Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

5. szám - Hozzászólások Hembach Kamill: A vízellátás szellőztetési, levegőztetési és levegőbekeverési kérdései c. cikkéhez

Hozzászólások Hembach K. cikkéhez Hidrológiai Közlöny 1978. 5. sz. 239 is gátolja a másodlagos bakteriális szennyezés klórozással való kiküszöbölésének lehetőségét. Az eddigi bakteriológiai vizsgálati eredmények szerint a levegőztetett mélységi vízzel ellátott települések hálózati mintáiból többnyire szaprofita, vagy feltételesen kórokozó baktériumot tenyésztettek ki. Ritkáiban észlelték a fekális szennyezés indikátor baktériumainak jelenlétét is. A másodlagos szennyeződést okozó baktériumok többsége tehát csekély tápanyaggal is beéri és igen rezisztens a külső környezeti behatásokkal, így a klórozással szemben is. Kimutatták pl., hogy Pseudomonas aeruginosával szennyezett ivóvízben a baktérium 5 év tárolás után a minták 16,2%-ából még kimutatható volt (Geldreich). Saját vizsgálatainkban különböző eredetű ivóvízmintákat fertőztünk Ps. aeruginosával. A túlélés eredményei eltérőek voltak (37—266 nap), de a kísérletek során vizsgált baktérium valamennyi vízmintában szaporodásnak indult és különböző titereket ért el. Adataink még távolról sem elégségesek ahhoz, hogy a modell kísérletekben alkalmazott víz baktérium tápanyagként is hasznosítható jellemzői (szervesanyag N, P) és az egyes baktériumcsoportok szaporodása, valamint a vízhőmérséklet közötti összefüggéseket megállapíthassuk, de a kezdeti eredmények igazolni látszanak azt a munkahipotézist, hogy a víz szervesanyagtartalmának és hőmérsékletének emelkedésével a másodlagos szennyeződések lehetősége nő. A bakteriális szenynyezettség egyrészt termelői és fogyasztói panaszokat okoz (a nagymértékben elszaporodott baktériumok — mint szervesanyag —, jelentősen növelik a klórigényt, a szerelvényeken és a csőhálózatban történő lerakódása révén újabb szaporodási gócokat és korróziót, íz- és szaganyagok termelése révén pedig fogyasztói panaszokat eredményeznek), másrészt fertőzési veszélyt is jelent. Az utószaporodásra képes baktériumok többsége általában nemcsak klórral szemben rezisztensebb, mint a bélbaktériumok, hanem rezisztensebb a legáltalánosabban alkalmazott antibiotikumokkal szemben is, így fertőzés esetén a megbetegedés leküzdése igen súlyos probléma lehet. Az antibiotikum therapia eredményeképpen saját korunkban éljük át annak folyamatát, hogy szaprofitákból lesznek a legkellemetlenebb, nehezen kiküszöbölhető fakultatív kórokozók és az eddigi fakultatív kórokozók — melyek a víz útján is okozhatnak súlyos fertőzéseket — valódi kórokozóként jelentkeznek. Következik ebből, hogy ha ivóvízből jelentősebb (határértéken felüli) számban mutatunk ki akárcsak szaprofita baktériumokat, nehéz annak bizonyítása (az egyes baktériumok különböző tulajdonságai és a fertőzött egyének különböző érzékenysége miatt), hogy ezek az egészségre ártalmatlanok. Hasonlóan nehéz annak bizonyítása, hogy más, adott pillanatban jelen nem levő baktériumok szaporodási feltételeit a kérdéses víz biztosítja-e. Számításba kell venni, hogy a baktériumok jelentős része jó adaptációs készséggel is rendelkezik. A fentiek alapján jelenleg biztonságos eljárásnak csak a megelőzés látszik, amely az utószaporodás kizárása érdekében a levegőztetés során bevitt levegő baktérium tartalmának szűréssel, vagy más módon (pl. ultraibolya sugár) történő elpusztítását jelenti. Itt meg kell említenünk, hogy a levegő baktériummentesítése a hálózatban bekövetkező bakteriális szennyeződést és az ebből adódó utószaporodást természetesen nem zárja ki. Vizsgáljuk meg röviden, hogy milyen a levegő bakteriológiai szempontból. A levegő csíraszegény közeg, mikroorganizmusok szaporodására tápanyag hiányában nem alkalmas, benne a mikroorganizmusok csak átmeneti ideig tartózkodnak, majd kiülepednek. A levegő baktériumtartalma a környezet szennyezettségétől, a talajfelszín burkolt, növénnyel fedett vagy csupasz voltától, a levegő mozgástól, csapadék viszonyoktól stb. függ és ezért igen változó. A levegő bakteriális szennyezettségére vonatkozó néhány tájékoztató adat álljon rendelkezésre az Országos Közegészségügyi Intézet mérései alapján. (Az értékek Koch-féle ülepítéses eljárásra vonatkoznak és az alkalmazott táptalajon 1 órás expozíció után kinőtt baktériumtelepek számát adják meg.) — steril szoba 2—5 — erdős település 10 — mellék közlekedési út 38 — főközlekedési út 176 — állathajtás 172—289 — erősen trágyázott szántó szélben 360 — sertésteleptől 300 m-re .... 464 — Budapest, Nagyvárad tér . . 50—8000 Ezen adatok alátámasztják annak fontosságát, hogy a levegőztető berendezések elhelyezése szempontjából rendkívül fontos a környezet helyes megválasztása, illetően annak kertészeti kiépítése és védelme. A víz másodlagos bakteriális szennyeződésének a megelőzését célzó műszaki védelem megoldása, mértéke tehát nemcsak a vízminőségtől, hanem a levegő szennyezettségétől is nagymértékben függhet. A másodlagos bakteriális szennyeződések megelőzése céljából a szellőztetés, levegőztetés és levegőbekeverés közegészségügyi kívánalmaira vonatkozóan az alábbi javaslatok tehetők: 1. Nagyobb szervesanyag tartalmú (pl. 10 mg/liter oxigén fogyasztás felett) és langyos (pl. 18°-nál melegebb) víz levegőztetésénél a levegőszűrésnek maximális biztonságot kell nyújtania, tehát a bekevert levegőt sterilre kell szűrni. Az Országos Közegészségügyi Intézet (Cziczó Tibor) szakvéleménye alapján ezt a vizsgált filterek biztosítani tudják. 2. Az említettnél kisebb szervesanyag tartalom és vízhőmérséklet utószaporodást várhatólag nem vagy alig eredményezhet. Ez esetben csíraszegény levegőbekeverés is elegendő lehet. Első megközelítésben ehhez ún. „Tiszta" levegő minőséget (50 baktérium/m

3 levegő) javasolnék. A levegő szennyezettségre vonatkozó tájékoztató adataink szerint ezt a levegőminőséget pl. fűvel fedett,