Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

11. szám - Fehér Ferenc: A síkvidéki, mezőgazdasági táblán belüli vízelvezető elemek fejlesztése

Hidrológiai Közlöny 1979. 11. sz. 519 A síkvidéki, mezőgazdasági táblán belüli vízelvezető elemek fejlesztése* FEHÉR FEIENC" 1. Bevezetés A mezőgazdasági termelés fejlődése, az új mezőgazdasági termelési technológiák új igényeket támasztanak a mezőgazdsági vízgazdálkodással szemben is. Ezek az igények a vízzel a táblán belüli jobb gazdálkodást, a lehetőségeknek megfelelő vízvisszatartást, ill. szükség esetén a gyors víztelenítést jelentik. Tehát a vízrendezés, elsősorban síkvidéken, kettős problémával találja szemben magát: egyrészt úgy kell beavatkozni, hogy minél több víz károsodás nélkül a táblán maradjon (a növények számára felvehetően, de a művelést nem akadályozva!), ugyanakkor minden káros mennyiségű többletvizet a lehető leggyorsabban el kell vezetni. Fokozza a nehézségeket az, hogy a mezőgazdasági termelés fejlődése a táblaméretek növelését követeli meg, tehát 100—200 ha nagyságú vagy még nagyobb síkvidéki táblák víztelenítését is meg kell oldani. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a vízelvezető elemeket bevisszük a mezőgazdasági táblára. A hidrológiai folyamatok és a műszaki beavatkozások elsősorban sík területeken szoros összefüggésben vannak a mezőgazdasági termesztéstechnológiákkal. Ez azt jelenti, hogy a két fél egymásra van utalva: korszerű mezőgazdaság éppúgy elképzelhetetlen megfelelő színvonalú mezőgazdasági vízgazdálkodási létesítmények nélkül, mint ahogy a vízgazdálkodás — elsősorban a vízrendezés — feladatainak megoldásában a mezőgazdaságnak is közre kell működnie. A tanulmánynak az a célja, hogy e közös szemlélet kialakítását elősegítse és bemutassa azokat a táblán belüli műszaki beavatkozásokat, amelyek műszaki és mezőgazdasági szempontból is kielégítőek lehetnek, összhangban a vízrendezés jelentősebb elveivel (SALAMIN, 1977). 2. A vízelvezetés táblán belüli megoldásai A hagyományos vízrendezési beavatkozások sík területeken elsősorban a felszíni vízelvezetést célozták, és a műszaki létesítményeket nem vitték be a táblára. A víztelenítésnek az volt az elve, hogy a felesleges víz a felszínen mozogva, gravitációs úton jusson ki a tábláról, tehát egyrészt a természetes terepesés kihasználása volt a cél, másrészt a természetes esés hiányában vagy nem kielégítő volta esetén ennek mesterséges kialakításával biztosították a tábla víztelenítését. így az első épített és számításba vett műszaki létesétmény a tábla mellett elhelyezkedő üzemi csatorna volt. (Ezekről a művekről helyesebb jelen időben beszélni, hiszen * Előadásként elhangzott a Magyar Hidrológiai Társaság 1978. január 5-i előadóülésén. ** Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ, Budapest jelentleg is ezek biztosítják legnagyobb részben a vízelvezetést.) A hagyományos vízrendezési módszereknek kis táblák esetében is voltak hibáik. A kötött talajú síkvidéki vízgyűjtőkön még tereprendezéssel sem lehetett egyenletes esésű táblákat kialakítani, a belvízfoltok továbbra is kialakultak. A kis szintkülönbségek miatt a nagyobb csatornák visszahatottak az üzemi csatornákra, azok a táblákra, így több évtizedes következetes főművi, üzemközi és üzemi fejlesztő munka ellenére télvégi—tavaszi belvíz idején a számított átlagos levezetési idő 17 nap és ennek lényeges csökkentése a jövőben sem várható. A megoldás az összehangolt fejlesztés mellett kétirányú munkát követel meg: — növelni kell a táblák víztároló képességét (mezőgazdasági és műszaki beavatkozásokkal) — fejleszteni kell a táblán belüli vízelvezetés módszereit. A két követelmény végrehajtása mellett természetesen számos egyéb kérdést (befogadók, tározók) meg kell oldani. A táblák víztároló-képessége növelésének az a célja, hogy minél több vizet lehessen a tábla talajában károsodás nélkül visszatartani lehetőleg úgy, hogy a növény ezt a vizet fel is tudja használni. Ez lényegében a komplex vízgazdálkodás elvének a mezőgazdasági táblán belül történő megvalósítása. Első lépésként növelni kell a tábla talajának hézagtérfogatát és vízkapacitását. A hézagtérfogat növelése a vízbefogadóképességet is nagymértékben javítja, de sokat segíthet a kémiai talajjavítás is (savanyú és szikes talajokon). A hézagtérfogat növelésére alkalmazott mélylazítás és a kémiai talajjavítás mezőgadasági beavatkozás, és a víz számára szükséges pórusteret kellene velük biztosítani. Azt, hogy a víz bejusson a mélyebb talajrétegekbe (akár a mélylazítás aljáig, akár még mélyebbre) esetleg más műszaki beavatkozásokkal kell biztosítani. Ilyenek lehetnek pl. a nyelők vagy nyelőkutak, amelyek az első vízzáró réteget átlyukasztva vezetik el a vizet, vagy a sávos réselés, amely szűrőanyaggal kitöltött hasíték és a feltalaj és az altalaj vízgazdáikosági kapcsolatát javítja. A nyelők alkalmazásánál figyelembe kell venni a környezetvédelmi szempontokat is (kemikáliák ne károsíthassák a vízkészletet), a szűrőzött rétegeket pedig legtöbbször csak helyi anyagok felhasználásával lehet gazdaságosan kivitelezni. A vízelvezetés módszereinek fejlesztése nemcsak műszaki, hanem gazdaságossági kérdés is. Nem elég tehát megteremteni a korszerű módszereket, de olcsó módszereket kell kidolgozni, amelyek a mezőgazdaság teherbíróképességének megfelelnek.