Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

2. szám - Dr. Csanády Mihály–dr. Deák Zsuzsa: A vízfertőtlenítés néhány elméleti és gyakorlati kérdése

Dr. Csanády M.—

dr. Deák Zs.: A vízfertőtlenítés Hidrológiai Közlöny 1978. 2. sz. 77 tericid hatást a víz nagv ammónia tartalma sem csökkenti [13]. Szagtalanítás céljából klórgázzal együtt is alkalmazható, ami a költségeket lényegesen csökkentheti. Nagy szervesanyag-tartalmú mélységi vizek fertőtlenítése Jellegzetes hazai problémát jelent azoknak a nagy szervesanyag-tartalmú, meleg mélységi vizeknek másodlagos bakteriális szennyeződése, amelyeket központi vezetett vizes ellátásra használnak fel. A szennyeződés az összbaktériumszám rendkívül emelkedésében (pl. Hajdú-Bihar megye), vagy (több alföldi megyében) a feltételesen kórokozó Pseudomonas aeruginosa csaknem kiküszöbölhetetlen jelenlétében nyilvánult meg. E mikroorganizmusok teljes elpusztításához az ivóvízfertőtlenítés során alkalmazott klórmennyiség gyakran elégtelen. A Pseudomonas aeruginosa klórral szembeni erős ellenállóképességét tapasztaltuk az egyik hazai vízeredetű hastífusz járvány alkalmával is, amikor a klórral hatékonyan fertőtlenített kút vizében vizsgálataink szerint a kórokozók és a szennyezésjelző indikátor baktériumok elpusztultak, és csak a Pseudomonas aeruginosa volt kitenyészthető. Ezek a nem kívánatos, ún. „nuisance" baktériumok a műszaki berendezések olyan helyein (pl. tömítések), ahova a fertőtlenítőszer nem jut el, túlélnek, majd a klórozás után a szaporodáshoz szükséges feltételek (tápanyag és hőmérséklet) adott volta miatt utószaporodásuk megindul. Kiküszöbölésük a nagy szervesanyag tartalom miatt általában csak igen nagy mennyiségű klórral történő ismételt fertőtlenítéssel vagy egyéb eljárással sikerül. Példaként bemutatjuk egy Pseudomonas aeruginosával szennyeződött vízmű és hálózat esetében a baktérium elpusztításhoz szükséges klórmennyiség megállapítására vonatkozó vizsgálat eredményét (3. táblázat). A táblázat adataiból nyilvánvaló, hogy e mikroorganizmusok a szokásos hálózatfertőtlenítési eljárásoknak ellenállnak. A megoldás inkább a szennyezés forrásának felderítésében és kiküszöbölésében, de legfőképpen a szennyeződés megelőzésében kereshető. A kérdés másik oldala, hogy nem tudjuk, hogy TÜ6A.

33. Pe3ucmeiimHocmb na XAop uimaMMa ,,Pseudomonas aeruginosa" Tabelle 3. Chlorresistenz des Pseudomonas aeruginosa Stammes im Trinkwasser mit hohem organischen Stoffgehalt 3. táblázat l'seudomonus aeruginosa törzs klórrezisztenciája nugy szervesanyaKtiirtalrmi ivóvízben PB. aeruginosa cone.: 100/0,1 ml ivóvíz Ivóvíz O, fogy.: 12,2 mg/l Cl

2 fogy.: 2,3 mg/1 (2 óra) Bemért Cl

2 [mg/l] Mintavétel ideje Bemért Cl

2 [mg/l] 30' 2h 3h 4h 2,5 92 55 29 25 5,0 100 48 11 3 7,5 100 22 1 0 10,0 84 3 0 0 a huminsavakból klórozás során pontosan milyen vegyületek képződnek. A fentiek szerint azonban lehetséges, hogy a klórozott melléktermékek itt is okozhatnak nehézséget. Éppen ezért a másodlagos bakteriális szennyeződés kiküszöbölésében elképzelhető megoldás az is, hogy a szervesanyagot valamilyen módon, pl. aktív szénnel eltávolítják, és csak utána kerül sor a klórozásra. A fertőtlenítéssel szemben támasztott követelmények Az ivóvíz-tisztítás során a fertőtlenítéssel szemben azt a követelményt támasztjuk, hogy a vízben levő patogén mikroorganizmusokat pusztítsa el. Ez így elvben egyszerűnek látszik, a feltételek konkrét meghatározása azonban nehéz. Minden technikai eljárásnak véges a hatásfoka, vagyis a 100%-os pusztulás nem érhető el. Fertőtlenítési modell-kísérletekben — ahogy például Chang adatai [14] is mutatták — 99,999%os hatásfokot, azaz 5 nagyságrendnyi csökkenést tekintenek „standard destrukció"-nak, azaz elérhető ,,normá"-nak. Modell-kísérletben azonban a helyzet egyszerűbb, minta valóságban, ahol a hatást számos, általunk nem vagy csak kevéssé változtatható tényező befolyásolja. Az ivóvíz-tisztítás során a fertőtlenített vízre adott számszerű határérték — például coliformszámra ez hazánkban jelenleg 0,4/100 ml — eléréséhez a nyers víz szennyezettésgétől függően eltérő fertőtlenítési hatásfok lehet szükséges. Például Duna esetében az átlagosnál kissé szennyezettebb — de nem ritkán előforduló — állapotot alapul véve (100 coliform/ml) 4 és fél nagyságrendnyi csökkenés szükséges (a teljes tisztítási folyamatra számítva) ; a ritkábban, de előforduló szennyezettebb állapotban azonban 5—6 nagyságrendnyi csökkenésre is szükség lehet. A Balaton esetében ahol a nyersvíz tisztább, esetleg 3 nagyságrendnyi csökkenés is elég lehet. Az indikátor baktériumok és a kórokozók száma közötti nagyságrendnyi különbség alapján elfogadott, hogy az indikátor baktériumokra vonatkozó normáknak megfelelő ivóvízben a patogén baktériumok előfordulásának valószínűsége csekély. A szennyvizek fertőtlenítésével kapcsolatban még nehezebb számszerű határértéket megszabni. A régi magyar szabvány (MSZ 260/31) például megelégedett az indikátor baktériumok számának 2 nagyságrendnyi csökkenésével. Az Egyesült Államokban általában érvényes előírás 10/ml-es coliform számot enged meg az elfolyó szennyvízben, ami kb. 4 nagyságrendnyi csökkenést kíván meg. Különösen védendő befogadó vagy pl. víz-visszaforgatás esetében azonban ennél jóval szigorúbb előírást is megadnak, amelynek eléréséhez esetleg 6 nagyságrendnyi csökkenés sem elég. Lényeges azt hangsúlyozni, hogy a modell-kísérletek eredményét csak kellő kritikával szabad értékelni, mivel a hatás nagymértékben függ a körülményektől, a vizsgált szervezetektől, stb. A gyakorlat számára —- a konkrét helyi viszonyokat is figyelembe véve — olyan előírást szokás adni, amely a legtöbb mikroorganizmus szempontjából megfelelő.