Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
6. szám - Kardos Imre: Szeged árvízvédelmi rendszerének kialakulása az 1879. évi katasztrófa előtt és után
D r . Lászlóffy W\ : Az 1879. évi szegedi árvíz Hidrológiai Közlöny 1979. 6. sz. 255 Szeged árvízvédelmi rendszerébe illesztett létesítmény volt a királyi biztosság 1880. évi megbízása alapján épített és 1883-ban elkészült közúti híd, amelynek megépítését a közlekedés érdekein kívül árvízvédelmi — felvonulási és anyagmozgatási — érdekek is sürgették. Az árvízvédelmi művek 1879 utáni fejlesztése nemcsak Szeged város területére, hanem tágabb körzetére is kiterjedt. A város alatt már 1855-ben megkezdték a vedresházi átvágás új medrének kiásását. A szabályozáshoz kapcsolódó árvízvédelmi töltésfejlesztés azonban elmaradt. Emiatt elhatározták a Boszorkánysziget és a mai országhatár közötti jobbparti töltésépítés gyors befejezését és az új töltéseknek a régiekhez való csatlakozását. Ezek a munkák végül is csak 1895 táján fejeződtek be Az új töltések koronaszintje az 1879. évi 806 cm-es tetőzés szintje fölé került 1,5 m-rel, a koronaszélesség 6 m, a rézsűhajlás pedig 1 : 2 lett. Az új töltés elkészülte után vált a régi, a holtágat övező Paphalmi-töltés másodrendű, de azóta is karbantartott töltéssé. A Tisza jobbpart város feletti, Tápé—Algyő— Petres-i szakaszának fejlesztése a város alatti töltésszakasznak megfelelő méretek szerint szintén megtörtént. A petresi szakadás helyén 6—8 m mély kopolva keletkezett, amely még ma is látható. Az iij töltés ezt a szakaszt félkör alakban a 3. kép. A szegedi közúti híd építése 1880 és 83 között Bild 3. Bau der Strassenbrücke in Szeged zwischen 1880—83 Bild 4. Südliche Ansicht der Theiss-Einengung und des Theissufers aus der ersten Hältfe des 1879-er Jahrzehnts mentett oldal felé kikerüli. Egyébként megtartották a régi töltések nyomvonalát. Az 1879. évi árvíz alatt jórészt elpusztult sövényházi keresztgátat újjáépítették. A Tisza balpart városi szakaszának átépítése a legsürgetőbb feladatok közé tartozott, mert a folyam itteni szűkületét mielőbb ki akarták küszöbölni. Az akkor közvetlenül a meder szélére telepített töltés áthelyezésére sürgős állami hitelt kértek. Az új töltést hátrább helyezték, úgy, hogy a jobbparti töltéstől mért távolsága 375 m-re növekedett. Szeged város belső területének legfontosabb árvízvédelmi létesítménye 1879 után a partfal lett. 1879 előtt a várost átszelő Tisza-part ősállapotú volt. Az egyre magasodó töltések és a városból a partra hordott szemét miatt a partot járművel megközelíteni nem lehetett. A Tisza Szegednél éles kanyarulatot képez, s ezt a víz jobbpartra kihúzódó sodorvonala a város irányában fejlesztette. Hiába töltötték fel a partokat, a feltöltés az árvizeket követő apadáskor megsüppedt, vagy visszacsúszott. Szeged városa kősarkantyúkkal, kőhánvásokkal és lehorgonyzott cölöpsorokkal, tehát igen költséges művekkel igyekezett védekezni, de ezeknek nem volt sikere. A rendkívüli partviszonyok miatt igen erős védmű létesítését határozták el. A süllyedéseket kiváltó okok megállapítására 6 helyen talaj fúrásokat mélyítettek, s 10 szelvényben pontosan felmérték a Tisza medrét is. A királyi biztosság végül is a következő védműveket tervezte — Lechner Lajos és Wein Aurél irányításával —: — a védművek déli végpontjától, az ún. Hármaskőlyuktól felfelé, az akkor meglevő vasúti hídig 2200 m hosszúságban kavicsolt kocsiúttal ellátott védtöltést, — a vasúti hídtól felfelé 160 m hosszúságban lépcsős partfalat, támasztó fallal, — a lépcsős partfaltól felfelé, 1310 m hosszúságban emeletes partfalat, — az emeletes partfaltól felfelé 100 m hosszúságban ismét lépcsős partfalat, —- végül, a lépcsős partfal fölött 540 m hosszúságban kőburkolattal ellátott rézsűs védművet, s ezen felül, a körtöltés északi végéig egyszerű földművet. Feltételezték, hogy a partsüllyedések fő oka az alacsony vízállás idején a meder felé törekvő, de lefolyásában meggátolt talajvíz nedvesítő hatása. Ezért szivárgókat létesítettek a talajvíz elvezetésére. A közvetlenül Szegedet védő árvízvédelmi művek előbb felsorolt összessége volt a legköltségesebb létesítmény: már a tervekben is 1,2 millió akkori forintot irányoztak elő rá, s minthogy építés közben súlyos talaj nehézségek merültek fel, végül is mintegy 2,1 millió forintba került. A szóban forgó művek kivitelezésére a Hellwag és Würth társvállalkozók kaptak^ megbízást. Ámbár tudjuk, hogy már a kezdetben több helyen eltértek a tervektől és költséges pótmunkák adódtak, a fő nehézséget mégis a vállalkozók hibáján kívüli előre nem látható körülmények okozták. A part 1. kép. A szegedi Tisza-szorulat és Tiszapart déli nézete sz 1870-es évtized első feléből
