Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

6. szám - Dr. Bátyai Jenő: Szeged város újjáépítése az 1879. év árvíz után

Dr. Lászlóffy W\: A

z 1879. évi sz

eged

i árvíz Hidrológiai Közlöny 1979. 6. sz. 271 3 m-rel is az eredeti szintje fölé kellene hozni, ami a meglevő termőterületet és a megmaradt házakat is tönkre tenné. A teljes feltöltés ezért csak hosszú évek során, fokozatosan végezhető el. A legcélszerűbb megoldás a város közelében építendő körtöltés. A körtöltés — korántsem valószínű — esetleges árvíz általi átszakítása vagy meghágása esetére elegendő olyan összefüggő magaslathálózat létesítése a városon belül, amely a város legértékesebb részeit megvédheti. A vízmérce 0 pontja fölötti 10,00 m koronamagasságra kiépült körtöltés és a Tisza parti fővédvonal hasonló védőképességű elkészítése után a Nagykörút 700 cm-re emelt szintje alkalmas a további védekezésre. A Nagykörút — amelynek egyes szakaszait később Szeged újjáépítésére adakozó európai fővárosokról nevezték el Bécsi-, Berlini-, Londoni-, Párisi-, Brüsszeli- és Római körútnak — valamint a Tiszapart között kialakítottak még egy kis-körutat is, amelynek szintjét már a 820 cm-es 0 pont fölötti magasságba emelték. A körutakat összekötő és a városba bevezető sugárutak is kiemelt szintűek és a város szélétől befelé haladva emelkedő magasságúak. A régi város az egykori vár közelében képződött belvárosból és a köré csoportosult akkor még külvárosokból állott, mely utóbbiak között a régebbi alsóváros, és a valamivel későbbi felső város voltak az említésre méltók. A házépítők a város területén gyakori mélyedéseket és mocsaras helyeket kikerülték, innen magyarázható a régi Szeged zavart, girbe-gurba úthálózata. Az országutak egyes magasabb helyeken képződtek. Az árvíz után ezeket a zavart háztömböket nem állították vissza, hanem a körutak és sugárutak rendjéhez igazodva új és tág utcákat és háztelkeket létesítettek. A vár lebontásával a belváros helyes kialakítására nyílt jó lehetőség. Az építési rendszabályok sorában megkívánták többek között a szilárd alapozást és falazatot, a tűzbiztonságot. Ezen kívül a vályogházak építését erősen korlátozták. Ezeket a Nagykörúton belül teljesen eltiltották, s azon kívül is csak úgy engedélyezték, hogy tégla- vagy kőalapzatúak legyenek és az addigi legmagasabb árvízszint feletti 16 cm-ig téglából vagy kőből épültek. A Tiszapart árvízvédelmi és hajózási kialakításáról is részletes tervek intézkedtek. Erről más tanulmányok szólnak. Az árvíz előtti Szeged csatornázása kezdetleges és elégtelen volt. Az újjáépítés ennek koncepcióját is kidolgozta. A város területét négy szennyvízgvűjtő-körzetre osztották. A Kiskörúton belüli vizeket a Tisza mentén épített főgyűjtő volt hivatott elvezetni. A Kis- és a Nagykörút közötti vizek a Kiskörúttal párhuzamos csatornán távozhattak el, a Tisza magas vízállásai esetén átemeléssel. A két további körzet vizei eredetileg nyílt árkos elvezetéssel voltak tervezve. A mai Kossuth Lajos sugárút volt a két körzet közötti határ, más oldalról a Nagykörút, a Tisza és a körtöltés határolta e körzeteket. A város rendezési és újjáépítési tervének végleges változatát 1880."március 27-én bocsátották a lakosság előtti közszemlére. A város újjáépítését szabályozó számos törvény intézkedett a költségek viseléséről, a kölcsönökről, adómentességekről stb. Az újjáépítés első és legfontosabb lépését, a talajfeltöltést 1880. júniusában kezdték meg. A munkák igen szervezetten, nagy erőkkel indultak meg. A körtöltés építését a Tisza felsővárosi részénél kezdték, körülfogták az egész várost és a vasutak töltéséhez csatlakoztatták. A körtöltés csaknem 12 km hosszúságú. Egyidejűleg alakították ki a Nagy- és a Kiskörutat. A feltöltésekhez a földet főleg Szőregről szállították — a vasúti hídon át —, de Szentmihálytelekről és a város közvetlen környékéről is sok feltöltő anyagot termeltek ki. A tervezett feltöltési munkálatokat a norvég származású budapesti Gregersen Guilbrand vállalkozó 180 munkanap alatt végezte el. A feltöltéshez a városban lóvontatású vasúti pályát fektettek le, összesen 35,3 km hosszban. A feltöltésnél átlag 1600 kubikost foglalkoztattak, a helyieken kívül még lombardiai származású olaszokat is. A királyi biztosság műszaki osztálya részéről a munkálatokat Kuklay Béla mérnök irányította. A feltöltési munkák után az útburkolások következtek. Két éven át folyó kövezés eredményeként 332 ezer m

2 útbukolást végeztek el, megadva ezzel Szeged városi jellegét e téren is. Az újjáépítés során öt év alatt 14 km hosszúságú zárt csatornahálózat létesült. A csatornázás igen jelentős feladatát az nehezítette, hogy döntően a Tisza középvízállása alatti szintekről kellett a csapadék- és szennyvizeket elvezetni. Másrészt a csatornákkal — az újjáépítési terv állásfoglalása szerint — a körutakat azok árvízvédelmi szerepe miatt nem lehetett áttörni. A nehézségek csak később váltak a fejlődés akadályává. Farkas Árpád, szegedi születésű, később Budapesten működő mérnök 1912-ben dolgozta ki új koncepcióját (Szeged város csatornázása c. könyvében). A múlt században még ésszerű rendszer — amely szerint a szegedi oldalon három, az újszegedin egy helyen van egyesített rendszerű csapadókés szennyvíz betorkolás — már e század elején sem volt kielégítő, főként a Tisza vízminőségének megóvása miatt nem. Farkas Árpád a hibák miatt dolgozta ki az észak—dél irányú főgyűjtő rendszer megépítésének tervét, amely Szegedtől délre, a Hattyas-telep közelében vitte volna a szennyvizeket a Tiszába, illetve a holtágba. Ide tisztítótelep is építhető. Sajnos, e terv kivitelezése a 70-es évekig váratott magára. Az újjáépítéshez tartozott az állandó közúti híd létesítése is. A hídtervet a párisi G. Eiffel cég megbízásából Feketeházy János magyar mérnök készítette. A kivitelezést az Eiffel cég végezte. A híd hossza 401 m, szélessége Ilm volt. A hidat 1880 decemberétől 1883 szeptember 15-ig építették, amikor átadták a forgalomnak. A híd mederpillére 1943-ban feltehetőleg kimosások miatt megmozdult. 1944-ben a visszavonuló németek felrobbantották. Az új híd Mihailich Győző—Majoros Sándor és Haviár Győző tervei szerint más formát kapott és 1948-ban készült el. A város újjáépítésének leglátványosabb emlékei a különböző rendeltetésű épületek, nagyrészt középületek. A XTX. század végének irányzatát kife-