Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

11. szám - Dr. Csanády Mihály: A szennyvíziszap-szállítás és elhelyezés egészségügyi szempontjai

Hidrológiai Közlöny 1979. 11. sz. 493 A szennyvíziszap-szállítás és elhelyezés egészségügyi szempontjai DK. CSANÄDY MIHÁLY* Az iszapok kellemetlen liatása és veszélyessége A szennyvizek tisztítása során a szennyező anyagok zöme az iszapba kerül; ezzel magát a szennyvizet mentesítjük a szennyezéstől, az iszap viszont koncentráltan tartalmazza a szennyező anyagokat. Tekintsük át — elsősorban egészségügyi szempontokat szem előtt tartva — a szennyvíziszap által okozott kellemetlenségeket. A tanulmány csak a szennyvíztisztítás során keletkező iszapokkal foglalkozik, a csatornaiszappal (a csatornatisztítás során keletkező hulladékkal) és a szennyvíztisztítás egyéb hulladékaival (homokfogóból származó homok, rácsszemét) nem. Szaghatás A legtöbb iszap állás közben rothadásnak indul, amely folyamat közben erős, igen kellemetlen bűz keletkezik. A legtöbb kezelt iszap is bűzös. Mivel a bűz az iszapkezelés vagy deponálás környékén — a széljárástól, növényzettől stb. függően — jelentős területen észlelhető, a szubjektív megítélésben lényeges szerepet játszik. A lakosság joggal várhatja el, hogy a lakóterületeken és az iszapkezeléssel közvetlenül össze nem függő munkahelyeken ne legyen bűzös a levegő, ezért az iszapkezelés, deponálás helyének megválasztásában nagy körültekintéssel kell eljárni, ami az ország sűrűn lakott területein nehéz helyzet elé állíthatja a tervezőt, és jelentős többlet-költséget is okozhat. A szubjektív szemponton kívül a bűznek abban is szerepe van, hogy a legyek és egyéb rovarok ennek alapján találják meg a szaporodásukhoz szükséges közeget; vagyis ahol az iszapkezelés bűzös, ott a legyek és egyéb rovarok elszaporodására is lehetőség nyílik, és ezek a rovarok a különböző fertőző megbetegedések terjesztésében is lényeges szerepet játszanak. A bűzzel járó iszapkezelési műveletek esetében ezért mindig gondoskodni kell arról, hogy a rovarok szaporodását korlátozzuk: vagy a szaporodási ciklusnál rövidebb idő alatt kerüljön az iszap tovább olvan műveleti helyre, ahol a legyek már nem fejlődhetnek ki, vagy külön művelettel kell beavatkozni a légvtenyészés korlátozására (pl. inszektieid vagy más vegyszer adagolása). Kórokozó mikroorganizmusok A szennyvízben lévő kórokozó mikroorganizmusokra is igaz. hogy nagy részük az iszapba kerül, ott koncentrálódnak. Ebből következik, hogy az iszap jóval nagyobb potenciális fertőzésveszélyt jelent, mint az — azonos térfogatú — szennyvíz. * Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest. Az enterális kórokozó baktériumoknak a fekáliával — így a szennyvíziszappal — való terjedésének lehetősége ma már közismert, az egyes iszapféleségek ilyen szempontból való jellemzésére majd még kitérünk. A bélférgesség terjedésében szintén döntő a fekália szerepe [4]. Lényeges különbség, hogy a bél féreg-peték vegyi és fizikai hatásokkal (a hőhatást kivéve) szemben igen ellenállók, a szennyvíziszapban igen sokáig életképesek maradnak [5]. A vírusok és patogén gombák szerepéről ma még kevesebbet tudunk, de a nyers kezeletlen iszapban ezek jelenlétével is számolni kell. A kórokozó mikroorganizmusok jelenléte elsősorban az iszap felhasználása szempontjából jelent nehézséget, illetve kötöttséget. A mai hazai helyzetben az iszap kórokozó-mentességére irányuló beavatkozás (iszap-fertőtlenítés) széleskörű alkalmazásának nincsenek meg a feltételei, ezért a korlátozott hasznosítás: a közvetlen emberi fogyasztásra nem kerülő növények földjének trágyázására való felhasználás jelenthet megoldást, betartva természetesen az állategészségügyi szempontból szükséges korlátozásokat (pl. várakozási idők) is. Az iszapok fertőző voltát nemcsak az elhelyezésnél, hanem az iszapokkal végzett minden műveletnél szem előtt kell tartani, mind a dolgozók egészségvédelme, mind a környezetszennyezés megelőzése szempontjából. Ártalmas kémiai anyagok A szennyvíztisztítás során ugyanis nemcsak a patogén mikroorganizmusok, hanem az ártalmas kémiai anyagok egy része is feldúsul az iszapban. Ez természetes, hiszen a tisztítás fő módszere az, hogy a szennyező anyagokat ülepíthetővé teszszük, és iszapként elválasztjuk a víztől. Ebből következik viszont az is, hogy a kémiai anyagok szempontjából is fokozott veszélyforrást jelent vagy jelenthet az iszap. Nézzük ezt meg a nehézfémek példáján. A nehézfémek különleges veszélye abban rejlik, hogy — pl. a mérgező szerves vegyületektől eltérően — lebomlásra nem képesek, legfeljebb az oldhatóság csökkentésével lehet mérsékelni a káros hatást, de például az ólom mindig ólom marad. A városi szennyvizek nehézfém-szennyezettsége az ipari szennyvizek bebocsátásából származik. Elvileg ugyan a káros ipari szennyvizeket a keletkezés helyén, ill. gyáron belül kell ártalmatlanítani, a gyakorlatban azonban ez csak részben történik meg. A jelenleg még érvényes rendelet egyébként is olyan enyhe határértékeket adott meg egyes nehézfémekre (pl. higany 1, kadmium 10,