Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

6. szám - Károlyi Zsigmond: Az 1879. évi szegedi árvíz fontosabb eseményei

243 Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. Az 1879. évi szegedi árvíz fontosabb eseményei KÁROLYI ZSIGMOND* A történelem egyes fordulópontjain gyakran egész korok vagy társadalmak egyébként rejtett problémái is napvilágra kerülhetnek, így ezek a fordulópontok igen alkalmasak lehetnek a fejlődés irányainak elemzésére, vagy megértésére. így van ez a technika történetében is, és úgy gondoljuk, így van ez a szegedi árvíz esetében is. A hazai vízügyek történetében a szegedi árvíz a Tisza-szabályozás korszakának műszaki és társadalmi viszonyai közé is mély bepillantást enged. Szeged száz évvel ezelőtti küzdelméről és katasztrófájáról a megemlékezés a mai kor számára sem érdektelen. Az 1879-i események bemutatásának több megközelítése lehetséges. 1. A legegyszerűbbnek az eseménytörténeti módszer látszik, amely nem zárja ki szükségképpen az okok, összefüggések és hatások bemutatását sem. Ez az egyik legfontosabb megközelítési mód. 2. Az árvíz alapján hidrológiai folyamat lévén, a hidrológiai események és körülmények leírásának fontossága elvitathatatlan. 3. Az árvizek a társadalmi-gazdasági történetnek, a kultúrtörténetnek és a technikatörténetnek is a részei, így lényeges lehet azoknak a gazdasági és társadalmi körülményeknek a feltárása is, amelyek hozzájárulhattak a szerencsétlenség bekövetkezéséhez. 4. Különleges szerepe van a Tisza-szabályozás története elemzésének, hiszen a szegedi árvíz elsősorban azzal hozható kapcsolatba. De visszahatásában még nagyobb volt az a szerep, amit a szegedi árvíz a Tisza-szabályozás további történetében hajtóerőként betölthetett. 5. Végül, nem szabad megfeledkeznünk az 1879 után végrehajtott szegedi újjáépítésről sem. Ennek nemcsak a helytörténeti szerepe elsődleges, hanem Szeged város és vizilétesítményei szempontjából is meghatározó jelentőségű. Ebben a tanulmányban a történelmi megközelítéseknek a felsorolt módjaira leginkább csak utalni fogunk, hiszen a felsorolt tárgykörökkel a következőkben több más tanulmány részletesebben is foglalkozik. Itt elsősorban az eseményekkel, és az azokhoz kapcsolódó legfontosabb következtetésekkel kívánunk foglalkozni. A tiszai árvizek szintje 1855 óta a szegedi vízmércén is érezhetően emelkedni kezdett. Ezt már akkor is az évtizedek óta folyó Tisza-szabályozási munkálatok következményének tulajdonították. És valóban ez volt az oka, hiszen a töltések közé szorított, addigi széles kiterüléseiben megakadályozott Tisza csak magasabb vízszintekkel továbbíthatta árhullámait. Az 1870-es évtizedben egymás után következtek az árvizes évek és a legnagyobb vízszintek mindinkább emelkedtek. * Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet, Budapest. Már az 1867. évi árvíz is megmutatta a Szegedet védő akkori töltések gyengeségét és Szeged városa az országgyűléshez és a kormányhoz fordult segítségért. A Bach-korszakban ugyanis Szegedet olyan, számára előnytelen árvízvédelmi társulásba kényszerítették, amely a tőle északra fekvő Pallaviciniuradalom biztonságát-Szeged város költséghozzájárulásával kívánta volna megteremteni, anélkül, hogy Szeged védelmének elemi érdekeit anyagilag megalapozta volna. Szeged árvízvédelmét csak állami segítséggel lehetett volna kellő színvonalon megszervezni, állami segítség azonban az árvízkatasztrófa 1879. évi bekövetkezéséig nem akadt. Az akkori hivatalos szemlélet úgy vélte ugyanis, hogy az árvizek elleni védekezés a veszélyeztetettek ügye. Szeged városa ezért még a 70-es években is saját erejére volt utalva. Pedig 1876-ban már a 786 cm-es 1877-ben pedig a 795 cm-es tiszai vízállás ellen kellett védekezni. 1878-ban a tetőzés 720 cm-t ért el. így azt mondhatjuk, hogy Szegeden a kényszerűség kialakította az árvízvédelem szervezeti formáit: az árvízvédekezés szinte már hozzá tartozott a nagyrészt földművelő lakosság tavaszi munkáihoz. Ezeket a munkákat a városi „Vízvédelmi Bizottság" irányította. Az 1879. évi árvizet megelőzően, a Vízvédelmi Bizottság már 1878 decemberének végén megkezdte munkáját, mert a szegedi vasúti hídnál jégtorlódás keletkezett. A jég megindulása után sem csökkent azonban jelentősebben az árvízszint, sőt, 1879 januárjában 658 cm-rel tetőzés is bekövetkezett. Februárban sem enyhült lényegesen a helyzet, s február vége felé ismét veszedelmes áradás indult meg. A Vízvédelmi Bizottság tudta, hogy újabb árhullám fenyeget, s ezért néhány megelőző intézkedést tett. Nóvák József főügyészt kiküldte a város védelme szempontjából is fontos és akkor a várossal összefüggő Percsova—Szeged-i Árvízvédelmi bizottságának az élére. Ugyanakkor megkezdték a második védelmi vonalnak, a Szillér— Baktó-i töltésnek az erősítését és Boros Frigyes kezdeményezésére a Szeged—Hódmezővásárhely közötti, akkor „Alföldi Vasút" töltésének magasítását is. Ennél ugyan már nem várták be a miniszteri engedélyt, de tekintettel kellett lenni a vasút által megállapított korlátozásokra is: csupán 4000 m hosszúságban, lm szélességben és mintegy 1 m magasságban olyan nyúlgátat építhettek, amely a vasúti üzem fenntartását nem akadályozhatta. Igyekeztek előkészíteni az esetleges mentési munkálatokat is: a halászok, majd a torna- és csónakázó egyesület mozgósított tagjai csónakokat és pontonokat helyeztek el a város egyes veszélyeztetett pontjain. A lakosságot ugyan szintén mozgósították a közmunkára, s a kubikosok és vasúti pályafenntartók mellett mind több embert a töltések magasításához