Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

5. szám - Hozzászólások Dr. Öllős Géza: A víz újrahasználata a vízellátás területén című, a Hidrológiai Közlöny 1978. 12. számában megjelent tanulmányához. Dr. Papp F.–dr. Pálinkás L.–Ivancsics J.–Hembach K.–Farkas J.–dr. Bozzay J.-né–dr. Némedi L.–Nagy L. D.–dr. Schiefner K.

226 Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. sok esetben nem könnyű. Ha ugyanis számbavesszük az egyes technológiai lépcsők hatásosságát, mintegy 10 mg/l DOC tartalmú nyers vizet lehet megfelelő tisztításra vállalni. Ugyanakkor nálunk nemcsak a Dunában, hanem a Balatonban is mérünk ezt az értéket jóval meghaladó nagyságokat. Azt lehetne mondani, hogy a víztisztítási technológiák korlátozottsága meghatározza az ivóvíztermelésre használható felszíni vizek megengedhető szennyezettség-terhelését s a 10 mg/l körüli DOC-tartalom korlátnak számít. A fémeltávolításra a nagyon drága és műszaki szempontból sem előnyös ioncserén és fordított ozmózison kívül szóba jöhet a szerves komplexekbe építést követő aktívszenes kezelés. Ujabban a 9,5-re megemelt pH-jú víz ózonos oxidációját ajánlják — az ammónia-eltávolításhoz hasonlóan —, amikor az oxidált fém kicsapódik. Ha a felszíni vizek szerves és szervetlen szennyezését nem lehet csökkenteni, vagy legalábbis megállítani, akkor a kutatók a vízkezelés módját a következőképpen látják a jövőben : dobszűrés, derítés gyorsszűrés, pH-növelés, ózonozás, aktívszén-szűrés, pH-visszaállítás, klórozás. A cél tehát: komplex technológiával növelni azokat a gátakat, melyek a különféle szennyező anyagokat visszatartják. Dr. Pálinkás Lajos A víz újrahasználata közegészségügyi szempontból A víz újrahasználat feltétlenül olyan kérdés, amelyet közegészségügyi-járványügyi szempontból sem lehet megkerülni, vagy elodázni, hanem részletesen meg kell vizsgálni és állást kell foglalni. Ennek érdekében a víz újrahasználat fogalmát a szennyezettség és a felhasználás útja szempontjából részletesen szét kell bontani. Nem mindegy, hogy szerves, vagy szervetlen, élő, vagy élettelen, egy, vagy többféle anyag stb. okozza-e a szóban levő víz szennyezését, vagy fertőzését. Az sem mindegy, hogy a szóban levő szennyezett vízféleséget direkt, vagy indirekt módon kívánják-e felhasználni. Az elmondott szempontok miatt a felhasználhatóságra vonatkozó vélemény nem lehet általános, 'hanem csak egy bizonyos vízre vonatkozó. A közegészségügyi-járványügyi állásfoglalás eldöntéséhez ugyan felhasználandók az elméleti számítások és a kísérleti eredmények, de nagyon jelentős mértékben számítanak a konkrét hazai tapasztalatok is. Több jelentős tapasztalat áll rendelkezésünkre. 1. A hazai ipari szennyvizek általában kevert szennyvizek. A városi kommunális szennyvizek gyakorlatilag ipari szennyvizekkel terhelt kommunális vizek. Ezen tapasztalatok alapján a szennyvizek jelentős hányadát tehát olyannak kell tekinteni, hogy a többfaktorú szennyezésük miatt nehezített a véleményalkotás, azaz az egyes faktorok izolált hatásán kívül az együttes hatásokat is figyelembe kell venni. Hozzászólások 2. A hazai szennyvíztisztító rendszerek jelentős része nem éri el azt a tisztítási hatásfokot, amelyet a rendszertől elvárhatnánk ; ami joggal vált ki az ilven berendezéssel kapcsolatos bizalmatlanságot. 3. A hazai felszíni ivóvíztisztítási technológiák nem hozzák minden esetben azt a tisztítási eredményt, amelyet megkívánunk az ilyen tisztító művektől. A közegészségügyi-járványügyi állásfoglalás elvi alapja az lehet, hogy a víz újrafelhasználása megengedett, ha az újra felhasználni kívánt víz — nem tartalmaz az emberi egészségre ártalmas anyagokat ártalmas mennyiségben: — a vízben maradó, egyenként ártalmatlan minőségű és mennyiségű anyagok együttesen sem okoznak egészségártalmat; — a vízben maradó anyagok tovább nem bomlanak, ill. ha igen, akkor bomlási termékeik sem okozhatnak egészségártalmat; — nem maradnak a vízben élő, betegségokozásra képes mikroorganizmusok. A tisztítási technológiák leggyengébb pontja jelenleg a mikroszennyező anyagok eltávolítása. A tisztítástechnológia a mikroszennyezők vonatkozásában az aktív szén alkalmazásával és egyéb fizikai kémiai és biológiai módszerekkel annyira javítható, hogy organoleptikusan a víz jónak ítélhető, s a kémiai szabványnak megfelelő minőségű víz előállítható az erősen szennyezett vizekből is. A jelenlegi ivóvízellenőrzésre szolgáló rutinvizsgálatok nagyon kevés anyagra vonatkoznak és semmi garanciát nem adnak az egyéb kémiai szennyezők vonatkozásában. Ezt a garanciát az sem biztosítaná, ha a szabvány valamennyi paramétere vonatkozásában végeznénk el rendszeresen az ellenőrzéseket. Jelen tudásunk szerinti toxikológiai garanciát a folyamatos üzemű, nagyon érzékeny biológiai monitorok jelentenének. Ez a módszer hazánkban is elterjeszthető. A kémiai szennyezettségű vizekből készült ivóvíz távoli kihatásait (pl. a nyomokban visszamaradó mikroszennyezők együttes távoli kihatásait, elsősorban a daganatkeltő hatásokat csak hosszas vizsgálatok, kutatások során lehetne és kell tisztázni. A következő kényes pontja a kérdésnek a fertőtleníthetőség kérdése. A szokásos fertőtlenítő eljárások nem csíramentességet, hanem erőteljes csíraapasztást eredményeznek azaz több tényező összhatása esetén a mikroorganizmusok újra szaporodására is látszik lehetőség. A rendszeres ellenőrzés a kötelezően előírt behatási idő utáni szabad klórt vizsgálja ugyan, de nem tudja a fogyasztással párhuzamosan, vagy azt megelőzően ellenőrizni a baktériumok számát és minőségét. A jelenlegi ellenőrző rendszer nem vizsgálja a vízben életképességüket megtartó vírusok jelenlétét sem. Hazai viszonyok között pl. a Hepatitis infectiosa vírus ellenőrzése jelentős lehetne a kommunális