Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

6. szám - Szlávik Lajos: Öntözés a Szovjetunióban

286 Hidrológiai Közlöny 1978. 5. sz. Öntözés a Szovjetunióban SZLÁVIK LAJOS A Szovjetunió területén az öntözés évezredes múltra tekint vissza. A mai transzkaukázusi szovjet köztársaságok területén az Urarti államban, az ókor egyik legnagyobb birodalmában az i.e. XIV—VIH. században széles körben folyt öntözéses földművelés (főként az Araksz és a Szevan-tóból eredő Razdan folyók mentén). Közép-Ázsiában a Szaszanidák idején (i. sz. III—VII. század) az öntözés olyan magas színvonalat ért el, hogy az arabok a VII. században Murgabból a „víz tudóit" (ab-sinasan) elvitték a Mekka-környéki öntözőrendszerek építésére. A műszaki értelemben vett tervszerű öntözéses gazdálkodás a XIX. század második felében indult meg. 1900-ban a Szovjetunió mai határain belüli területeken az öntözött terület 3,8 millió ha volt, ami a Föld akkori öntözött területeinek (48 millió ha) 8%-a. A mezőgazdasági vízhasznosítás és a talajjavítás szervezett fejlesztésének kezdete a föld és a víz állami tulajdonba vétele volt. 1918. május 18-án írta alá Lenin a turkesztáni öntözési munkák (458 ezer ha) végrehajtásáról szóló rendeletet. 1928-ban az öntözött terület 4,2 millió ha volt és így elérte a háború előtti szintet. Az ezt követő években az állami költségvetés nagy összegeket fordított az öntözés fejlesztésére és ez csak a második világháború időszakában csökkent bizonyos mértékben. A fejlődés területi adatai: 1932 — 5,3 millió ha 1945 — 5,9 millió ha 1937 — 5,9 millió ha 1965 — 9,8 millió ha 1940 — 6,3 millió ha 1970 —10,4 millió ha Az 1970. évi 10,4 millió ha a Föld akkori öntözött területének (kb. 200 millió ha) kb. 5%-a. Az öntözés fejlődése különösen az SZKP Központi Bizottságának 1966. májusi, a melioráció fejlesztésével foglalkozó plénuma után gyorsult meg. Ugyanakkor — főként a régi elavult rendszerek felszámolása miatt — az öntözött terület mégis némileg csökkent: 1974. november 1-én 10,26 millió ha-t tett ki. Az öntözés fejlesztésének jelentősége a termelésnövekedés, eredményesség adatai alapján mérhető le. A Szovjetunió a világ egyik legnagyobb gabonatermelője és fogyasztója is, ezért az ország saját szükségletének megtermelése, a gabonatermesztésnek az időjárási viszontagságoktól való lehető legnagyobb mérvű függetlenítése a szovjet mezőgazdaság alapvető feladata. A cári időkhöz viszonyítva a gabona termelése 1970-re megkétszereződött, elérte a 185 millió tonnát, 15,3 q/ha országos átlagos terméshozam mellett. A gabonatermesztés néhány nagyobb központban összpontosul, amelyek hosszú történelmi fejlődés folyamán alakultak ki; ezek a Központi-Feketeföld-övezet, Észak-Kaukázus, Dél-Ukrajna, az Alsó-Volga-vidék, legújabban pedig az Urál-vidék, Nyugat-Szibéria és Kazahsztán. Az SZKP XXIV. Kongresszusának határozatai a IX. ötéves terv végére évente 195 millió tonnás gabonatermesztést irányoztak elő. Ezzel szemben 1975-ben, a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt, a termés csak 140 millió t volt, ezért az ország szükségleteinek kielégítése érdekében nagyarányú gabonavásárlások váltak szükségessé. 100 éve nem volt olyan kedvezőtlen az időjárási helyzet, mint 1975-ben és ez rámutatott a legfontosabb feladatra: a termelés biztonságának fokozására, elsősorban öntözés révén. 1976. évre a terv 206 millió t volt. S ezt teljesítették is. A kutatási eredmények szerint pl. a „Bezosztája-1" búzafajtánál a terméshozam szárazgazdálkodásnál, műtrágyázás nélkül: 11,4 q/ha, öntözéssel, de műtrágyázás nélkül: 34,4 q/ha, öntözéssel és műtrágyázással: 49,8 q/ha. Egyes kísérleti parcellákon megközelítették a tudósok által „álomhatár"-nak tartott 100 q/ha termésátlagot. Az öntözővíz a legfontosabb szerepet a két leginkább vízigényes növény — a rizs és a gyapot — termesztésében játszik, mivel ezek öntözés nélkül el sem képzelhetők. A rizs vetésterülete a világon 1970-ben a szemestermények vetésterületének csaknem egyötödét (15,2%), tette ki, a termés a világ szemestermény előállításának több mint egynegyede (25,6%) volt. 1952—1970. között, vagyis 19 év alatt a FAO adatai szerint a rizs termés a világon 140 millió t-val (84%) nőtt, a vetésterület növekedése 33 millió ha (32%), a terméshozam átlagos emelkedése 6,3 q/ha (38%) volt. A világpiacon a rizs iránti kereslet egyre fokozódott. A rizs és a búza világpiaci árának aránya az utóbbi évtizedekben az 1935—39. közötti 89%-ról 249%-ra módosult. A Szovjetunióban 1913—1960. között a rizs vetésterülete jelentékeny mértékben lecsökkent, a vetésterület mintegy egyharmadára, a betakarított termés (a terméshozamok emelkedése ellenére) csaknem felére. Ez azt jelentette, hogy egy lakosra évente mindössze 1 kg hazai termesztésű szemes rizs jutott, a minimális 4,5 kg-mal szemben. A Szovjetunió gazdasági vezetése idejekorán felismerte a rizstermesztés fontosságát és 1961-től gyors fejlődés indult meg, amelynek tendenciáját az SZKP KB 1966. májusi plénuma erősítette meg és tovább ösztönözte, az eredmények nem is maradtak el. Az 1974. évi 1911 ezer tonnás termés már fedezte a Szovjetunió szükségletét — ez az eredmény csakis az öntözés révén volt elérhető. A rizstermesztés legfontosabb területei: az OSZSZK déli része (elsősorban a Krasznodári terület) Kazahsztán, Üzbegisztán és Dél-Ukrajna. Az elért eredmények ellenére a rizs termelése 1970-ben a világtermésnek csak 0,4%-a, a vetésterület pedig 0,3%-a. A terméshozam (36,3 q/ha) a világátlagnak ugyan több mint másfélszerese, de még így is elmarad a fejlett tőkés országokétól (Franciaország 46,3 q/ha, Olaszország 47,3 q/ha, Japán 56,4 q/ha, USA 51,2 q/hat stb.). A rizséhez hasonló nagy fejlődésen ment át a másik vízigényes növény — a gyapot termesztése. A szovjethatalom éveiben a gyapot vetésterülete csaknem megnégyszereződött, 1913. és 1973. között a termelés 11-szeresére emelkedett. Különösen intenzív volt a fejlődés az utóbbi évtizedben. A gyapot termésátlagát tekintve a Szovjetunió a világon az első helyen áll. A gyapottermesztés övezete Közép-Ázsia, Kazahsztán és Azerbajdzsán. Az 1985-ig kidolgozott tervek szerint az öntözött területet 21,1 millió hektárra kívánják növelni. A tervek szerint erre az időre az öntözésből származó többlettermés évente 13,2 millió t gabonaféle, (ebből 2 millió t rizs), 2.4 millió t nyersgyapot, 7,9 millió t zöldség, 3,7 millió t gyümölcs és szőlő, 35,7 millió t takarmány-egység, ennek révén pedig 13 millió t tej és 1.4 millió t hús stb. lesz. 1985-ben az öntözött területek 33,8%-án gabonaféléket, 3,8%-án kukoricát, 18,9%-án ipari növényeket (ebből 17%-on gyapot), 31,8%-án takarmánynövényeket, a többi területen pedig zöldséget és gyümölcsöt fognak termeszteni. Jelentős mértékben megnő az öntözött kultúrák terméshozama: az 1970. éviről 1985-ig gabonafélékből 19.1 q/ha-ról 41,9 q'ha-ra, gyapotból 24,1 q/ha-ról 27,5 q/ha-ra, cukorrépából 327 q/ha-ról 406 q 'ha-ra, zöldségből 133 q/ha-ról, 249 qtia-ra, takarmánynövényekből 286 q/ha-ról 426 q/ha-ra stb. Az öntözés-fejlesztés túlnyomó részben kiteriedt rendszereik kiépítésével, több százezer, sőt millió hektáros térségek öntözésbe vonásával valósul meg (pl. Kara-Kumi, Éhségsztyeppei, Kahovkai, Észak-Krimi, Kubányi stb. rendszerek). A Szovejtunióban az esőztető öntözési mód részaránya az öntözött területeken gyorsan növekszik, az