Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

11. szám - Fehér Ferenc: A síkvidéki, mezőgazdasági táblán belüli vízelvezető elemek fejlesztése

Fehér F.: A síkvidéki, mezőgazdasági táblán Hidrológiai Közlöny 1979. 11. sz. 521 arra elegendő, hogy ezekbe a foltokba eljusson a víz. A felszíni vízelvezetés külföldön alkalmazott, Magyarországon ismert, de csak elvétve, fenntartásokkal alkalmazott táblán belüli eleme az átjárható, átművelhető vápa. A vápákat elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban mintegy 30 éve sikerrel alkalmazzák (VAN SCHILFGAARDE, 1974J. Az átjárható, átművelhető vápák általában Vszelvényűek. A vápák alkalmazási lehetőségeiről, elsősorban elméleti vizsgálataink alapján már beszámoltunk (CSAPLÁR—FEHÉR, 1977.;. Az átművelhető vápák kialakításánál V-szelvény esetében 1 : 8—1 : 10-es rézsűt használnak, a vápa mélysége 20—25 cm. Kialakítható vápa trapézszelvénnyel is, az előzőekhez hasonló rézsűvel és mélységgel, maximálisan 2 m-es fenékszélességgel. Ä vápák általában követik a mélyvonulatokat, kialakíthatók egymással párhuzamosan, vagy a terepnek megfelelő, ettől eltérő iránynyal. A vápák egymástól való távolsága 100—300 méter. A kötött talajú síkvidéki vízgyűjtők terep alakulásainak vizsgálata és a belvízi elöntések légi fényképezéssel történt elemzése után megállapítható, hogy ezeken a területeken sok terepi mélyvonulat szinte kínálja magát arra, hogy ott vápát építsünk ki, hiszen amúgy is mintegy vápaként viselkedik, csak rossz hatásfokkal, gyakran csatlakozási lehetőség nélkül, tehát csak összegyűjti és tárolja, de nem vezeti el a felszíni vizet. A vápák létesítésének egyik lényeges pontja a hosszirányú esés biztosítása és az ehhez szorosan kapcsolódó karbantartás. A hosszirányú esés biztosítása megoldható, hiszen a méretezésnél bemutatjuk, hogy egész kis esés (0,1%

0) esetén is megfelelő vízszállítóképessége van a vápának. Nagyobb gond a karbantartás, a vápafenék kialakítása, ill. ezen munkák folyamatos ismétlése. Ez az indok, ami miatt a vápák alkalmazásánál egyelőre óvatosságra kell intenünk. A vápák méretezését a Chezy-képlet alapján lehet elvégezni. Az átjárható vápáknál (ahol tehát a vápába növényt nem ültetnek) a C = 14, a művelt vápáknál a G = 8 sebességtényező alkalmazását javasoljuk. 20 cm-es vápamélység 1 : 10-es rézsű esetén a közelítő méretezés a következő formulával lehetséges: Q^y7"[m

3/s] C = 8 (2) Qs=2f7"[m

3/s] C= 14 (3) A vápák vízhozam-esés összefüggését a 2. ábrán mutatjuk be. 4. Felszín alatti vízelvezető elemek A felszín alatti vízelvezető elemek előnye, hogy a mezőgazdasági termelést, a táblán való mozgást nem akadályozzák, ha jól működnek, jelenlétüket észre sem lehet venni. Hátrányuk az, hogy a felszíni vízelvezetéshez viszonyítva költségesek, a hagyományos felszíni el vezetőrendszerekhez többnyire gravitációsan nem csatlakoztathatók (ez elsősorban sík területeken igaz). A felszín alatti vízelvezető elemek közül első helyen a vízszintes talajcsövezést kell kiemelni. A drénezés gyakorlata a hiányos elméleti alapok ellenére dombvidéken kialakult (Nyugat-Magyarország) és síkvidéken is igény van a talajcsövezésre. A síkvidéki drénezés gyakorlati problémáit azonban mindenképpen az elméleti alapok feltárása után kell — és lehet —- megoldani. A drénezés elméletének nagy nemzetközi irodalma van, gyakorlati kérdéseit rendre megoldották. A talaj csövezéssel kapcsolatban — más országokhoz hasonlóan — hazánkban is már könyvtárnyi anyag gyűlt össze, anélkül, hogy különösen rendszerezett kutatás állna mögötte. A talajcsövezéssel kapcsolatos irodalmat szinte felsorolni sem lehet, de a kérdés elméletének és gyakorlatának egyik legjobb összefoglalóját a van Schilfgaarde által szerkesztett Drainage for Agriculture (Mezőgazdasági célú víztelenítés) adja (VAN SÜHILFGAARDE, 1974.). A hagyományos drénezési elméletek általában talajvízcentrikusak. Ez azt jelenti, hogy a drénezésnek elsősorban a talajvízszint szabályozása, csökkentése a célja. A különböző, gyakran egymástól csak apró részletekben eltérő elméletek és az ezekre építő, dréntávolság számítására szolgáló összefüggések hazai alkalmazásával azonban kellő óvatossággal kell eljárni. Elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy az elmélet kidolgozásánál, ill. az összefüggés levezetésénél figyelembe vett kerületi feltételek fennállnak-e az adott esetben, ill. hogy azok az'eihanyagolások, amiket a levezetésnél tettek, az alkalmazáskor is megtehetők-e. Sajnos a talajok talaj csövezésére kidolgozott színvonalas elméletek és világszerte szívesen alkalmazott formulák éppen a kerületi feltételek alapvetően különböző volta miatt nem alkalmazhatók (Hooghoudt, Kirkham, Dagan, Ernst, Glover-Dumm, Kraijenhoff van de Leur-Moasland elméletei és módszerei) (WESSELING, 1976) Magyarországon. A hazai kötött talajok talaj csövezésénél ugyanis a műveléssel, a mélylazítással és más javítási módszerekkel csak a legfelső talajréteget (max. 60 cm mélységig) lehet megfelelően lazává és vízáteresztővé tenni. A dréncsövek pedig építéstechnológiai és rendszerméretezési okokból 80—130 cm mélyre kerülnek, tehát vízzáró vagy rossz vízvezetőképességű talajba. Ez azt jelenti, hogy a felső talajrétegből a dréncsőig a víz útját mesterségesen biztosítani kell, tehát árokszűrőre, vakonddrénezésre és egyéb kiegészítő beavatkozásokra is szükség van. A kombinált drénezéssel kapcsolatos elméleti vizsgálati eredményeinket már korábban közreadtuk (FEHÉR, 1972), a gyakorlati megvalósításról is több beszámoló jelent meg (pl. JOÓ—

LÖTZ 1974). A síkvidéki talajcsövezés kérdéseivel 1976 óta foglalkozik a VITUKI. A következőkben az elméleti részletek mellőzésével a síkvidéki drénezés méretezéséhez néhány irányelvet adunk közre. A drénrendszerek méretezése szempontjából mértékadónak a 10%-os valószínűségű egynapos maximális csapadékot tartjuk. Egyes esetekben sor kerülhet a 2%-os valószínőségű 1 napos maxi-