Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

7. szám - Dr. Erdélyi Mihály: A Kisalföld hidrogeológiája és hidrodinamikája

Hidrológiai Közlöny 1979. 7. sz. 290 A Kisalföld hidrogeológiája és hidrodinamikája Dr. EEDÉI. YI MIHÁLY* Valamely terület hidrológiája földtani múltjának (s. 1) ós jelen természeti viszonyainak (éghajlat, domborzat, felszíni vizek, a felszíni és felszínalatti kőzetek fizikai tulajdonságai, talaj, növényzet és állatvilág) dinamikus kapcsolata. A kialakult természetes egyensúlyt az ember egyre inkább megváltoztatja. A Kisalföldön elsősorban a vízrendezéssel és nagyüzemi mezőgazdálkodással. A középdunai medencék (Nagyalföld, Kisalföld) hidrogeológiai jellegét a fiatal harmadidőnek és a negyedidőnek szerkezeti mozgásai határozták meg. A medencéket legnagyobbrészt pliocén és pleisztocén üledékek töltik ki. Ez a fiatal töltelék a miocén és idősebb képződmények felszíni határa közelében, kevés kivétellel, hirtelen nagyobb vastagságot ér el. Ebből következik, hogy a medencék határát, így a Kisalföldét is, lényegileg a miocén és annál idősebb földtani képződmények felszíni elterjedése jelzi (1. ábra). A Kisalföld morfológiailag és geológiailag is kétszintes. Az alsóbb szint a mély kczponti süllyedék, amelyet a Dunának és mellékfolyóinak hordaléka még ma is töltöget. A mély süllyedéket körülvevő lejtőség a hegyvidéki perem felé fokozatosan emelkedik. Ennek a lejtős felszínnek völgyekkel való feldarabolódása a peremek közelében már olyan mértékű, hogy dombvidékké alakult. Az uralkodó dombvidéki jelleg miatt nem tekintjük a Zalai dombságot a Kisalföld részének, noha földtörténeti múltja alapján oda tartoznék. A Kisalföld déli határa nagyjából a Szentgotthárd, Vasvár, Zala-könyök, Sümeg vonal. A Kisalföld részletes hidrogeológiai vizsgálatát az tette lehetővé, hogy 1959—60-ban elkészült a fúrt kutak országos katasztere, mely az új kutak adataival folyamatosan kiegészül. Az ország legfontosabb 14—15 ezer kútjának adatai nyomtatásban is megjelentek [Urbancsek]. A kútkataszter tartalmazza a fúrott kutak geodéziai, műszaki (csövezés, szűrőzés), hidrológiai, termelési (hozam, depresszió, fajlagos hozam) és vízelemzési adatait. Minden egyes kút helye rajta van 1 : 25.000-es mértékű térképen is. Szerencsés körülmény az, hogy a tárgyalt területen csak a feszín alatti 100 m-ig terjedő mélységig mintegy 350 megbízható szelvényű fúrással rendelkezünk. Ugyanilyen minőségű még 120 db 100 m-nél mélyebb fúrás is. Azért van sok megbízható fúrásszelvény, mert az 1950-es évek közepe óta csaknem minden 100 m-nél mélyebb vízkutató fúrást, az ismeretlenebb területeken a sekélyebbeket is, geofizikailag szelvényeznek (ellenállás, porozitás, ritkábban radioaktív szelvényezéssel) a * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ, Budapesl. megbízható szűrőzés és kútkiképzés érdekében. A geofizikai szelvény igen alkalmas arra, hogy egyéb vizsgálati adatokkal együtt (szemcseösszetételi vizsgálatok, próbaszivattyúzási adatok, vízhozam stb.) összehasonlítva jól elkülöníthessük és területileg követhessük a jó vízvezető szinteket és a vízzáró képződményeket. A geofizikai szelvényekben még jól elkülöníthetők az 1,5 m-nél vastagabb jó vízvezető képességű szintek. Ezeknek a szinteknek %-os aránya a kisebb-nagyobb rétegtani, vagy litosztratigráfiai egységeken belül igen jó regionális jelzője a formáció vízadóképességének. Ezt sokezer geofizikai furatszelvény hozamadatokkal való összehasonlítása is bizonyítja [Erdélyi 1973 és 1975], A hidrodinamikai értékelést pedig az tette lehetővé, hogy a kutak felének tengerszint feletti magasságát, így a szűrőzött vízadó szintek vizéét is, 0,1 m-es pontossággal geodéziai méréssel határozták meg. A felszínalatti vizek dinamikáját, vagyis a vízmozgás irányát, sebességét, a szálított vízmennyiséget adott éghajlaton a következők határozzák meg: a csapadék mennyisége, időbeni eloszlása, a talaj és az altalaj fizikai tulajdonságai, a kőzetek lithológiája és geometriája (térbeli helyzete), a felszíni vizek kapcsolata a kőzetekkel s így a felszínalatti vizekkel is. A hegységszerkezet és a vízföldtan kapcsolata. A szerkezet vizsgálata nélkülözhetetlen az ősföldrajz felderítéséhez, így a vízföldtani értékeléshez. A Kisalföld víztartó üledékeinek vastagságát, lithológiáját, térbeli helyzetét, az egyes képződmények eróziójának mértékét vagy esetleg teljes hiányát a szerkezeti mozgások határozták meg. Az Alpokalja folyóinak az országhatár menti sávjában uralkodó, kissé DK-re eltérülő É—D irányú szimmetrikus völgyszakaszai mutatják az egyik szerkezeti irányt, mely a Kisalföldtől D-re már teljesen ÉD-ivé lesz. Ugyanezt az irányt jelzi a Marcal-völgyének sávja is (1. ábra). A fentinél fiatalabb Ny—K-i szerkezeti irány rövid völgyszakaszokon mutatkozik meg aszimmetrikus völgyek formájában, de kimutathatók a Kemenesháton és Kemenesalján is (Szebényi). A Lajta és Rozália hegységek csapásával párhuzamos a Rába hosszú szakasza és a Győri-medencében a Dunára merőleges vastag kaviccsal jellemzett sávok is (2. ábra). A Kisalföld vízföldtani tájegységei 1. Győri-medence A Kisalföld hidrológiájának fő meghatározója a terület közepének földtanilag fiatal siillvedéke. mellyel a Kárpát-medence nyugati sávjának erózió bázisává lett ez a mély üledékgyűjtő depresz-