Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

11. szám - Hörcher Ferenc: Az öntözés hatása a talajvízjárásra

Horcher F.: Az öntözés hatása Hidrológiai Közlöny 1978. 11. sz. 507 ten állapodott meg. A 6. ábrából az is megállapítható, hogy a mintegy 50%-nyi emelkedés 1958-ban végetért és ettől kezdve a vízjárás mintegy 17%kal az átlag felett ingadozott. Az öntözött terület peremén levő 161 és 169 sz. kút összehasonlító idősora nem mutatott szignifikáns változást, bár ez utóbbi kútnál ez az időszak első felében bekövetkezett emelkedés és a második felében kimutatott süllyedés eredményeként adódott (6. ábra). E megállapítások alapján az öntözés hatását a 165 sz. kút vízjárásán lehetett igen határozottan kimutatni. Ezért a további vizsgálatok során ezt a kutat vettük alapul az öntözött terület talaj vízjárásának a jellemzésére. Az öntözőfürt hatásterületén kívüli kutak közül a 148 sz. kút összehasonlító idősora szignifikáns emelkedést és 1960 után az átlagnál magasabb értéket mutat. Vízjárását nyilvánvalóan befolyásolják a környezetében levő halastavak. Ezért e kutat a további vizsgálatokba már nem vontuk be. Megállapításainkat alátámasztják azoknak a korábbi vizsgálatoknak az eredményei [6] melyek a 148 sz. és a 169 sz. kút „rendellenes" emelkedését állapították meg. A 162 sz. kút idősora ezzel ellentétben süllyedő irányzatú, ami az 1959—60-ban megvalósított vízrendezés következményeként várható is volt. Ez a süllyedés azonban 1962-ig lejátszódhatott, mert 1963-tól a vizsgált időszak végéig az idősor lefutása nagyon hasonló az 1529 és 158 sz. kutak összehasonlító idősoráéhoz (6. ábra). Ez utóbbiak — amellett, hogy az időszak első felében többé-kevésbé emelkedő, majd a második felében süllyedő irányzatúak — a teljes időszakra vonatkozóan nem mutatnak szignifikánsan változó tendenciát. Ezért ezeket, továbbá a 162 sz. kutat 1963-tól e szűkebb térség éghajlati és hidrogeológiai sajátságait is tükröző, de „zavartalan" víz járású kutaknak tekinthetjük. A Rétháti által javasolt eljárással kapcsolatban a vizsgálati módszertan ismertetésekor megjegyeztük, hogy az annál megbízhatóbb összehasonlításra ad lehetőséget, minél jobban megegyeznek a vizsgált kutak vízjárását befolyásoló hidrogeológiai és meteorológiai tényezők. Az elmondottak indokolják azt, hogy az átlagos vízjárással való összehasonlítás után az öntözött terület talaj vízjárását a szűkebb környezetben levő kutak relatív évi közópvízállás idősoraival is összehasonlítottuk. E vizsgálatok során az öntözött terület vízjárására jellemző 165 sz. kút összehasonlító idősorait állítottuk elő az öntözött területen kívüli 1529, 158 és 162 sz. kutakóhoz hasonlítva annak relatív vízállásidősorát (8. ábra). Az előző vizsgálattal azonos módon ez esetben is kiszámítottuk az összehasonlító idősorok kiegyenlítő egyeneseit, ezeknek az irányát, illetőleg a helyzetét. E számítások eredményét a 9. ábrában foglaltuk össze. Ennél a vizsgálatnál már nem ragaszkodhatunk ahhoz az elvhez, hogy csak azonos mélysógosztályba tartozó kutak vízjárása hasonlítható össze, mert akkor le kellett volna mondanunk a 158 sz. kúttal való összehasonlításról. Ezt az összehasonlítást azonban annál is inkább elfogadhatónak tartottuk, mert amellett, hogy e két összehasonlított kút átlagos vízmélységének különbsége 104 cm volt, a kutakban észlelt maximális vízjáték 295, illetőleg 271 cm lóvén, csupán 24 cm eltérést mutatott. Az öntözött terület talaj vízjárására jellemző 165 sz. kút relatív évi középvíz idősorának a szűkebb környezetben levő három kútéval való összehasonlítása a következő eredményre vezetett: A 165 sz. kutat az 1529 sz. kúthoz viszonyító összehasonlító idősor a teljes vizsgált időszakban szignifikáns emelkedő irányzatot mutatott; az emelkedő irányzat az időszak első felében, illetve első harmadában még határozottabb. 1958-ig az emelkedés mintegy 30%-nyi, s ezután átlagosan mintegy 14%-kal magasabb szint körül ingadozott. A 165 és 158 sz. kút összehasonlító idősora a teljes vizsgált időszakban emelkedő irányzatú, de az emelkedés nem szignifikáns. A részletesebb vizsgálat 1955—59-ig mutatott ki 40%-nyi szignifikáns emelkedést és 1957-től mintegy 22%-kal magasabb szint körüli ingadozást. A 165 és 162 sz. kút összehasonlításakor — csupán az 1963 utáni időszakra szorítkozva — nem lehetett változó irányzatot kimutatni, viszont meg lehetett állapítani közepesen 20%-kal magasabb relatív talajvízszintet. Az elmondottak alapján most már minden kétséget kizáróan megállapítható az, hogy a tájegységi átlaghoz és a szűkebb környezet kútjaihoz hasonlítva az öntözött terület talajvízszintjére jellemző 165 sz. kútnak a vízjárását, a két úton levezetett eredmények között teljes az összhang. Ezen eredmények összegezésével az öntözött területnek, illetőleg az ezt reprezentáló 165 sz. kútnak a vízjárását a következőképpen jellemezhetjük: — a 165 sz. kút az öntözött terület közepe táján létesült, 1955-től kezdődően intenzíven öntözött táblákkal körülvéve. 1955 és 1958 között relatív évi középvize a tájegységi átlaghoz viszonyítva 50%-kal, a szűkebb környezet kútjaihoz viszonyítva 26—40%-kal emelkedett. Ez átszámítva 77—148 cm közötti viszonylagos emelkedést jelent. A tényleges havi középvízállás emelkedése a hidrológiai év kezdetét figyelembevéve 146 cm, az évi középvizet tekintve 102 cm volt e három év alatt. E gyors emelkedés után a relatív évi középvízállás kisebb-nagyobb ingadozással megállapodott a térségi átlaghoz viszonyítva 17%-kal, a környezethez viszonyítva 14—22%-kal magasabb szinten. Ez a térségi átlaghoz 53 cm-rel, a szűkebb környezethez viszonyítva 41—65 cm-rel magasabb szintet jelent. Ha ehhez hozzátesszük még a kutak vízjárása egyedi vizsgálatának eredményeit, vagyis azt, hogy a K—IV. öntözőfürt szűkebb környezetében 1954 és 1971 között bekövetkezett általános talajvízszint-emelkedésen belül csak az öntözött terület kútjaiban volt általános az öntözési idénybe eső hónapok középvízállásainak szignifikáns emelkedése, akkor az öntözés talajvízszint-emelő hatása minden oldalról igazolást nyert. Egyben igazolást nyert az is, hogy a, Rétháti által javasolt módszer — kiegészítve a jelenségek lejátszódását befolyásoló fizikai hatások feltárásával és a megállapítások megbízhatóságának a vizsgálatával — gyakorlati feladatok megoldására eredményesen alkalmazható.