elhárítása szempontjából ez kedvező hatású is lehet. A kitermelt bányavizek és hévizek használat utáni vagy használat nélküli közvetlen elhelyezése a felszínen szintén komoly, különösen tartamhatásában jelentős vízminőség-