Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
5. szám - Hozzászólások Dr. Öllős Géza: A víz újrahasználata a vízellátás területén című, a Hidrológiai Közlöny 1978. 12. számában megjelent tanulmányához. Dr. Papp F.–dr. Pálinkás L.–Ivancsics J.–Hembach K.–Farkas J.–dr. Bozzay J.-né–dr. Némedi L.–Nagy L. D.–dr. Schiefner K.
Hozzászólások Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. 227 szennyvizek újrahasználhatóságának az eldöntésére, hiszen évenként 5—6000 megbetegedés fordul elő az országban, a vírusizolálás módszerét azonban még ez ideig nem tudták kidolgozni. A kidolgozott egyéb vírusizolálási módszerek vízellenőrzésre rutinszerűen nem alkalmazhatók. A radioaktív anyagokkal egyre több ipari és egyéb üzemben tevékenykednek, így előfordulhat a vízben ilyen szempontból megengedhetetlen szennyezés is. A sugárhatások közismerten veszélyes volta miatt a sugárszennyezett vizeket az újrahasználatból mai tudásunk szerint ki kell zárni. Végeredményben tehát a víz újrahasználat kérdésében az lehet az alapvető higiénés álláspont, hogy a nem toxikus és nem fekáliás szennyeződésű vizek újrahasználata differenciált tisztítással és ellenőrzéssel már megoldható, a többi szennyezett víz újrahasználhatóságára vonatkozóan azonban a felsoroltak tekintetében további kutatások és megfigyelések szükségesek. Ivancsics János (VIZITERV) A víz újrahasználat és a víztisztítás tervezési vonatkozásai A tanulmány átfogóan elemzi a víz újra-hasznosításával kapcsolatos kérdéseket, céltudatosan hívja fel a figyelmet a víz újrahasználat tényére, és az ebből eredő vízhasznosítási nehézségekre, megoldásra váró feladatokra. Mivel az ívóvízként közvetlenül használható természetes vízkészletek a vízigények növekedésével szemben egyre csökkennek, a tervezők is mind gyakrabban találják magukat szemben az ismételt vízfelhasználás okozta nehézségekkel. Sajátos szerepet töltenek be a tervezők a vízhasznosítás körfolyamatában. Feladatuk adott minőségű vízkészletből, meghatározott célú vízhasznosítás feltételeit biztosító, adott anyagi és tárgyi feltételek mellett meghatározott idő alatt megvalósítható és a legkorszerűbb kutatási eredményeket hasznosító vízellátó rendszerek gazdaságos kialakítása. Már a — teljesség igénye nélkül — felvázolt követelményrendszerből is látható, hogy a tervezőknek gyakran egymást korlátozó feltételeket kell kielégíteniük, illetve bizonytalan alapadatokra, feltételezésekre támaszkodva kell tervezniük. Még szembetűnőbb, ha néhány követelményt részletesebben vizsgálunk. Adott minőségű hasznosítható vízkészletről csak adott időben beszélhetünk. Közismert ugyanis a gazdasági konjuktúra és a vízminőség változás fordított arányú összefüggése. Nem hiszem, hogy pesszimizmus kell ahhoz, hogy a cikkben is említett ütemű népgazdasági fejlesztés vízminőségre vonatkozó negatív hatását feltételezzük. Ha pedig a hasznosítható vízkészletek minősége előre nem ismert módon időben változik, olyan víztisztító rendszereket kell tervezni, amely a vízminőség változásokat dinamikusan követni tudja. A probléma azonban az, hogy ezeket a változásokat a tervezők általában szubjektíven ítélik meg, mivel semmiféle előrejelzés nem áll ezen a területen rendelkezésükre. Nagy segítséget jelentene a tervezőknek, ha rendelkeznének olyan vízminőségi távprognózissal, amely a közép- és hosszútávú népgazdasági terveken alapulva több-kevesebb pontossággal tájékoztatást nyújtana a vízkészletek vízminőségének időben és térben várható változásairól. Ez a víztechnológiai alapkutatások tervezésének is meghatározója lehetne. Látszólag legegyszerűbb a meghatározott célú vízhasznosítás feltételeinek biztosítása, mivel általában konkrétan körülhatárolt követelmények kielégítése a feladat. De ha például az élővizek terhelhetőségével kapcsolatos világszerte folyó vitákra gondolunk, vagy az ívóvízzel szemben támasztott egészségügyi követelmények változását nézzük (nitráttartalom, esetenként a klór és az ózon alkalmazásával kapcsolatos fenntartások stb.), a követelmények időbeli — és esetleg térbeli — változása nyilvánvalóvá válik, és hogy az ivóvíz minőségi feltételeinek biztosítása egyre nehezebb lesz. Egyik legnehezebb feladata a tervezőnek a legkorszerűbb kutatási eredményeket hasznosító víztisztító rendszer kialakítása. A vízigények növekedése, a hasznosítható vizek minőségének romlása miatt világszerte még inkább előtérbe kerültek a víztisztítással kapcsolatos tudományos kutatások és ezek eredményeit ismertető szakirodalmi művek. A nagy mennyiségű információs anyagot a tervezőnek szelektálnia kell. Az ismertetések jelentős része például laboratóriumi, esetleg félüzemi, speciális — mondhatnám úgy is — „steril" körülmények között végzett kísérletek eredményeit adják közre. A tervezőnek kell eldöntenie, hogy ezek az eredmények, esetleg mostoha üzemelési körülmények mellett (szakképzetlen személyzet, adott hidrológiai és meteorológiai viszonyok stb.) biztosíthatók-e? Figyelembe kell vennie azt is, hogy minden kutatás és kutatási eredmény kisebb-nagyobb mértékben magán viseli a kutató szubjektívumát. Hogy ez milyen mértékben befolyásolja az eredményeket, a tervezőnek elvileg meg kell tudnia ítélni. Mindezekhez a tervezőnek rendelkeznie kell egy olyan visszacsatolásos információs rendszerrel, amely a működő víztisztító rendszerek üzemelési tapasztalatait lenne hivatott a tervezővel tudatni. Ha a tervezőben mindezek után kialakult valamilyen kép a létesítendő víztisztító rendszerről, meg kell vizsgálnia, hogy az adott időpont anyagi és tárgyi feltételei között, a kívánt időtartam alatt megvalósítható-e a rendszer. Mindhárom tényezőt hangsúlyozottan szeretném kiemelni, mivel számos optimálisnak látszó elképzelés bukott vagy bukik meg a pénz, a műszaki tárgyi háttér vagy az idő rövidsége miatt. Hogy csak egy példát említsek, az aktívszén szűrés jelentőségét sőt szükségességét már — a ma adott nyersvíz minőségek mellett — mindenki elismeri. De az alkalmazhatóság feltételeinek megteremtéséhez csak most kezdünk hozzá. S itt vissza szeretnék kanyarodni egy mondat erejéig a vízminőségi távprognózishoz, vajon ha 15 évvel ezelőtt rendelkezünk vízminőségi távprognózissal, nem tartanánk-e előbbre?
