Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
5. szám - Hozzászólások Dr. Öllős Géza: A víz újrahasználata a vízellátás területén című, a Hidrológiai Közlöny 1978. 12. számában megjelent tanulmányához. Dr. Papp F.–dr. Pálinkás L.–Ivancsics J.–Hembach K.–Farkas J.–dr. Bozzay J.-né–dr. Némedi L.–Nagy L. D.–dr. Schiefner K.
228 Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. Hozzászólások Az elmondottakhoz hozzátartozik, hogy az új víztisztító telepeket a tervezők legtöbb esetben több-kevesebb üzemi tapasztalatra, irodalmi és elméleti ismeretekre támaszkodva, spekulatív úton alakítják ki. Számos, víztisztítással foglalkozó vitaülésen, ankéton elhangzott már, hogy optimális víztisztító rendszer csak megfelelő, adott helyen végrehajtott fél- vagy kisüzemi előkísérletek alapján tervezhető. Ennek szükségességét itt is szeretném hangsúlyozni. A vízhasznosítás folyamatában — közvetett víz újrahasználatról lévén szó — a tervezők feladata továbbra is két területen jelentkezik: — ipari és kommunális szennyvizek tisztítása; — ipari és ivóvíz-előállítást célzó víztisztítás. Bár az egyes víztisztító rendszerek az elérendő célok természetéből adódóan élesen elhatárolhatók egymástól, az alkalmazott technológiai módszerek azonban a két területen átfedésben is jelentkeznek. A fokozott környezetvédelmi követelmények hatásosabb szennyvíztisztító rendszerek kialakítását teszik szükségessé, melyet az ún. III. fokozatú szennyvíztisztítással oldanak meg. Itt már — a valamikor hagyományosan ivóvíztisztításban alkalmazott technológiai módszerek is — alkalmazásra kerülnek. Ilyenek például a derítés, gyorsszűrés, aktívszén szűrés. Elképzelhetőnek tartom, hogy a klasszikus tisztítási módnak nevezhető lassúszűrés is polgárjogot nyer ebben a tisztítási fokozatban. Törekvések vannak arra, hogy a hagyományos tisztítási módok összetettebb szerepet töltsenek be a víztisztítás folyamatában. Közismert például, hogy a derítési folyamat során a lebegőanyagon kívül több, nem kívánatos vízszennyező anyag is eltávolítható, amelyek részben spontán, részben tudatos beavatkozás eredményeként válnak ki a vízből. Az ismételten felhasznált víz arányának növekedésével előtérbe kerülnek a biológiai, adszorptív és oxidatív víztisztítási eljárások, sőt esetenként az ioncserélős módszerek is. Számos tisztázásra váró kérdés van azonban, amelyek csak a tervezőasztalon nem oldhatók meg. Összefoglalva tehát megállapítható, hogy az ismételten felhasznált víz arányának növekedésével a tervező egyre több problémával találja magát szembe. Ezek megoldása csak a kutató, tervező, kivitelező és az üzemelő szoros együttműködésével lehetséges. A hatékony együttműködés megteremtéséhez az alábbi javaslatokat teszem: 1. Vízminőségi távprognózis készítése. 2. A távprognózis alapján alapkutatással felkészülni a várható szennyezőanyagok hatékony eltávolítását célzó technológiai módokra. 3. A víztisztító rendszerek előkészítési szükségességének társadalmi tudatosítása. 4. Hatékony visszacsatolásos információs rendszer kialakítása, amely az üzemi tapasztalatok objektív értékelését teszi lehetővé a tervező és kutató számára. Hembach Kamill (FTV): V víz újrahasználat lehetősége vízkezelés szempontjából Az összefoglaló cím értelmezésével kezdeném. Már azzal is, hogy a víz-újrahasználat lehetőségét s nem egyértelmű konkrét meglétét említettem és nem víztisztítás, hanem vízkezelés szóhasználatával éltem, jelezni kívántam, hogy a víz újrahasználat sem a víztisztítás, sem az általánosabb, lényegesen nagyobb tevékenységi kört magában foglaló vízkezelés fogalmához nem szükségszerűen kapcsolódik. Vízellátáson belül az egyes fogalmak, így vízfelhasználás — víz-újrafelhasználás; víztisztításvízkezelés; a vízkezelésnél keletkezett szennyvíz kezelése — általánosan szennyvízkezelés; stb. egymástól élesen el nem határolhatók, átfedések állapíthatók meg. A lehetőségeket keressük s ezért helyes — ha bizonyos mértékben az átfedések figyelmenkívül hagyásával — tesszük a víz-újrahasználatot a vízkezelés szempontjából vizsgálat tárgyává. A cél érdekében leegyszerűsítve a különböző vízellátási folyamatokat megállapítások tehetők, melyek szemléletet formálnak és módszerbeli lehetőségeket nyújtanak. Ezek: — az első víz felhasználást meg kell előznie az egy vagy több vízforrásból álló vízbázis megteremtésének, mely vízmennyiségével és vízminőségével vagy vízminőségeivel jellemzettnek vehető. — ezt követően a vízbázis vízmennyiségétől, vízminőségétől és a felhasználás vízmennyiségi és minőségi igényeitől függően a víz, kezelés nélkül vagy kezeléssel kerülhet az első használatra, ahol a legkülönbözőbb (fizikai, kémiai, biológiai és bakterológiai) szennyezőket veheti fel. — majd az eddig leírt folyamat újra ismétlődhet. Ugyanis az első használatban szennyezett vizet vízbázisként, újrahasználatot első felhasználásként lehet figyelembe venni, s akkor a vizek mennyiségi és minőségi adottságainak illetőleg igényeinek megfelelően ismét felléphet a vízkezelés nélküli vagy vízkezeléses bázis szükségessége. Általánosítva következőképpen fogalmazható e módszer: Minden vízhasználatnál — akár első, akár újrafelhasználatról van szó — a f elhasználni szándékolt vizet mennyiségével és minőségével jellemzett vízbázisnak kell tekinteni s figyelemmel akár az első, akár az újrafelhasználat ugyancsak mennyiségi, minőségi igényére, a víz kezelés nélkül vagy kezeléssel felhasználható. E meghatározás is — mint általában a gyakorlatban az esetek többségénél — csak bizonyos feltételekkel érvényes. A feltételeket — részletekbe menő boncolgatás nélkül — összefog!altan úgy rögzíthetjük, hogy vajon egy víz valóban vízbázisnak tekinthető-e? s kezelés nélkül vagy kezeléssel (az adott felhasználási igények mellett) felhasznál-