Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

6. szám - Dr. Dóka Klára: Szeged árvíz utáni újjáépítésének szervezete

266 Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. Szeged árvíz utáni újjáépítésének szervezete DB. DÓKA K L A B A • 1879. március I2-én az árvíz az Alföld legnagyobb, népessége szempontjából Magyarország akkor második legnagyobb városát döntötte romba. Szeged lakossága a polgári forradalom után jelentős mértékben megnövekedett. 1850-ben 50 244, 1857-ben 62 700, 1869-ben 70 179 fő élt a városban. A feudális kötöttségek megszűnése, a falusi munkaerő felszabadulása az ország délkeleti részén is belső népmozgást eredményezett, és a Tisza—Maros találkozásánál fekvő, fejlődő város kedvező kereskedelmi lehetőségeivel magához vonzotta a jobbágyfelszabadítás után kötetlenné vált falusi népességet. Az 1870-es népszámlálás idején csak Pest volt Szegednél nagyobb város, ahol 200 476 fő élt. Azonban Buda (53 998), Debrecen (46 111) népessége már alatta maradt a szegedinek. 2> 3 Szeged az árvíz idején 4 részből állt: Belváros, Rókus, Felsőváros, Alsóváros — a Tisza balpartján épült Új-Szeged csak 1880-tól tartozott a városhoz. A házak száma a jobbparti városrészben 5458 volt. A kereskedelem a Tiszán és a Maroson bonyolódott le, de igen fontos szerepet kapott a Szegeden találkozó két vasútvonal is, amelyek Szegedet Pesttel és Temesvárral (osztrák államvasút) illetve Békéscsabával (Nagyváraddal) és a Bácskával (alföld—fiumei vasút) kötötték össze. 1879-ben a területileg illetékes vízügyi hatóság a szegedi folyammérnöki hivatal volt, amelyet Szeghő Attila főmérnök vezetett. A városi vezetőség az árvíz elején tevékenyen bekapcsolódott a védekezési munkába. Újjászervezték a vízvédelmi bizottságot, amelynek élére Taschler József főkapitány került. Segítségére volt Boros Frigyes főmérnök, az 1876. évi árvízvédelem irányítója is, aki idős kora ellenére is részt vett a munkálatokban. A petresi szakadás után a város vezetősége helytállt a gátakon. Nóvák József főügyész, Reizner János főjegyző, Várady Ignác, Szekerke József tanácsosok a város férfi lakosságával együtt védekeztek a víznek egyre kevésbé ellenálló töltéseken. A tanács már március 5-én segítségért fordult a képviselőházhoz. Katonaságot kértek a város erősítésére, mert az volt a véleményük, hogy a város körül épült kisebb töltések (a macskási, baktó— szilléri töltés, az alföld—fiumei vasút töltése) megerősítésével még meg lehet előzni a katasztrófát. A képviselőház az ügy sürgősségét elismerte ugyan, de annak előmozdítását március 8-án a „kérvényi bizottság "-hoz utalta.

4 Mint az árvíz történetéből ismert, a petresi gátszakadás után egy héttel bekövetkezett a város tragédiája. A kár az első napokban szinte felmérhetetlen volt. Az 5723 házból 384 maradt épségben. * Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet, Budapest Ebből a magasabban fekvő Belvárosra jutott 246, Felsővárosra 99, Rókusra 20, Alsóvárosban minödssze 10 ház maradt meg.

5 A lakosság a város magasabban fekvő részeibe, a tanyákra vagy az árvíztől nem érintett környező falvakba menekült. A Belvárosban kb. 6000, a tanyákon 24 000, Felsővárosban 3669 ember volt.Az elpusztult második legnagyobb város újjáépítéséhez elő kellett teremteni az anyagi fedezetet, megszervezni a lakosság visszatelepítését és az újjáépítést. A Pénzügyminisztérium már az árvíz napján, március 12-én megerősítette Lukács György kormánybiztost hivatalában, őt tette felelőssé a menekültek elhelyezéséért és az élelmezés megszervezéséért is. Az élelmezés ügyét Lukács Báni Ferenc főispánra, a menekültek elhelyezését Kende Kanut kormánybiztosra, a víz levezetésének megkezdését Hieronymi Károly államtitkárra bízta, a rendőri teendőket pedig Kállay Albert látta el. Az árvízkárosultak számára az első segélyek már a pusztulást követő napokban megérkeztek. A Károlyi család Alsóvárosban, a Vörös Kereszt nőegylet Uj-Szegeden, a városi tanács Felsővárosban népkonyhát rendezett be. Március 12-én már megjelent a Szegedi Híradó, 19-én a Napló, néhány nap múlva volt hetipiac is. Az élet első jelei a romokban heverő városban megmutatkoztak.

7 A képviselőház és a kormány a katasztrófa idején is teljesen tájékozatlan volt. A pesti lapok azonban rendszeresen beszámoltak az eseményekről, és az e lapok alapján értesült képviselők napirenden kívül éltek az interpelláció jogával. Az ellenzéki képviselők intézkedésekre sürgették a kormányt. Mindenekelőtt katonaság kivezénylését kérték, hogy az ehhez hasonló katasztrófák ne ismétlődhessenek meg. A március 15-i ülésen Bakay Nándor ellenzéki képviselő drámai hangon adta elő követeléseit, azonban Tisza Kálmán miniszterelnök a tárgyalást elnapoltatta.

8 Március 12-én a Magyar Mérnök és Építész Egyletben Herrich Károly miniszteri tanácsos ,,A Tiszaszabályozás és a szegedi válság" címmel előadást tartott.

9 Ebben a várost okolja a történtekért. Szerinte Szeged nem engedte helyesen végrehajtani a Tisza szabályozását. A Maros torkolatának áthelyezése szükséges lett volna. * * A Maros torkolatának legalkalmasabb helye már a múlt század első felében sok vitát váltott ki, ezek a viták időszakonként ma is felélednek. Vásárhelyi Pál a Maros torkolatát a város alá, kb. a Boszorkánysziget tájára, tehát a mai vasúti teherpályaudvar környékére akarta levinni, hogy ezzel a Tiszának Szeged belterülete menti szakaszát a Maros árvíztömegétől és hordalékától mentesítse. Ezzel szemben Vedres István, Szeged város akkori mérnöke a Maros torkolatot a város felett hagyni javasolta. Megállapítása szerint az alsó betorkoltatás a vízszint visszaduzzasztása miatt a szegedi