Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
4. szám - Vízkelety Éva–Lenti Lászlóné: A Keszthelyi-öböl vízminősége 1971–1976 között
184 Hidrológiai Közlöny 1979. 4. sz. A Keszthelyi—öböl vízminősége 1971—1976 között* VIZKELETY ÉVA L ENTI LjtSZLÓNÉ*' Aggasztó probléma a Balaton vizének egyre gyorsabb romlása. Az elmúlt évtizedben a tó élővilága jelentős változáson ment át. Az üdülőtelepek fejlesztésének, a tóba folyó szennyvíz mennyiségének, a környező területeken felhasznált vegyszereknek a következménye a tó mesterséges eutrofizálódása, mely a természetesnél sokszorta gyorsabb folyamat, veszélyezteti a tavat, különösen a Keszthelyi és Szigligeti öblöt. Keszthely város szennyvizét hozó patakok, csatornák és a Zala — a Balaton fő táplálója — közvetlenül a Keszthelyi öblöt szennyezik. A Balaton vízvédelmében tehát elsőrendű feladat a Keszthelyi öböl vízminőség-védelme, nemcsak a közvetlen környék üdülési léhetősége miatt, hanem azért is, mert a bonyolult fizikai-kémiai és biológiai úton kialakuló „Balatonvíz" nyersanyaga nagyrészt a keszthelyi térségen át jut a tóba. A vízminőség romlás csökkentéséhez és megakadályozásához szükséges ismerni a tó állapotát, s a romlást előidéző okokat. A Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízminőságvizsgáló Laboratóriuma a fenti céllal végzett kémiai és biológiai vizsgálatokat a Keszthelyi öböl hat pontján 1971 és 1976 között. A vizsgálatsorozat megkezdésekor a vizsgálati pontokat úgy jelöltük ki, hogy a parti sávot érő szenynyezések és a Zala hatása kimutatható legyen (1. ábra). Mintavételi pontok: 1. Zala torkolat, parttól 100 méterre 2. Csókakői patak torkolatától 100 méterre 3. Büdös árok torkolatától 100 méterre 4. Szent László árok torkolatától 100 méterre 5. Öböl közép-nyílt víz 6. Fenékpuszta és Baratonberény között, parti nádastól 300 méterre KESZTHELY 2. ábra Vezetőképesség Puc. 2. SMKmponpoeodHoemb Vizsgálatok értékelése A víz fajlagos vezetőképessége (2. ábra) a Zala torkolatánál a többi ponthoz képest kiugróan nagy, mert a folyóval ionokban gazdag víz jut az öbölbe. 1971-től fokozatosan nőtt a nyílt víz vezetőképessége és azonos lett a szennyezett parti sávval. A Balatonra jellemző magnézium—kalcium—hidrokarbonát iontípus jellemző a Keszthelyi öbölre is, kivétel a Zala torkolati térsége. Itt a folyó kalcium—magnézium—hidrokarbonátos vize az uralkodó. A kalcium tartalom szintén itt a legnagyobb, valamint a berényi part mentén, ahol a Zala hatása érvényesül. A többi pontnál közel azonos, s az évek során nem változott. A hidrokarbonát mennyisége augusztusban és szeptemberben a legkisebb, ami arra utal, hogy az algák elbontják, s ebből veszik fel a szükséges szenet. Az öbölbe jutó kommunális és ipari szennyvizek magas klorid tartalma miatt vizsgáltuk az öböl klorid—ion mennyiségét (3. ábra). 1971-ben a Büdös árok és a Szent László árok térségében a szennyvíz hatására magas volt a klorid tartalom, 1973-tól már a Zala torkolatánál a legmagasabb. Ugyancsak nagyobb növekedés tapasztalható a berényi partnál és a nyílt víznél az öböl közepén. 1976-ban az üdülés által szennyezett Keszthely környéki parti sáv és a régebben tisztább nyílt víz klorid tartalma között nem volt lényeges különbség. A „nátrium ion tartalom — amely a kékalgák létfeltétele — emelkedett az évek során, s a kloridhoz hasonlóan ugyancsak egy szintre került a nyílt víz a partmentiekkel. Ez a jelenség az öböl nyílt vi* Elhangzott a tihanyi Hidrobiológus Napokon .1977 októberében. *" Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság, Szombathely.